Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között

vonal emelésének legjobb eszközét. 1949 januárjában, hat hónappal a szovjet-jugoszláv viszály kirobbanása után, a kormány erőszakos kollektivizálásba kezdett, részben azért, hogy tettekkel cáfolja meg a szovjet ideológusok vádjait. A parasztok hevesen ellenálltak. Leölték állataikat és minden eszközzel megpróbálták elkerülni a beszolgáltatást. A helyzetet még súlyosabbá tette a rendkívüli szárazság, amely 1950ben és 1952-ben sújtotta az országot. 1950-ben a mezőgazdasági termelés a háború előtti szint 73%-ára, a gabonatermelés 43%-ára esett vissza. A kormány nem tudta elképzelései szerint működtetni a szövetkezeteket. A szükséges beruházások forrásai hiányoztak, a gépek és a technológia sem állt rendelkezésre. A kommunista párt nehezen tudta kezelni a parasztok ellenállását, mivel tagjainak nagy része ebből az osztályból származott. Az ellenállás azonban túl erős volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassák. 1951 után már változások következtek be az erőszakos kollektivizálási politikában. A számokat tekintve mégis 1952-ben ért tetőpontjára a folyamat. A megművelhető összterület 25%-a tartozott a szocialista szektorhoz. Ennek ellenére - a realitások bizonyos mértékű figyelembevételével - 1953 márciusában olyan intézkedéseket hoztak, melyek megengedték a parasztnak, hogy kilépjen a szövetkezetből és - tíz hektárig - magával vigye azt, amit annak idején beadott. Egyidejűleg törvényt hoztak arról is, hogy a magánbirtok felső határa nem lehet több tíz hektárnál. A hatás nem maradt el. Egymás után szűntek meg a szövetkezetek. Jugoszlávia a kis gazdaságok országa lett.

70 Az előbbi kitekintésből kitűnik, hogy a pártbizottsági beszámoló jugoszláviai helyzetjellemzésének - a mezőgazdaságot illetően - lehetett némi valóságmagva. Ezt azonban erősen eltorzították és felfújták. A az ötvenes évek elején, a kollektivizálás és a kedvezőtlen időjárás hatására, a parasztság Jugoszláviában valóban nehéz helyzetbe került, ami elégedetlenséget szült. A diktatórikus rendszernek erre nyilván meg voltak - a jellegéből eredő - válaszai. A problémák azonban nem a fasizmusból és a kulákuralomból adódtak, hanem éppen a doktriner kommunista agrárkoncepcióból. Noha nem sokkal a tárgyalt pártkonferenciai beszámoló elhangzása után „finomodott" a jugoszláv párt agrárpolitikája, annak távlati kifutását a somogyi kommunisták még nem érzékelhették. Egyébként sem a kulákszövetkezetek, hanem a kis gazdaságok terjedtek el Jugoszláviában az elkövetkező években. A helyzetértékelés tehát prognózisként sem állja meg a helyét. Annak az állításnak a mélyén, hogy távoli vidékekről kulákokat helyeznek át máshova, valóságmagként a káderek - nálunk is ismerős - mozgatása rejtőzhet. Akik között déli szomszédunkban sok paraszti származású lehetett. Ami persze nem jelenti azt, hogy módos gazdák voltak. A „kulák" fogalmával hazai viszonylatban is nagyvonalúan dobálóztak.

71 A nyilvánvalóan durva torzításokat látva, a többi „adat" hitele is megkérdőjeleződött. Eleve tendenciózus beállításra vallott, hogy csak öt és nyolc hold között közölték a beszolgáltatás terheit. Azt sugallta ezáltal a pártbizottság, hogy a titoisták csak a kisparasztokat sanyargatják. A beszámoló koncepciója világos: Tito, akinek a magyar70 Jelavich: 335-336., 338. p a vonatkozó részek. 71 A káderek hazai fluktuációjával kapcsolatban 1. Gyarmati György.: A káderrendszer és a rendszer kádere. Valóság. 1991/2. 51-63. p. A „kulák" fogalmához pedig Horváth: 76. p.