Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között

vizsgáztatói pózolását. Tájékoztatásul az irányelvek sulykolása szolgált. A megyei titkár még hangsúlyozottan kiemelte, hogy a lakosság bevonása az ügynökök elleni harcba rendkívül fontos. Ennek módja: „Tudatosítani kell, hogy mindannyioknak érdeke, hogy harcoljunk az átdobott személyek ellen. Felhívjuk rájuk a hatóság, AVH figyelmét."

91 Az indoklás sem maradt el: „Beszámoltatok elvtársak, hogy ezeket azért dobták át, hogy gyárakat robbantsanak tekintet nélkül arra, hogy ez az ott dolgozó munkásság körében áldozatokkal jár. Másokat pedig azért, hogy állami gazdaságok vagyonát rombolják. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy az egyéni gazdálkodók vagyonában gyújtó lapokkal akartak kárt okozni."

92 Jellemző, hogy indoklásként a hozzászólókra hivatkozott. A felelősség megosztásáról lehetett szó. A tanár miután megdicsérte a diákokat, tőlük eredezteti tudását. Egyébként az idézet utolsó mondata külön figyelmet érdemel. Némileg eltért ugyanis a titkári megnyilvánulások - előbb elemzett - normál módjától. Arra akarta felhívni a figyelmet ugyanis, hogy Tito ügynökei az egyéni gazdálkodóknak is károkat okoznak. Azaz: Titótól a szocializmus építésében közvetlenül részt nem vevők sem remélhetnek semmi jót. A - valamilyen formában dolgozó - kisembernek ő ellensége. A titkár megjegyzése tehát ideológiai töltettel bírt. Az egyéni gazdálkodók helyzetét körvonalazta a haladás erőinek a reakcióval vívott harcában. Ok valahol a két lövészárok között, a senki földjén helyezkednek el. Nem zsákmányolnak ki senkit, de tulajdonosok. A jugoszlávok azonban rájuk is tüzelnek. Ebben az ideológiailag nem egyértelmű kérdésben csak a megyei titkár foglalhatott állást. A nyomatékosítás kedvéért a „tapasztaljuk" igét használta. Kifejezte ezzel, hogy a pártbizottság kollektív tapasztalatáról van szó. Ez a fontos tapasztalat volt az, melyet a tanár funkciója révén szerzett meg. Ezzel kapcsolatban nem hagyatkozott a diákokra. A pártkonferencia anyagát olvasva felmerül az ügynökökkel kapcsolatos információk hitelességének a kérdése is. Az erős sematizmus és a tanmesébe illő fordulatok gyanúra adnak okot. Figyelemre méltó az is, hogy konkrét esetekről csak a járási funkcionáriusok és az AVH tagjai számoltak be. Az egyszerű párttagok ilyen jellegű „tapasztalatokkar nem rendelkeztek. Ok csak általánosságokat mondtak, valamint a termelés fokozásának hangsúlyozásával kapcsolódtak a vezetőkhöz. Pedig a funkcionáriusok közös, össznépi tapasztalatokról is beszámoltak. Például ilyen volt az UDB (helyesen UDBA, állambiztonsági szerv a korabeli Jugoszláviában) embereinek kiabálása, amit bárki hallhatott. Lehet, hogy a tapasztalatok értelmezéséhez megfelelő ideológiai felkészültség szükségeltetett? De az is lehetséges, hogy a történetek megrendelésre születtek. A feladat elvégzésére csak a funkcionáriusok lehettek alkalmasak. Mindkét eshetőség a pártkonferencia előre megírt forgatókönyvére utal. Végezetül megállapítható, a januári pártkonferencián a jugoszláv-kérdés a központi irányelvekkel teljes összhangban került szóba. Tito, mint veszélyes ellenség az imperialista hatalmak - egész világot átfogó - támadásának keretében lett megjelenítve. A tartalmai egyezésen túl a forma, a szófordulatok szintje is közös. A délszláv vezető „eposzi" jelzői, állandósult címei szolgáltatnak példát erre (pl. „Tito, az imperialisták zsoldosa"). 91 Uo. 92 Uo.