Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875

ként a marcali, Nagy-Atád döntően a babócsai, Somogyvár a lengyeltóti, Szil és Tab pedig döntően az igali járáshoz tartozó községek választási székhelye volt. Megjegyzendő még, hogy e kerületek határa többnyire akkor sem esett egybe a járási határvonalakkal, ha a járási székhely egyúttal választási központ is volt. Ezek az adottságok nem könnyítették meg sem az összeírok, sem pedig a rend fenntartá­sára kötelezett hatóságok, így a járási főszolgabírók és szolgabírók helyzetét. Somogyban 21 039 személyt vettek fel 1869-ben a szavazók névjegyzékei­re. 26 Sajnos a helyi levéltári anyagból hiányzik a kizártakra vonatkozó megyei szin­tű összesítés, mégis úgy véljük, hogy a névjegyzékek alapján általunk készített össze­sítő adat megfelelő kiindulópontot képez a választók összetételének elemzéséhez. Elsőként azt kell rögzítenünk, hogy a szavazati joggal bírók aránya megegyezett az országos átlaggal, azaz a teljes somogyi népesség 7,2 %-a vehetett részt a választási aktusban. A törvény értelmében a 20. életévüket betöltött férfiak az alanti táblázat szerinti megoszlásban rendelkeztek szavazati joggal: Választó­kerület Régi jog Birtok Kézmú'v. Keresk. Érteim. Jöved. Összes Leadott szavazat Csurgói 276 1988 77 15 83 211 2651 2295 10,4 % 75 % 2,9 % 0,6 % 3,1 % 7,9 % 86,6 % Kaposvári 71 2246 32 14 138 159 2663 2299 2,7 % 84,3 % 1,2 % 0,5 % 5,2 % 7,9 % 86,3 % Lengyeltóti 132 1671 93 52 121 95 2164 2017 6,1 % 77,2 % 43% 2,4 % 5,6 % 4,4 % 93,2 % Marcali 594 1817 177 51 128 65 2832 1775** 21,0 % 64,1 % 6,2 % 1,8 % 4,5 % 2,3 % 62,7 % Nagyatádi 54 2504 117 52 115 23 2865 1955 1,9 % 87,4 % 4,1 % 1,8 % 4,0 % 0,8 % 68,2 % Szigetvári 31 2064 13 2 92 262 2464 2258 1,2 % 83,8 % 0,5 % 0,1 % 3,7 % 10,6 % 91,6 % Szili 58 2202 264 58 102 333 3017 2605 1,9 % 73,0 % 8,7 % 1,9 % 3,4 % 11,0 % 86,3 % Tabi 95 1957 84 42 118 87 2383 2217 4,0 % 82,1 % 3,5 % 1,8 % 4,9 % 3,6 % 93,0 % Somogy 1311 6,2 % 16449 78,2 % 857 4,1 % 286 1,3 % 897 4,3 % 1235 5,9 % 21039 15646 74,4 % Ha az adatokat egybevetjük az országos (Erdély nélküli) arányokkal, 27 ak­kor egyrészt szembetűnő, hogy a birtok alapján szavazók aránya mintegy 16 %-kal meghaladta az országos arányt, miközben a régi jogon (igazi városok híján szinte csak nemesi jogon) szavazók aránya ellenkező előjellel ugyancsak különbözött az országos számaránytól, t. i. az utóbbi 11,9 % volt. A megye agrárjellege miatt elma­radt az átlagostól a többi kategóriába soroltak aránya. Talán az előbbi differenciát illetően érdemes emlékeztetnünk arra, hogy Somogy megye földterületének közel fele az 1000 kh-nál nagyobb birtokkal rendelkezők tulajdonában volt, ugyanakkor viszonylag magas volt a kisparaszti állásúak száma. A nemesi jogú szavazók túl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom