Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Szabó Attila: Iskolai ünnepek és megemlékezések a Horthy-korszakban (Ünnepnapok a Szigetvári Magyar Királyi Állami „Rezső" Polgári Fiúiskolában)
Az 1940-es évek iskolai ünnepélyeinek középpontjába ismételten, kizárólag a nemzeti érzés került. A '20-as évek retorikáját azonban - a háború következtében olyan gondolatokkal egészítették ki, mint a hazaszeretet, valamint a haza iránti hűség és elkötelezettség. És igyekeztek előrevetíteni az „...egész Magyarország mennyország"-öar\ rejlő erőt. „A mai súlyos időkben, amikor nemzetek halnak és születnek, nemzetek gyarapodnak, különösen megragadtunk minden kínálkozó alkalmat, hogy növendékeink lelkében a magyar öntudat, hazaszeretet, s magyar szellem legszentebb érzelmeit növeljük, erősítsük. Erdély egy részének visszatérése bő alkalmat nyújtott arra, hogy kiaknázva az adott lehetőségeket és a hazafias öröm megnyilatkozásait szívükbe, lelkükbe véssük azt a szilárd meggyőződést, hogy a magyar nemzeti öntudat és szellem újra megteremti a nagy magyar egységet. Kiemeltük a magyar egységben rejlő erőt, amely az országok létének egyik alappillére.," 18 Az iskolai ünnepélyek és megemlékezések forgatókönyvét vizsgálva gyakran találkozunk olyan műsorszámokkal, amelyek eseményről-eseményre és évről-évre ismétlődtek, meglehetős egyhangúságot kölcsönözve az amúgy ünnepélyes alkalmaknak. Az idézett írókat és költőket három csoportra oszthatjuk: a klasszikusok (pl. Arany János, Kölcsey Ferenc, Madách Imre, Petőfi Sándor), a ma már lényegében csak irodalmi lexikon szintjén ismertek (pl. Ábrányi Emil, Kozma Andor, Lampérth Géza, Lévay József, Palágyi Lajos) és azok, akik a propagandaverseikkel váltak a korszakban ismertté, de mára feledésbe merült a nevük (pl. Angyagfalvi Hegyi István, Kántor Mihály, Klinger István, Rozgonyi Ilona). Az iskolai értesítő szerkesztőjének nagyvonalúsága sajnos a műsorok és műsorszámok feljegyzésénél is tetten érhető. Az 1920as évek első felében, a '30-as évek végén és az 1940-es évek elején általánosan jellemző volt, hogy szinte csak felsorolás szintjén jelezték az iskolai ünnepeket. Abban az esetben, ha ennél bővebb feljegyzést találtunk, gyakran csak a verscímek szerepeltek a szerző feltüntetése nélkül, sőt még arra is találtunk példát, hogy Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye a Talpra magyar cím alatt szerepelt (1927/28-as tanév). E hiányosságok és pontatlanságok sajnos nem tették lehetővé annak megállapítását, hogy kik voltak a szervezők szemében a legautentikusabb szerzők és melyek voltak számukra a legfontosabb költemények egyrészt irodalmilag, másrészt politikailag és nem utolsósorban pedagógiailag. Az ünnepi szónokokat évről-évre és ünnepről-ünnepre egy sajátos, számunkra ismeretlen szempont alapján választották ki. Arra is találtunk példát, hogy diák állt a szónoki emelvényre: Varga Margit IV. osztályos tanuló 1929. március 15-én, Weywara Vilmos IV. osztályos tanuló a Madách-évfordulón az 1934/ 35-ös tanévben. Azt azért mindenképpen megállapíthatjuk, hogy sem pályakezdő, sem újonnan az iskolába érkező tanár nem kapott ünnepi beszédre felkérést. Legtöbbször az igazgató és a humán szakos tanárok mondhatták el gondolataikat. Voltak, akik többször is szót kaptak egy-egy tanévben, közéjük tartozott Hauptmann Pál, aki az 1925/ 26-os tanévben a Széchenyi emlékünnepélynek, a március 15-i megemlékezésnek és a Herczeg Ferenc ünnepélynek is a szónoka volt. Hauptmann akkor már 14 éve tanított Szigetváron földrajzot, magyart, németet, történelmet és mezőgazdaságtant, emellett ő volt a tantestületi jegyző s a gazdasági és történelmi szertár őre. Az értesítők sajnos 18 Értesítő az 1940-41. iskolai évről. 7. p.
