Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szíjártó M. István: Követi napidíj és a vármegyei önállóság a XVIII. században
vármegye hatalmas napidíjakat utal ki még fizetett tisztviselőinek is. Ezért a leirat felsorolta mindazon eseteket, mikor nem jár külön napidíj a megyei tisztségviselőknek, illetve pontosan meghatározta, hogy a vármegyén belüli és azon kívüli „kiküldetésre" hány forintos napidíj jár. Az országgyűlési követségre, mint kivételes kötelességre a Helytartótanács is jogosnak ítélte meg napidíj kiutalását. A rendelkezés értelmében a diétái követeknek szinte mindig 4 forintos napidíj járt. 15 1728—29ben viszont a megyét az országgyűlésen képviselő alispán és főjegyző nem 4, hanem 5 forintos napidíjat kaptak. 16 Somogy hihetően nem egyedüli vármegyeként hagyta figyelmen kívül a központi rendelkezést, hisz ezen országgyűlés után adták ki a már ismertetett 1730. április 14-i leiratot, amely nemcsak a diétára regálissal meghívottak érdekében született, hanem megállapította a napidíj mértékét is az 1726. december 14-i rendelkezésre is hivatkozva. Somogy válaszát a közgyűlési jegyzőkönyv csak kivonatosan őrizte meg, de aszerint a vármegye elkerülte a válaszadást a napidíj mértékét firtató kérdésre, és annak közlésére szorítkozott, hogy országgyűlési követeit „a megye közös pénztárából" fizeti, illetve, hogy ezen kiadás fedezésére mely birtokokat terhel meg. 17 III. Károly uralkodása alatt több ízben is tartottak concursusokai, melyek változó jogkörrel elsősorban adómegajánló szerepében helyettesítették a diétákat. Ezek presztízse az országgyűléseké alatt maradt, amit nemcsak a küldöttek rangja mutat, hanem - mint látni fogjuk - a kapott napidíj is. 1719-ről csak annyit tudunk meg, hogy Somogy vármegye közgyűlése Niczky György jegyzőt és Sárközy János perceptori „a szokott napidíjjal" küldte követként a concursusra. 18 Az 1734. évi concursusxóX jelentést tevő Sidó Boldizsár aljegyző követnek viszont tudjuk, hogy a vármegye határozatára a házipénztár perceptorja a követség költségeire 30 napra (az utazást is beleértve) nem kevesebb, mint 124 forintot fizetett ki az utazási (szekér-) költség megtérítésén felül, 19 ami alig magasabb átlagos napidíjat eredményez a hivatalos 4 forintnál, másképpen szólva egy napnyi plusz napidíjat jelentett az aljegyzőnek. Három évvel később kifejezetten hangsúlyozták, hogy az alispán, mint Somogy megyének a concursusra küldött követe a Helytartótanács által megállapított napidíjat kapta a szekér-költség megtérítése mellett. 20 A diéták esetében azonban a megye továbbra sem habozott figyelmen kívül hagyni a központi szabályozást. 1741-ben már nem kevesebb, mint 7 forintos napidíj kifizetését határozta el a Somogy vármegyei közgyűlés volt országgyűlési követei részére, valamint a diétái akták leírásáért 50 forintot Stephaics Gábornak. 21 Ugyanennyit kapott ezért a feladatért az írnok a következő országgyűlés alkalmával tíz évvel később, a követek viszont csak 5 forintos napidíjban részesültek, tehát kevesebben, mint 1741-ben, de még mindig többen, mint amennyit a Helytartótanács számukra előírt. Igaz azonban, hogy ezen kívül a közvetlen útiköltségre (szekérrel utaztak a követek Pozsonyba és Bécsbe) 60, gyászruhára 100, az útra pedig további 20 forintot kaptak fejenként. 22 Azt kell feltételeznem, hogy a járulékos költségek részben az alacsonyabb napidíj kiegészítését is szolgálták, hisz Sidó Boldizsár szekér-költsége az 1734. évi concursusra Pozsonyba utazva csak 24 forintra rúgott 21 , illetve 1749-ben a megye ügyeiben Bécsbe és Pozsonyba utazó Nagy János első
