Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Tilcsik András: Az eszményi hadvezér alakja és a magyar honvédelem reformja Zrínyi Miklós prózai munkáiban
toknak a töröktől elszenvedett vereségeinek valós okairól tudomást sem véve, és egyúttal minden szükséges tennivalót elodázva, a cselekvés ódiumát Bécsre hárítva, elvetette a korszerű nyugati reguláris hadviselést, és ehelyett csupán a portyázó, irreguláris harcmodort fogadta el. Ez annál is inkább veszélyes volt, mivel - mint később bebizonyosodott - a szervezett, reguláris taktikában és az azt folytató seregek elleni küzdelemben a töröknek komoly fogyatkozásai voltak. A reguláris hadviselés előnyeinek tudatában lévő Zrínyiben ezen hiányosságoknak és a török sebezhetőségének felismerése még tovább erősítette azt a szándékot, amely egy korszerű, nyugati típusú állandó magyar hadsereg megteremtésére irányult. Azt, hogy mennyire tisztában volt a reguláris katonaság jelentőségével és előnyeivel, jól érzékeltetik A török áfium ezen, a szervezett hadrendnek és a kiképzésnek a katonák félelmének leküzdésében játszott szerepére utaló sorai, amelyek egy Vegetiustól idézett, de a tudatos kiválogatás és alkalmazás miatt saját legszemélyesebb tulajdonának tekinthető részletből származnak: „előnyünkre vált, hogy ügyes újoncokat válogattunk, hogy hadi szabályokat állítottunk föl s tanítottunk, a fegyelmet naponkénti gyakorlással megszilárdítottuk, s mindazt, ami a harcban, ütközetben elő szokott fordulni, a harckiképzésben megismertettük ...A hadi tudomány ugyanis növeli a bátorságot. " 83 A magyar honvédelem azon rendkívül súlyos hiányossága mellett, hogy az ország nem rendelkezett bármikor bevethető állandó reguláris haddal, igen komoly problémát jelentett Zrínyi szerint az a körülmény is, hogy a különböző magyarországi seregekben - így a sietve felfogadott zsoldosok és a végvárakban állomásozó katonaság esetében is - a „disciplina"* 4 hiánya, azaz a fegyelmezetlenség egyre nagyobb mértékben uralkodott el, megakadályozva ezzel az igazán eredményes hadviselést. Zrínyi kiindulópontja a fegyelem kérdésében megegyezik Niccolo Machiavelli klasszikus müve, a Dell' arte della guerra megállapításaival. Mint tudjuk, prózai munkái előtanulmányaként már jóval az Áfium megírása előtt is tanulmányozta az itáliai szerző munkásságát, és vitathatatlan, hogy eszméi számos esetben segítették elméleti elképzeléseinek megalkotásában. Machiavelli a háború művészetéről írott munkájában egyértelművé tette, hogy a katonai fegyelem semmiképpen sem tekinthető a szabadság sérelmének, sőt éppen azt biztosítja, és valójában elengedhetetlenül szükséges a hadi sikerekhez. Zrínyi alapvetése ezzel megegyező, mikor A Vitéz Hadnagyban és A török áfiumban döbbenetes képet tár az olvasó elé, bemutatván a magyar honvédelmet szolgáló seregek rendkívüli mértékű, már-már kétségbeejtő fogyatkozásait a fegyelem és a hadi rendtartás terén. Zrínyi szenvedélyes hangon ecsetelte, hogy a rend szeretete, megbecsülése, a feljebbvalók tisztelete mennyire hiányzik a magyar vitézekből „ Tanuljatok másoktul, idegenektül, micsoda az engedelem, ha magatoknál nincs ...és meglátjátok, hogy ez az egyik fogyatkozás a ti dolgotokban, hogy tisztviselőnek nem engedtek, és nem fogadjátok szavát"* 5 - írta szigorral, hízelgés, és a tőle már megszokott módon, a problémák gyakran rendkívüli károkat okozni képes elhallgatása nélkül, ugyanakkor teli jóakarattal és őszinte hazaszeretettel, Magyarország katonái felé fordulva. 83 ZMHM 328. p. 84 ZMHM 194. p. 85 ZMHM 177. p.
