Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között

árban még csak a közvetlen határvidék esetében merült fel Tito közelsége. Odáig már a decemberi beszámoló sem merészkedett el azonban, hogy a felső' katonai vezetés véleményének megfelelően kijelentse: háború esetén Jugoszlávia irányából átfogó támadó hadműveletek várhatók. A katonai vezetés ugyanis - többek között - olyan jugoszláv kezdeményezéssel is számolt, amely a baranyai háromszögből kiindulva tett volna kísérletet a Dunántúl megszállására. A feltételezett támadás elhárítására irányuló védelmi tervekben a Kaposváron állomásozó alakulat is szerepet kapott.

124 A háborús tervek azonban nemcsak a hadsereg alakulatait érintették. 1951 végén a Honvédelmi Tanács határozata alapján a Belügyminisztérium kidolgozta a veszélyeztetett határszéli területek kiürítési és a nagyobb városok munkaképtelen lakosságának kitelepítési tervét, valamint a rendőrség háború esetén végzendő feladatait. Ennek értelmében a határtól számított 30-35 km-es mélységig a lakosság 60%-os, az ettől kezdődő 90-100 km-ig tartó második sávban pedig 30-40%-os kitelepítését javasolták. Az érintett megyék Vas, Zala, Somogy, Baranya és Csongrád voltak.

125 A hadiesemények kedvezőtlen alakulása esetén a bűnügyi, a hálózati, a fegyver- és gépkocsi-nyilvántartások, az internáltak és a rendőri felügyeletesek névjegyzékeit, a bejelentő hivatal adatait és a házipénztárt kellett volna sürgősen evakuálni. Bekerítés veszélye esetén ezek elégetendők voltak. Az internáltakra és a rendőri felügyeletesekre a polgári lakossággal együtt az - ország belsejébe történő - áttelepítés parancsa vonatkozott. Azzal a különbséggel, hogy míg a civil lakosságot légoltalmi szabályokkal védelmezték, az elítéltek mentésére semmiféle terv vagy intézkedés nem készült.

126 Tervek születtek az ország „totális védelmé" nek biztosítására, a partizánmozgalom megszervezésére is. Az ország területét a közigazgatási felosztásnak megfelelően védelmi körzetekre osztották, amelyek megegyeztek a katonai közigazgatás egységeivel. A védelmi körzetek élén a kerületi parancsnokok álltak, s körzeteik megyei, járási, városi és községi övezetekre osztódtak. A védelem legfőbb irányítója a honvédelmi miniszternek a vezérkar útján alárendelt Országvédelmi Parancsnokság volt, amely az alábbi csapatok felett rendelkezett: a honi haderő; (a honvédségi pót- és az egyéb hátországi alakulatok, az iskolák) a honi légvédelem csapatai, a rendőr- és pénzügyőregységek és a megszervezendő „szabadságharcos" alakulatok (népőrségek, munkásőrségek). Ezeket a 14-18 év közötti és a 60 év fölötti népességből kívánták felállítani. A népőrségekben minden megbízható férfival és nővel számoltak a besorozottakon és a honvédelmi segédszolgálatra beosztottakon kívül. A népőrségek egységeit elsősorban a városokban és a falvakban tervezték felállítani; 200-200 fős csoportokban. A csoportok „sejtek"-ből szerveződtek, ezek 3-4 szabadságharcosból tevődtek össze. A parancsnokság feladata a szabotázscselekmények megakadályozása, az ellenséges deszant-hadműveletek felszámolása, az ellenség erőinek minden eszközzel való pusztítása, illetve a tábori hadsereg harcainak támogatása volt.

127 \2AOkváth: 122-125. p. 125 Uo. 144-145. p. 126Uo. 146. p. 127 Uo. 148-149. p.