Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Tilcsik András: Az eszményi hadvezér alakja és a magyar honvédelem reformja Zrínyi Miklós prózai munkáiban
A magyar honvédelemben mind a fegyelmezetlenséggel, mind a katonák fizetetlenségével szorosan összefüggő problémát jelentett a végváriak fosztogatása, amely annak folytán, hogy a zsoldjuk gyakran késve, vagy akár éveken keresztül egyáltalán nem érkezett meg, - a harcokban megszerzett zsákmányt és a kis földjeiken megtermelteket leszámítva - az egyetlen megélhetési forrás volt számukra. Az ebből fakadó gondok politikai, gazdasági, társadalmi és közbiztonsági következményei olyannyira súlyosak voltak, hogy a „praedae aviditas' m-t, azaz a zsákmányolás szenvedélyét, a kapzsiságot - Machiavellihez hasonlóan - mélységesen elítélő Zrínyi szerint, mielőbbi megoldásuk az egyik legsürgetőbb feladatot jelentette a magyar hadviselés megreformálásában. Természetesen e rendkívül komoly problémák orvoslása a végvárrendszer pénzügyi ellátásának és fenntartásának gyökeres, az addiginál sokkal jobb működést eredményező átalakítását is megkövetelte. Zrínyinek a magyar hadviselés megreformálását célzó tervezetében magától értetődően igen komoly szerepe volt a hadsereg struktúrájára és a katonaságot alkotó különböző elemek jelentőségére és hatékonyságára irányuló alapos felülvizsgálatnak, továbbá az annak nyomán levonható tanulságok alapján végrehajtandó módosítások, azaz a korszerűsítést célzó változtatások bevezetésének. Az ország - elsősorban a törökkel szembeni - védelme szerkezetének és mechanizmusának A török áfiumban részletezett tervezetével a későbbiek során részletesen foglalkozunk, ezt megelőzően azonban a katonaság összetételét érintő kérdésekre szándékozunk kitérni. A török nagyobb támadásai idején gyakran sebtében összegyűjtött seregek meglehetősen alacsony harci értéke mellett, további, igen komoly problémát jelentett ebből a szempontból a végvári katonaság több eleme is. A gyakran erőszakkal megszerzett földjeiken gazdálkodó és ezért a katonai fegyelem alapját jelentő zárt köteléket nélkülöző csapatban szolgáló, a jobbágyokat fosztogató és mindezek mellett állandó kiképzésben nem részesülő „vitézek" jelenléte a végvidékeken sokkal inkább volt káros, mint hasznos. A határvédelemben rendkívül súlyos problémát jelentettek továbbá az ún. szabad legények is, akik folyamatos vándorlásuk, kóborlásuk és ebből adódóan a megfelelő szintű állandó kiképzés és katonai fegyelem szinte teljes hiánya miatt nem lehettek alkalmasak a végvári harcokban való eredményes bevetésre, sőt a társadalomba való betagozódásuk is csaknem lehetetlen volt, igen komoly - több területen is jelentkező - gondokat előidézve ezzel. Azonban nem csupán a Magyarország katonai védelmét ellátó hadakban szolgáló közkatonasággal, hanem az ezen seregeket irányító hadvezérek személyével, képzettségével és a haza ügyei iránti elhivatottságukkal kapcsolatosan is felmerültek mielőbbi orvoslásra szoruló problémák. Zrínyi az idegen hadvezérek által vezetett csapatok eredménytelenségének okát - amellett, hogy általában csak igen kevés időt töltöttek az országban - leginkább abban látta, hogy mivel nem saját ügyükért küzdöttek, felelősségük sem volt olyan nagy, és a harc célját sem tudták úgy átérezni, mint azok a magyar kapitányok, akik szinte nap mint nap szembesülhettek a török pusztításával és a nép nyomorúsága val. Állásfoglalása tehát egyértelmű volt: a honvédelmet ellátó hadsereget, hadseregeket magyar kapitányoknak kell vezetniük. Ez természetesen önmagában nem lehetett elegendő a 86 ZMHM 155. p.
