Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Tilcsik András: Az eszményi hadvezér alakja és a magyar honvédelem reformja Zrínyi Miklós prózai munkáiban

sikerhez. Seregeink vezetői ugyanis - szerinte - sok esetben „nem a jó hírért, névért s becsületért"*

1

, a haza védelméért fogtak fegyvert és éppen ezért nem is lehettek sikeresek a harcokban. Komoly problémák forrása volt továbbá a seregek parancsnokainak képzetlensége, járatlansága a hadtudomány, különösen pedig a reguláris taktika terén. Az ifjú nemesek számára - akiknek pedig módjában állt volna tanulni, a korszerű nyugati hadművészetet elsajátítani, és a megszerzett tudást saját hazájuk szolgálatába állítani az ital „a legnagyobb mesterség"**, és vagy „ülnek haszontalanul ...otthon"*

9 vagy „ egy magyar ur udvarában beállnak és szerződnek '

,9

° és tanulnak „ esküdni, hazudni és semmi jót nem követni. "

9l Mindezek ellenére „ ezek kévánják osztón a generálisságot, és ugyan ezeknek kell adnunk, mert nincs más jobb" 92 - írta Zrínyi elkeseredetten. Sem a vitézlő rend, azaz végvárakban szolgáló katonaság, sem pedig a sietve összegyűjtött seregek - a kiképzés, az összetartás, a sikeres hadviseléshez elengedhetetlen fegyelem hiányából, továbbá a hon- és a határvédelem szerkezetének és működésének visszáságaiból adódóan - nem jelentettek tehát olyan haderőt, amely az ország katonai védelmét tökéletesen ellátni, biztonságát garantálni tudta volna. Jogosan merülhetett illetve, merülhet fel a kérdés a kor hazájukért aggódó és tenniakaró politikusaiban, hadvezéreiben és nyilván a mai olvasóban is, hogy ha valóban olyan elkeserítő, már-már reménytelennek tetsző a helyzet, mint ahogyan azt Zrínyi műveiben lefestette, akkor lehet-e egyáltalán megoldást találni ezen, szinte az egész nemzet létét fenyegető problémákra, avagy a jövő kilátástalanságát, a célok megvalósíthatatlanságát nem lehet megkérdőjelezni. Zrínyi válasza egyértelmű és megingathatatlan: nemcsak lehet, hanem kell is küzdeni, a nehézségek ellenére is, hiszen mindenkinek hazafias kötelessége, hogy nemzete sorsának jobbra fordításán fáradozzon. Hasonlóan az Áfium közvetlen forrásának a 16. századi flamand humanista, Busbequius 1851 -ben megjelent Exclamatiójának megállapításához, Zrínyi sem tartotta lehetetlen vállalkozásnak a török legyőzését. E ponton vissza kell utalnunk a már említett „szerencse-elmélet"-re, amely szerint, ha fáradhatatlanul munkálkodunk céljaink megvalósítása érdekében, a jó szerencse általában - előbb, vagy utóbb - mellénk szegődik. Ha ezen elméletet az egész nemzet sorsára vetítjük ki, a szorgalom, a fáradozás gyümölcse, eredménye, a jó szerencse realizálódhat a török elleni sikeres harcban, vagy akár külföldi segítségnyújtásban, hiszen ha mindent megteszünk sorsunk jobbra fordításáért, „semmi kétséget abban nem tehetünk", hogy „segítséget eleget másoktul is találunk. "

93 Mint látható, Zrínyi nem utasította el a külföldről érkező segítséget, sőt számított is rá, de - és ez véleményünk szerint rendkívül fontos - csak az után, hogy a magyarság már megkezdte fáradozását céljainak megvalósítása, terveinek végrehajtása érdekében. Ennek egyértelmű kijelentésével egyszersmind azt is deklarálta, hogy e harcot a magyar nemzetnek, méghozzá egyedül, önállóan kell megvívnia. 87 ZMHM 320. p. 88 ZMHM 322. p. 89 ZMHM 321. p. 90 U.o. 91 U.o. 92 ZMHM 322. p. 93 ZMHM 340. p.