Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875
Igen, - mert Tisza Kálmán korszakot alkotó f. évi Febr. 3-án tartott beszéde következtében elő állott a Kormány válság; - mert bomlásnak indult az azt támogatni képtelen volt Deák párt, s ennek jobbjai a Tisza Kálmán vezérlete alatti mérsékelt balpárttal kezet fogva, megszületett mindnyájunk örömére az Országos Szabad elvű Párt, a Venckheim-Tisza minisztériummal egyetemben, melynek jelszava a „Takarékosság", s a mely elvet hogy azonnal gyakorlatba is hozta, rövid pár havi jótékony működése alatt nyilván valóvá tette. Tisztelt Polgár Társak!, nem létezik hát többé Deák párt, nem létezik Balpárt, hanem ezek jobbjaiból egyesülve alakult az Országos Szabad elvű kormánypárt, mellynek hogy igaz hívei vagyunk mindanyian, kik a jelen képviselő választásra össze sereglettünk, hazafias örömöt érezhetünk, mert fájdalommal kell hogy vissza emlékezzünk ama feszült viszonyra, mellyet választó-kerületünk polgáraiban is szinte hat évig hideg válaszfalat emelt, szerencsétlenséget, bizalmatlanságot okozott, s ez termetté meg azon keserű gyümölcsöt, hogy mindannyian országosan elszegényedtünk.. Hogy tehát mimagunkat a véginségtől megóvjuk s kedves-édes Hazánkat az álambukástól megmentsük: legszentebb hazafiúi kötelességünk a takarékosság útján működő bölcs kormányt emberi erőt csaknem túlhaladó terhes munkáiban elősegíteni; - e honfiúi szent tartozás pedig könnyű szerrel teljesítve lessz, ha mi is Tisztelt választók mint Somogy Megye többi választó kerületei a mai napon cselekszenek, egymással testvérileg kezet fogva egyet értve abban megállapodunk, hogy a jövő ország gyűlésre olyan jeles hazafit küldünk képviseltetésünk végett, ki közvetlen Somogy fia, ki tudományos képzettsége mellett a társadalmi közéletben szerzett hosszú tapasztalásai szerint ismeri a nép szükségeit-érdekeit, és azokat saját érdekeivel azonosítja, végre olly Somogyi honfitársunkat küldjük a jövő ország gyűlésre, ki független állással bír, ki nem csinál kenyér keresetet a képviselői díszes állásból, ki nem napi bérért, de imádott hazája és népe iránti sz. tartozásért fogja szolgálni az országos közügyeket! De Tisztelt választók! egy fontos s mindnyájunk becsületét mélyen sértő körülmény merült fel a múlt héten, mely Somogy megye 8 választó kerületét s így minket is erkölcsileg arra kötelez, hogy országos képviselőnek Somogy fiát kebelünkből válasszunk! - Ugyan is az Ellenőr napilap (^szerkesztőjének nevét csak undorral említhetném:) a múlt héten ország-világgá hiresztelé hogy „Somogy megye 8 választó kerületében csak Somos-almát termelnek, de jóra való országos képviselőket nem nevelnek", e becstelenítő gyalázatos rágalom olvasása vagy hallása jelen közműveltségi állapotunkban nem lehet, hogy minden Somogy megyei választópolgár keblében méltó haragot ne támasszon, s ne óhajtsa teljesedésbe menni ma ama közkívánságot, hogy Somogy megye mind a 8 választó kerülete Somogy jeles fiaiból válasszon képviselőt. - és Mi Tisztelt Választók! szinte tépjük szét s széttépve eresszük szélnek ama szegénységi bizonyítványt; ajándékozzuk meg bizalmunkkal tisztelt képviselő jelöltünket egyesült lelkesedéssel felkiáltva: „Éljen a koronás Király! Éljen a felelős szabad elvű Kormány! Éljen orsz. képviselőnk Somogy fia Csépán Jósef és Éljen a Haza!!! Paál András választó Horváth János választó Forrás: SML. IV. B./ 256./ Az 1875. évi választás iratai.