Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus első felében

további sorsa ismeretlen. Mindez 1877-ben történt. Hogy végül is a gyakorlatban mit és hogyan vettek el a bordély tulajdonosnőjétől, arról nem szólnak a források. Tény, hogy a következő évben induló, és az 1882-es statútummal záródó panaszos ügy (a dr. Szigeti János-féle) alatt töretlenül vitte az üzletet és Kaposvár város vezetése is védelmébe vette a többi bordélyossal együtt az alispáni megtámadtatás idején. Az iratokban és a helyi sajtóban korrupciót igazoló bizonyítékok nincsenek. (Persze ez a nehéz megfoghatósága a korrupciónak „műfajából" is fakad. A Somogy vármegyei szabályrendelet életbe lépése után sem csökkentek a helyi katonai parancsnokság panaszai Kaposvár „szabad szerelmi" viszonyait illetően. „Nemcsak egész Somogymegye, de a nagy Magyarország legtávolabbi vidékei is itt Kaposvárott rakják le salakjukat. A parasztlányok csoportosan szállonganak ide - itt tartózkodó katonák után. [...] Folytonos érintkezésben állunk velük, részint az éjjeli rendőri járatok, részint a cs. kir. tartalékparancsnokság jelentései folytán."

48 Roboz István, a Somogy című hetilap főszerkesztője szemléletes stílusban ír a helyi bordélyokat látogató közönségről, melynek jelentős része természetesen civil. „Jön a fiatal s ez igen természetes; (a virágnak megtiltani nem lehet...) aztán jön a középkorú s jön olyan öreg ember is, hogy a krispinje végén hordja a koporsót, mint a selyemhernyó a gubóját."

49 Arról a valós problémáról is említést tesz, hogy a bordély relatív drágasága miatt az azt igénybe vevők, benne dorbézolok esetleg a családi kasszájuknak utolsó krajcárjait mulatják el néhány önfeledt félóra alatt. „Az öreg hernyó [ti. az idős kuncsaft] borizű hangon belekontráz a dalba, míg otthon - meglehet - családja azon gondolkodik, hogy alvó boldogsága és szerencséjének tüzénél, hogy főzze meg a holnapi reggelit?..."

50 A bordélyházak és egyéb kéjelgésre szolgáló helyek vendégköre messze nem esett olyan társadalmi elítéltség alá, mint a prostitúcióból élőké. Leánykereskedelem A gyengébbik nem magyarországi képviselői keresettek voltak a világ minden táján. A nemzetközi leánykereskedelem nagy profitú, kegyetlen üzletág volt (sőt ma is az). Szuez neve nemcsak 1956-ban kapcsolódott Magyarországhoz: 1870ben a csatorna megnyitásának ünnepségére nagyobb kontingens „fehér rabszolga" (hungara), főleg magyarországi leány került önként vagy kevésbé önként Egyiptom bordélyaiba és háremeibe. Ez volt az úgynevezett „hungara-botrány".

51 A Közel- és Távol-Keleten kívül Dél-Amerikában is nagy keletje volt a magyar „élőhúsnak". A belügyminisztérium számos alkalommal küldött figyelmeztető leiratot a törvényhatóságokhoz kerítők működésének meggátlására. Az egyik, meglehetősen információszegény értesítés így hangzik: „Buenos-Ayresből Hibler és Krencz nevű zsidók Ausztriába jöttek, hogy fiatal leányokat a prostitutio czéljának megnyervén, azokat Dél-Amerikába szállítsák, és ugyan e czélból legközelebbről még öt egyén utazott Ausztria Magyarországba, miről a hatóság oly felhívással értesíttetik, hogy nevezett egyéneket éber szemmel tartván, a szabályok szigorához képest járjon el,