Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Tilkovszky Lóránt: A budapesti SUEVIA vándorcsoportjainak jelentései a magyarországi németség helyzetéről 1934 nyarán

pincézéssel töltöttük. Este az egyesületi helyiségbe mentünk, ahol kb. 30 ember várt ránk. Hamar megbarátkoztunk. Ezután beszélgetés következett; egyik a másik után elmondta véleményét. Én tanácsokat adtam nekik, miként érhetik el, illetve tarthatják meg legjobban nemzetiségi jogaikat. Dalokat is énekeltünk. Legények kísértek minket a falu végéig. Jó barátokként vettünk búcsút tőlük. Mekényes volt a következő község. Itt Bötz urat, a mostani helyicsoport-vezetőt, és a tiszteletbeli elnököt, Brenn urat látogattuk meg. Estére itt is gyülekeztettük az embereket az egyesületi helyiségbe. Igen örültek az emberek, hogy meglátogattuk őket, mert náluk már két éve tilos volt minden előadás, amelyet az anyaközpont akart tartani. Énekeltünk is német nép- és diákdalokat, melyek nagyon tetszettek nekik. A „Seid gegrüsst ihr deutschen Brüder" dalt hamar megtanulták tőlünk, és nagy lelkesedéssel énekelték velünk. Másnap reggel esett az eső. Bötz úr pincézésre hívott minket az ő pincéjébe. Elfogadtuk a meghívást, s dalolgatva és beszélgetve igazi barátságot kötöttünk a legényekkel s a férfiakkal. A pincében összegyűlt emberek csak nehezen engedtek minket tovább. Egy fiatal legény, Johann Christ, elkísért minket, s az ő borát is meg kellett kóstolnunk. Egy romantikus völgyben vezetett utunk Nagyhajmásig. Strigenz úr, helyicsoport-vezető, volt a vendéglátónk. Alig érkeztünk meg, a szomszédok máris összegyülekeztek. Bátorítottuk őket, hogy tovább folytathassák nehéz harcukat németségükért. Valamennyien boldogok voltak, hogy megismerkedhettek velünk. Este az egyesületi helyiségbe mentünk, ahol 60-70 fős tömeg gyűlt össze. Mi új dalokat tanítottunk nekik, és együtt énekeltük az ő régi, jól ismert dalaikat is. Én beszédet is tartottam. Ezután megbeszélés következett nehéz harcunkról, amelyet népiségünkért folytatunk. Az új birodalommal szembeni rágalmakat és hazugságokat is lelepleztük. Az én felvilágosító szavaimat a mágocsi csendőrség pángermán agitációnak s nemzetiszocialista izgatásnak minősítette. Mágocson éppen a búcsú napja volt, amikor megérkeztünk. Volt helyicsoportvezetőnket, Schustert kerestük fel. Amint megtudták a mágocsi legények, hogy megérkeztünk, meglátogattak és magukkal vittek minket egy vendéglőbe, ahol táncolva és énekelve igen jól szórakoztunk az ifjúsággal. Éjjel Vi 12-kor azonban a csendőrség a vendéglőből az őrszobára vitt minket, ahol hajnali 3-ig kihallgattak. Szidtak, gyaláztak, agyonbecsméreltek minket. Délelőtt tovább kellett mennünk. Délután így érkeztünk Kaposszekcsőre. Itt helyicsoport-vezetőnket, Kretschman-t kerestük fel. Az emberek este összegyűltek. Arról beszéltünk, hogy helyicsoportjukat még mindig nem engedélyezték. Örültek annak, hogy tőlünk német dalokat hallottak. Másnap délelőtt a gyermekekkel foglalkoztunk. Dalokat és játékokat tanítottunk meg nekik. Jágónak szomorú képet nyújtott. Ezt a sváb községet aligha lehet már meg^ menteni. A magyarosodás már igen előrehaladt. Csak egyetlen jó német családot találtunk, a többit már megfertőzte a magyarosítás. Siettünk el innen másnap. Az volt az érzésünk, hogy temetésen voltunk. Igen szomorú látvány volt; a jágónaki németek sírja valóban meg van ásva. Sikerülni fog megmentenünk? Meződön ugyanez az eset. Baranyajenőn valamivel könnyebb a helyzet. A nép jó, csak a bizalmi ember rossz, ezért nem jut előre. Bergmeisternek hívják. Próbáltam rávenni a népiségi munkára. De azt mondta: „Mit szólna ahhoz a főszolgabí-