Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Tímár Péter: A Szerdahelyiek Somogy megyei birtokai 2. rész A Gerence-völgy középkori települései

Történt azonban, hogy a pannonhalmi apátság Győr megyei Csécsény, Újfalu, Fud, Tényő, Széktényő és Markota, a Veszprém megyei Szék és a Zala megyei Istvánd nevű birtokainak 1328-ban történt cseréjét a Szerdahelyiek Somogy megyei Szentlászló és Keresztúr

50 környéki birtokaival

51 Bubek István országbíró 1364ben megsemmisítette,

52 így azok elvesztek, éppúgy, mint a Bél-közben levő, a Siklósiaktól zálogban bírt birtoktömb az 1350-es években. A következő időkben Ders utódai, a kolostoralapító Miklós mester és fiai ezért a Gerence-völgyet vették birtokukba, a rokon családok pedig az Ormán-közbe szorultak vissza. Ekkor, 1366-1367-ben mutathatók ki a két nagy újkori uradalom elkülönülésének első csírái. A szokásos évi csere, amelyben korábban szintén megállapodtak, 1367-ben úgy alakult, hogy Gyarmattól a Kapósig terjedő területet a Gálosfától Szenttamásig terjedő területtel felváltva már csak a Szerdahelyi család tagjai használták.

53 Az 1385. januári osztálylevelekben csak a Gyarmattól északra fekvő birtokokról esik szó, amelyeket a monostor apátja visszajuttatott a Szerdahelyieknek. A pervesztes helyzetben a Szerdahelyiek még Ders Mártonnal a hátuk mögött sem merték valamennyi birtokot felosztani és a Gyarmattól délre eső birtokok az apátság kezében maradtak 1425-ig.

54 1425-1432 között azonban kellett készülnie még egy birtokfelosztásnak, ami 1432 októberében arra késztette Mátyás zselici apátot, hogy a veszprémi káptalannal átírassa Szepesi Jakab 1377-es ítéletlevelét.

55 Ugyanis egy ránkmaradt keltezetlen, XV. század közepére tehető, kibocsátó, aláírás vagy más signatura nélküli feljegyzésben azokon a birtokokon írták össze a Gerence-völgy északi részén elhagyott jobbágytelkeket, amelyekbe más birtokokkal együtt 1453. dec. 21-én Szerdahelyi Danes Pált örökség címén bevezette a somogyi konvent: Irafalva, Tótfalu, Szentbalázs, Feketetó és Surján.

56 Mármint a birtokok felébe, mivel a másik felével ekkor már Ders fia: István rendelkezett. 1452-re világosan kirajzolódott, hogy a Gerence-patak felső folyása környéke: Szentluka, Gálosfa és Bőszénfa területe, majd 1488-89-ben Hajmás is,

57 teljesen Szerdahelyi Imre fiainak (a későbbi Imrefyek) kezében összpontosult. Ők ekkorra megszerezték Szentlászló környékét is, ahol összetűzésbe kerültek a Viszlói Áron családbeliekkel.

58 Mivel utóbbiak 1467-ben Veresalmán, Gyarmaton és Irafalván birtokosoknak vallják magukat, feltételezhető, hogy a Szerdahelyiek Dancságával állottak közvetlen rokoni kapcsolatban, esetleg maga Danes felesége: Dorottya volt a Viszlói Áron család tagja.

59 Danes Pál 1472-ben más Somogy megyei birtokaival együtt távoli rokonának: Szerdahelyi Imrefy Jánosnak adta zálogba Szerdahely, Gerencemelléke, Szentbalázs, Bicófalva, Feketetó, Lászlófalva, Irafalva, Tótfalu, Gyarmat, Veresalma és Lak helységekben levő rész- és egész birtokait 2000 magyar arany forintért és kötelezte magát arra, hogy azok birtokában a kiváltásig mindenki ellen saját költségén és fáradságával megoltalmazza.

60 Két nappal ezután Dersfy Istvánt Csokonyára menet közben megtámadták Danes Pál nemes familiárisai számos csokonyai, báti, zaranyi, szentbalázsi, tótfalusi jobbággyal, majd fegyveresen csokonyai birtokrészén levő házára és kúriájára rontottak, egyik familiárisát megölték, és ha mások meg nem védelmezik, őt is megölték volna. Familiárisai közül többeket nyíllövé-