Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Csóti Csaba: Kaposvári életbiztosítási esetek (1920-1938) társadalomtörténeti tanúságai

KAPOSVÁRI ÉLETBIZTOSÍTÁSI ESETEK (1920-1938) TÁRSADALOMTÖRTÉNETI TANÚSÁGAI CSÓTICSABA A biztosítási esetek száma és értéke, mint társadalomtörténeti kérdés Napjaink biztosítási intézeteinek ajánlataiban, az általuk megvásárolt reklámfelületeken az életbiztosítás, mint az öngondoskodás és a befektetés egyik, egyre fontosabbá váló eszköze jelenik meg. Miközben az 1950-1988 közötti éveket a magyar biztosításügy történetében a monopólium koraként értelmezhetjük, a rendszerváltozás óta eltelt évtizedben az életbiztosítási ajánlatokat megfogalmazó társaságok kommunikációban tetten érhetőek a közvélekedés szerint a „polgársághoz", mint társadalmi réteghez kötődő viselkedésformákra történő hivatkozások.

1 Feltehetően más frazeológiával, de ezekre az értékekre hivatkozva próbáltak meg ügyfeleket szerezni az elmúlt korszakok biztosítási ügynökei is, hiszen a „nyugodt, békés élet" fogalma kultúránkban alapvetően a „polgári ethoszhoz" kapcsolódik. Az életbiztosítási ajánlatokat készítő cégek - kimondva vagy kimondatlanul - biztosításaikat mindig is egyfajta, a következő nemzedék javát szolgáló befektetésként értelmezték, hiszen a halál esetén kifizetendő összegek az örökösöket illeték, vagyis az „előtakarékosságnak" ez a formája olyan pénzügyi befektetés volt, melynek hozadékát kizárólag az örökösök élvezhették. Az is kétségtelen azonban, hogy 1952 előtt a biztosítótársaságok által kötött életbiztosítások fokozott mértékben egyfajta „öngondoskodásra" irányultak, hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy az elhunyttal kapcsolatban valójában nagyon is költséges „posztumusz" teendők terhelik az örökösöket. Vagyis a második világháború előtt a biztosítások értékét (is) az jelezte, hogy a haláleset után a biztosítás mennyiben járult hozzá az örökhagyótól az örökösre szálló vagyon értékmegőrzéséhez. Ha pedig ez így van, akkor az egykori biztosítások vizsgálata nem annyira gazdaságtörténeti, sokkal inkább társadalomtörténeti kérdés. A biztosítási esetek gyakorisága, illetve a biztosítási érték fedezet jellegének érvényesülése lényegében ahhoz a kérdéshez szolgál adalékul, mely a polgárosodottság „mértékét" vizsgálja. A biztosítás gyakorisága egyrészt az öngondoskodási mentalitás, másrészt az örökhagyók vagyoni helyzetéhez szolgál adalékokkal. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a biztosítások ugyanolyan immateriális javak voltak az örökhagyó és az örökös szempontjából, mint az egyes értékpapírokban vagy takaréklevelekben lekötött befektetések. Szemben az ingatlan vagy földbirtok vásárlásokkal, az értékpapírok könnyen mozgósítható befektetések, igaz kockázatuk is nagyobb. Birtoklásuk és elterjedtségük tehát ismét csak olyan viselkedésmódra (haszonelvűség és öngondoskodás) utal, melyet mind a közvélekedés, mind szociológia a „polgári ethosszal" azonosít.

2 Immateriális javak az árvaszékek által felvett hagyatéki leltárakban A hagyatéki leltárak, mint a társadalomtörténeti vizsgálatok fontos forrásai, nem ismeretlenek a történeti kérdések iránt érdeklődők előtt. A 19-20. századi tárgyi kultúra változásának dokumentálói, illetve az életmódvizsgálati kutatásokat folytatók számára egyaránt nélkülözhetetlenek azok a leltárak, összeírások, melyek egy család örökhagyójának tulajdonát veszik számba. Az egykori hivatalok közül különösen a közjegyzői, illetve az árvaszéki hivatalok fennmaradt iratárai azok, melyek jelentős mennyiségű, egyes személyek vagy családok vagyoni viszonyairól is tudósító hagyatéki összeírásokat és leltárakat tartalmaznak. 1 A „nyugalom", a ,Mztonság", a már említett „öngondoskodás", a „józanság" az, ami az egyes biztosítók által forgalmazott termékek hívószavaiként értelmezhetők. 2 A hasznosság és a polgárosodás vonatkozásában tanúságos Gerő András történeti esszéjének részlete. Vö. A szimbolikus zsidó, avagy miért nincs a zsidónak jussa a mennyországhoz? In Uő. A zsidó szempont. Bp., 2005. PolgArt. 42-43. p.