Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus első felében

A prostitúció számos formája közül a bordélyházi csak az egyik megjelenési módja. A bordélyházat az különbözteti meg az egyéb, prostitúciós célra szolgáló épülettől, hogy van közösségi színtere, - a „szalon" - ahol társadalmi megkötöttségek nélkül érintkezhetnek a különböző nemű személyek - igaz a prostituáltak üzleti célból. Az 1867-es pesti kéjelgésügyi szabályrendelet már ismeri - és elismeri - a bordélyházi kéjnők mellett a magánkéjnők önálló tevékenységét is. Az 1900 novemberében életbe léptetett fővárosi szabályozás az előző kettőn kívül még a futóbárcás és az egészségi lappal bíró nők kategóriát is felállította. A bordélyházban dolgozó prostituáltak ott is laktak az épületben. Szerződéses viszony fűzte őket munkaadójukhoz, a bordélyoshoz.

40 A szegénységi prostitúció legalján foglaltak általában helyet az ilyen műintézményben dolgozni kényszerülő nők. Mint majd láthatjuk, az 188l-es népszámlálás is jövedelemszerző foglalkozásként regisztrálta őket. Egzisztenciális feltételek - lakás és/vagy alapvető megélhetési lehetőségek hiánya vitte többségüket ennek a pályának is a legkiszolgáltatottabb területére. A magukat prostituálok társadalmi összetétele általában leképezi a társadalmi rétegek arányát.

41 A bevezetőben sem véletlenül használtuk a prostitúciós formák és nem a prostitúció kifejezést. A bordélyházi kéjelgés és a sokkal nehezebben megfogható utcai prostitúció csak egy-egy fajtája a „legősibb mesterségnek". A látencia a féltitkos (kávéházi stb.) prostitúciónál is olyan magas, hogy a korszakban ennek alaposabb vizsgálata nehézségekbe ütközik. Az általunk vizsgált - és egyáltalán vizsgálható - kéjelgők a szegénységi prostitúció kategóriába sorolhatók. Korabeli véleményeket több prostitúciós formáról sikerült gyűjtenünk, de a dolgozat források híján nem térhet ki a luxuskéjnők nehezen feltérképezhető rétegére sem, igaz ezek száma vidéken, így Somogyban is elenyésző lehetett. Az ilyen kitartottak gazdag és magas pártfogóik révén csak elvétve kerültek a hatóságok látókörébe. Somogy vármegyei kéj nőknek a korszakból származó képi ábrázolása nem került elő. így az olvasónak meg kell elégednie egy Nagybajomban tevékenykedő pesti kéjleány személyleírásával, ami csak azért maradt fenn, mert a kéjelgés mellett „másodállásban" lopott. De nem is ezért köröztették, hanem mert megszökött gazdájától. „Szilády Ilka, 22 éves, R[ómai]kath[olikus], Pesti illetőségű, hajadon, közép termetű, fekete kerített hajú, fekete szemű, hosszas orrú, rendes szájú, kerek arczu, - Auszterlitz János N.Bajomi korcsmárosnál tartózkodott kéjhölgy, 65 ft o.[sztrák] é.[rtékű] adósság hátrahagyásával, és egy női ruha eltolvajlásával f. hó 22-én este nevezett gazdájától megszökvén, általános köröztetése tisztelettel kéretik."

42 A már idézett dr. Marschalko Tamás - a korszak neves jogtörténésze - által írt prostitúció tárgyszó A Pallas Nagy Lexikonában megemlíti az elején, hogy „számosan vannak a férfiak között is, kik magukat prostituálják, mégis prostituált alatt az általánosságban ama nőszemélyeket értjük, akik testükkel keresetet űznek és azt mint üzletet folytatják". A korszak forrásaiban a férfi prostitúció sem heteroszexuális, sem homoszexuális vonatkozásaiban még csak utalás szintjén sincs említve. A „teremtés koronáinak" nyilvánosan, hivatalosan a kor erkölcsi világképe szerint ilyen tevékenysége nem létezett. (Pedig ez a prostitúciós forma is bizonyosan előfordult, ám valószínű, hogy inkább nagyvárosokban és intézményesülés nélkül.)

43