Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Szíjártó M. István: Követi napidíj és a vármegyei önállóság a XVIII. században

vármegye hatalmas napidíjakat utal ki még fizetett tisztviselőinek is. Ezért a leirat felsorolta mindazon eseteket, mikor nem jár külön napidíj a megyei tisztségvise­lőknek, illetve pontosan meghatározta, hogy a vármegyén belüli és azon kívüli „ki­küldetésre" hány forintos napidíj jár. Az országgyűlési követségre, mint kivételes kötelességre a Helytartótanács is jogosnak ítélte meg napidíj kiutalását. A rendelke­zés értelmében a diétái követeknek szinte mindig 4 forintos napidíj járt. 15 1728—29­ben viszont a megyét az országgyűlésen képviselő alispán és főjegyző nem 4, ha­nem 5 forintos napidíjat kaptak. 16 Somogy hihetően nem egyedüli vármegyeként hagyta figyelmen kívül a központi rendelkezést, hisz ezen országgyűlés után adták ki a már ismertetett 1730. április 14-i leiratot, amely nemcsak a diétára regálissal meghívottak érdekében született, hanem megállapította a napidíj mértékét is az 1726. december 14-i rendelkezésre is hivatkozva. Somogy válaszát a közgyűlési jegyzőkönyv csak kivonatosan őrizte meg, de aszerint a vármegye elkerülte a vá­laszadást a napidíj mértékét firtató kérdésre, és annak közlésére szorítkozott, hogy országgyűlési követeit „a megye közös pénztárából" fizeti, illetve, hogy ezen ki­adás fedezésére mely birtokokat terhel meg. 17 III. Károly uralkodása alatt több ízben is tartottak concursusokai, melyek változó jogkörrel elsősorban adómegajánló szerepében helyettesítették a diétákat. Ezek presztízse az országgyűléseké alatt maradt, amit nemcsak a küldöttek rangja mutat, hanem - mint látni fogjuk - a kapott napidíj is. 1719-ről csak annyit tudunk meg, hogy Somogy vármegye közgyűlése Niczky György jegyzőt és Sárközy Já­nos perceptori „a szokott napidíjjal" küldte követként a concursusra. 18 Az 1734. évi concursusxóX jelentést tevő Sidó Boldizsár aljegyző követnek viszont tudjuk, hogy a vármegye határozatára a házipénztár perceptorja a követség költségeire 30 napra (az utazást is beleértve) nem kevesebb, mint 124 forintot fizetett ki az utazási (sze­kér-) költség megtérítésén felül, 19 ami alig magasabb átlagos napidíjat eredményez a hivatalos 4 forintnál, másképpen szólva egy napnyi plusz napidíjat jelentett az aljegyzőnek. Három évvel később kifejezetten hangsúlyozták, hogy az alispán, mint Somogy megyének a concursusra küldött követe a Helytartótanács által megállapí­tott napidíjat kapta a szekér-költség megtérítése mellett. 20 A diéták esetében azonban a megye továbbra sem habozott figyelmen kívül hagyni a központi szabályozást. 1741-ben már nem kevesebb, mint 7 forintos napi­díj kifizetését határozta el a Somogy vármegyei közgyűlés volt országgyűlési köve­tei részére, valamint a diétái akták leírásáért 50 forintot Stephaics Gábornak. 21 Ugyan­ennyit kapott ezért a feladatért az írnok a következő országgyűlés alkalmával tíz évvel később, a követek viszont csak 5 forintos napidíjban részesültek, tehát keve­sebben, mint 1741-ben, de még mindig többen, mint amennyit a Helytartótanács számukra előírt. Igaz azonban, hogy ezen kívül a közvetlen útiköltségre (szekérrel utaztak a követek Pozsonyba és Bécsbe) 60, gyászruhára 100, az útra pedig további 20 forintot kaptak fejenként. 22 Azt kell feltételeznem, hogy a járulékos költségek részben az alacsonyabb napidíj kiegészítését is szolgálták, hisz Sidó Boldizsár sze­kér-költsége az 1734. évi concursusra Pozsonyba utazva csak 24 forintra rúgott 21 , illetve 1749-ben a megye ügyeiben Bécsbe és Pozsonyba utazó Nagy János első

Next

/
Oldalképek
Tartalom