Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

A Rákóczi-szabadságharc, s nem utolsósorban számos nagybirtokos kényszerű emigrálása lehetőséget teremtett arra, hogy Bécs most már bőkezűen bánjon korábbi hadvezéreivel, udvari szállítóival és hitelezőivel. Magyarországnak főleg az északkeleti részén feküdtek a Rákóczi, a Bercsényi, a Forgách és a Csáky családok, valamint a Dunántúlon gróf Esterházy Antal földbirtokai, amire az udvar mindjárt rá is tette a kezét. Ezek, és még számos árván maradt birtok a továbbiakban fiscalitásnak minősült, s a kormányzat némi pénz lefizetése ellenében óriási nagybirtokokat kezdett adományozni különböző embereknek. Ez az adományforma újdonság volt a magyar jogban, gyakorlatilag úgy zajlott, hogy az uralkodó a neki tett szolgálatokért bizonyos összegű kegyadomány (gratiale) kifizetését rendelte el, ez a gratiale viszont általában egy utalvány volt valamely értékben megfelelő földbirtokra. Marczali Henrik 1897ben megjelent klasszikus tanulmányából illetve saját kutatásainkból bemutatunk néhány esetet erre a folyamatra. Pálffy János 130 000 forintnyi adományt kapott a munkácsi uradalomból; Rindsmaul gróf kapta a babócsai uradalmat 40 000 forint értékben; Althan Mihály János szerezte meg a Muraközt és Csáktornyát; Harruckern János kamarai főtanácsos és udvari főhadiszállító a Békés, Zaránd, és Csongrád megyében lévő fiskális birtokokat adták: Gyulát, Békést, Szeghalmot, Gyomát, Vésztőt, stb. A modenai herceg 122 falut és 82 pusztát kapott.; Savoyai Eugén, a nagy hadvezér, megkapta a bellyei és a ráckevei uradalmat, s ritkaságszámba ment, hogy összesen mintegy 400 000 forintnyi összeget ki is fizettek neki. Grassics Jákob udvari hadiszállító megszerezte Kanizsát 1702-ben. A győri tőzsér és hadiszállító Gindl(y)-testvérek a Tengelic-környéki igen kiterjedt földeket kapták meg. Ezek persze csak kiragadott példák a hatalmas birtokosztogatási tevékenységből. Lényeges ugyanakkor az is, hogy ezeket a földbirtokokat általában olyan emberek kapták fizetségképpen, akik vagy Ausztriában, Itáliában, Németországban, vagy még nyugatabbra éltek, s egyáltalán nem akartak Magyarországra költözni. Közismert, hogy a Ráckevén nagyon szép barokk-rokokó kastélyt felépíttető Savoyai Jenő herceg soha nem látogatta meg birtokát, s nem látta a kastélyt sem. Magyarország szegénységével, elvadult tájával nem volt túl perspektivikus egy fejlettebb körülményekhez szokott társadalom számára, így nem véletlen, hogy az új tulajdonosok az 1720-30-as években megpróbáltak megszabadulni szerzett földjeiktől. Nagyon lényeges, hogy kik lettek a vásárlói ezeknek a mamutbirtokoknak, hiszen a XVIII-XX. század további gazdaság- és társadalomtörténetének meghatározó kérdéséről van szó. A külföldiek tulajdona elsődlegesen egy felnövekedő új nagybirtokos réteg kezébe került. Számos korábban meghatározó család kihalt a török időkben, vagy pedig az azt követő zavaros háborús időszakban. Nincsenek már Újlakiak, Zrínyiek, Perényiek, Kanizsayak stb., viszont egyre erősebbek az Esterházyk, a Batthyányak, a Zichyk, a Széchényiek, a Károlyiak, s most emelkednek fel a Festeticsek, a Grassalkovichok, az Erdődyek, a Szapáryak, a Hunyadyak, az Almássyak, az Andrássyak stb. Néhány példa a felemelkedő réteg vásárlásaira a Dél-Dunántúl térségéből: Harrach gróf, aki 1726-ban kapta meg a Somogyban lévő 80 000 holdas birtokát, egy évvel később már el is adta a Hunyadyaknak. 1726-ban BatthyányStrattmann Eleonóra és örökösei magukhoz váltották a Caprara tábornok örököseinél lévő Siklóst és uradalmát; Kanizsát és uradalma egyik részét a Szapáry család, a nagy-