Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)
Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában
A birtokos elvárta a plébánostól, hogy segítse elő a megfelelő infrastruktúra kiépítésével, szorgalmas munkával a közösség békés életét, továbbá a prosperációt, a növekedést. Az egyházmegye vezetői a plébánostól a hitélet fejlesztését, a katolikus hit terjesztését és a más vallásúak áttérítését követelték meg. Célként fogalmazódott meg, hogy az egyes plébánosok lehetőleg minél többet tartózkodjanak egy helyen, a fluktuációt pedig igyekeztek - ha mód volt rá - csökkenteni. Igen hosszú betöltött hivatali időkkel találkozhatunk a 18. század első felében is. Ezekben az esetekben a források hangsúlyozzák a plébánosok alkalmasságát és egvéb pozitív tulajdonságait. 13 " A helyben maradás abban az értelemben is felmerült, hogy a szolgálati helyükön is minél rendszeresebben és intenzívebben tartózkodjanak. A püspökök álláspontja az volt, hogy a híveknek szükségük van a plébánosok mindennapi jelenlétére. Padányi Bíró Márton például amiatt nem engedélyezte Littenberger Ferenc német területre történő hazautazását, nehogy hívei a közelgő nagyböjt idején lelki gondozás nélkül maradjanak. 131 Ugyanakkor előfordult az is, hog)' alkalmasnak tartott plébánosokat olyan településre vagy régióba helyeztek át, ahol kevéssé volt eredményes az egyház tevékenysége. Az alkalmas plébánosokat nemcsak egyes egyházmegyén belül mozgatták. Áthívhatta akár birtokos, akár püspök is a kiszemelt egyháziakat. Egyházmegyék közötti átjárásnak azonban oka lehetett az alkalmatlanság is. Hiányosságaik, negatív megnyilvánulásaik miatt elküldhettek, elbocsáthattak egyes papokat, akiket viszont a század első negyedében más egyházmegyékbe felvettek, részben a jelentős paphiány, részben az eltávolítás okának tisztázatlansága miatt. Az 1689-ben Pécsen született Keresztes János Nagyszombaton és Győrben folytatta tanulmányait. A veszprémi egyházmegyében több plébánián is szolgált, igen gyakran váltogatta azokat. A Somogy megyei Göllén javadalmától megfosztották, az egyházmegyéből elbocsátották. 132 Ezt követően átment a pécsi egyházmegyébe, ahol Sumonyban és Mindszenten tevékenykedett, de itt sem voltak megelégedve a tevékenységével. Különböző problémák miatt Szent Jakab zarándokúira utasították, majd a pécsi egyházmegyéből is elküldték. Ezt követően visszatért a veszprémi egyházmegyébe, ahol ismételten több helyen volt plébános, végül ő maga kérte innen elbocsátását 1747-ben. 133 A plébánia- és egyházmegyeváltásokban más okok és más szempontok is közrejátszhattak. A Somogy megyei Igal két plébánosa is elhagyta a 18. század legelején a közösségét, megtapasztalván a Rákóczi-szabadságharc idején történt felekezeti konfliktusokat, illetve azok következményeit. 134 Kazó András 1701 és 1706 között volt igali plébános nehezményezte, hogy sem a hívek, sem a birtokos nem tudott hozzájárulni a plébániaház megépítéséhez. Ezért a pécsi egyházmegyéhez tartozó, Pécshez közel fekvő Szentkirályra tette át székhelyét, és lett a település felszabadulás utáni első plébánosa. 13-5 Érdekes módon az igali plébánián Kazó elődje, Tokay Benedek szintén elhagyta plébániáját. O a Rákóczi-felkelés következtében megnyilvánuló zavargások miatt menekült el, és hosszú ideig a pécsi egyházmegyében, Hosszúhetény plébániáján bujkált. 131 ' Kazó javaslatára, annak távozása után átvette a szentkirályi plébániát. 137 Ezek a példák is jól mutatják, hogy bizonyos esetekben a jelentős paphiány, illetve az egyházi infrastruktúra viszonylagos szervezetlensége miatt még nagyobb szabadsága volt a plébánosoknak a 18. század elején. Közvetlenül a Rákóczi-szabadságharc előtt, illetve annak idején több alkalommal is ért inzultus katolikus plébánosokat, elsősorban a - Rákóczi-szabadságharc eseményeiben „erősen érintett" - Balaton part plébánosainak sérelmeiről van tudomásunk. 138 A plébániahálózat kiépítése nem csupán az egyház számára volt fontos, hanem ugyanígy a birtokosok számára is. Tisztában voltak vele, hogy a hitélet gyakorlásának biztosítása jelentős szerepet 130 Pl. Fekete József Gergely, aki több mint 30 évig működött Várpalotán („plebanus fidelissimus"). Pfeiffer, 1987. 402. p. 131 Pfeiffer, 1987. 679. p. 132 Brüsztle az elkergették (eliminavit) terminust használta. Brüsztle, II. 710. p. 133 Pfeiffer, 1987. 586. p. 134 Ezekkel kapcsolatban vö. Gőzsy, 2003. és Gőzsy, 2005. 134-156. p. 135 Brüsztle, IV. 621; Pfeiffer, 1987. 580. p. 136 Anno 1704. exortis disturbiis Rakoczyanis ex parochia illa profligatus ad oras dioecesis Quinqueeccles. appulit, in parochia Hosszu-Hetény diutius delitescens. Brüsztle, I. 622. p. 137 Brüsztle, I. 622. p. 138 A konfliktusokról: Gőzsy, 2005. 134-156. p.
