Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

korlatra (usus), illetve arra, hogy itt nagyobb arányban élt horvát nyelvű népesség. Míg azonban a püspökök nag)' figyelemmel kísérték a Dráva menti plébániák sorsát, addig a plébánosok esetében itt nagyobb volt a fluktuáció. A mocsaras terület, az elszórtan elhelyezkedő plébániák sok kényelmetlenséget okoztak a papoknak, leginkább azoknak, akik korábban ettől eltérő környezethez szoktak. Nem véletlenül kérte a Lakócsára kinevezett dalmáciai Mazurani, hogy helyezzék át a szerémi püspökségbe, mert ennél kényelmesebb hivatalra számít.

127 A viszonylag kevés számú plébánia miatt a plébánosoknak jelentős megterhelést jelentett a filiákba történő kijárás is. Ez több esetben a munka minőségének a rovására ment. A Volkra Ottót követő veszprémi püspök, Acsády Ádám is végzett Kanizsán vizitációt 1734-ben, miközben a zágrábi püspök is hasonlóan cselekedett. A Somogy megyei Nagyatád esete jól példázza számunkra a tendenciákat és a konfliktusok okait. A birtokos, Czindery Ignác Ferenc (aki egyben Várasd vármegye alispáni tisztségét is betöltötte) 1722-ben szervezte meg a plébániát a horvát-magyar etnikumú településen. Kegyúrként a zágrábi egyházmegye horvát nemzetiségű papjait bízta meg a papi szolgálattal. Később azonban a csak horvátul beszélő világi papok helyett, horvátul és magyarul egyaránt beszélő, a hívek által elfogadottabb szerzetesekre akarta bízni a plébániát.

128 1731-ben a veszprémi püspök egyetértésével felkérte a ladiszlaita ferences provincia kanizsai központját, hogy küldjenek horvát és magyar nyelven beszélő szerzeteseket Nagyatádra. Döntését racionális birtokpolitikai elv vezette, a fokozatosan magyarosodó településen a lakosság egésze számára kívánta biztosítani a megfelelő hitéletet. A zágrábi centrummal bíró szlavón ferences rendtartomány magyarországi, kanizsai központjából érkező ferencesek igyekeztek megakadályozni a további horvátországi vizitációkat. A zágrábi világi papok viszont többször megjegyezték, hog)- a magyarországi szerzetesek nem elég hatékonyak sem a protestánsok visszatérítésében, sem a megfelelő egyházi rend kialakításában. A konfliktus 1745-ben kulminálódott, ekkor Patachich Ádám zágrábi kanonokot nem engedték be a nagyatádi templomba. Patachich erre feltörette a lakatot, majd a tabernaculumot, és annak tartalmát magával akarta vinni. A szerzetesek ezt megakadályozták, és elkergették a zágrábiak küldöttségét. A helyzet az igen határozott egyházpolitikát folytató Padányi Bíró Márton veszprémi püspöksége idején oldódott meg, aki azzal ellensúlyozta a zágrábi püspök dél-dunántúli törekvéseit, hogy benyújtotta jogigényét a zágrábi püspökséghez tartozó Muraközre. A vita végül 1754-ben kompromisszummal zárult, mindenki maradt a középkori eredetű határok között, Padányi Bíró Márton pedig demonstratív egyházlátogatást tartott a plébániáin. Nem kísérte ilyen harc a pécsi püspökség és a veszprémi püspökség északabbra fekvő somogyi határait. Ez annál is érdekesebb, hiszen több, egykor a pécsi püspökséghez tartozó plébánia (többek között Döröcske, Törökkoppány, Gerezd) is a veszprémi püspökséghez került már a középkor végén, illetve a hódoltság ideje alatt.

129 A Tridenti Zsinat által meghirdetett rezidencia elve alsó szinten a plébániák megszervezését és plébánosok alkalmazását jelentette. A 17. század második felében és a 18. század elején azonban a Dél-Dunántúlon rendldviil alacsony volt a betöltött plébániák száma. Mind az államhatalomnak, mind az egyháznak, mind a birtokosoknak és mind a híveknek az volt az érdeke, hogy alkalmas plébános kerüljön a településre, aki megfelelően látja el lelkészi teendőit. Az államnak, a katolikus egyháznak és általában a birtokosnak az is célja volt, hogy homogenizálja, integrálja a vegyes nemzetiségű és vallású lakosságot. Éppen ezért ebben a régióban több szempont is szerepet játszott a plébánosok kiválasztásában. A század elején a paphiány következtében a hitélet biztosításának fontosságát valló birtokosok licentiátusokat alkalmaztak, rájuk bízták a közösség vezetését. 127 Die 30 Sept. 1751. exponit officio vican ill se paroehiam Lakocsensem propter diffiulem administrationein in dissitis hlralibus per loca paludinosa amplius tenerehaud posse. Brüsztle, II. 500. 128 Varii idiomatis populo ut illyrico \idelicet et ungariso. P Takács - Pfeiffer, 3; Gárdonyi, 2001. 173. p. 129 Pécsi püspökséghez tartozó Tolna, majd Somogy megyei plébániákról Guzsik Tamás: Eltűntnek hitt pálos építészet Somogy megyében. In: Smm. 17. Kaposvár, 1986. SMl 5-25 p.; Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Bp., 2003. 84-98. p.; K. Németh András: Középkori patrocíniumok a pécsi püspökség tolnai és regölyi főesperességében. In: A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai. Szerk. Font Márta, Vargha Dezső. (Tanulmányok Pécs történetéből 13.) Pécs, 2003. 133-157. p.