Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szíjártó M. István: Követi napidíj és a vármegyei önállóság a XVIII. században
alispán és Lengyel Gáspár a szekér-költségre fejenként 30 forintot kaptak. 24 Nehezen hihető, hogy két évvel később maga az utazás kétszer ennyibe került volna. 1764—65-ben ugyan hasonlóképpen 60 forintot kapott Tallián János és Csepreghy Mihály 5 forintos napidíjuk mellé, de nemcsak a szekér-költségre, hanem minden útiköltségük fedezésére. 25 Az 1765-től 1771-ig húzódó konfliktus Somogy vármegye és a Helytartótanács közt tehát messze nem volt egyedi eset abban a tekintetben, hogy a megye figyelmen kívül hagyta a központi szabályozást, hiszen ez, mint láttuk, inkább volt szabály a XVIII. században, mint kivétel: a század nagy részére jellemző volt a központi hatóságok és a vármegyei elit ellentéte a napidíj ügyében. Állandó volt az utóbbi részéről a törekvés arra, hogy ezen a címen minél több pénzhez juttassa saját képviselőit. Az 1764-65. évi országgyűlést követő pénzügyi ellenőrzés sem volt az egyetlen eset, hisz 1730-ban már történt egy hasonló kísérlet a Helytartótanács részéről, de az már újdonságszámba ment, hogy a központi hatóságok makacsul ragaszkodtak rendelkezéseik foganatosításához. Az előzmények tükrében a TalliánCsepreghy esetben nem a megye 50 százalékos sikere látszik figyelemre méltónak, hanem a Helytartótanácsé, és már nem is meglepő, hogy az megelégedett ennyivel, és nem erőltette tovább a dolgot. 1790-ben, 25 éves szünetet követően Somogy vármegye ismét követeket küldhetett az országgyűlésre. Az 1765 és 1771 közti vita arra indította, hogy diétái követeinek csak napi 4 forintot szabjon meg. Viszont kikötötte, hogy a napidíj tekintetében véglegesen a többi vármegye gyakorlatához fog igazodni. Nem is kellett csalódnia. 1790. december 6-án foglalkozott az országgyűlés a napidíj ügyével. Egy deputaüo mixta azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a vármegyei követek napidíja maximum 6 forint 40 krajcár legyen, melyhez még az utazási költség, a cancellisták részére napi 1 forint és az íróeszközökre fordított összeg járulhat. Egyesek azzal az ellenvetéssel éltek, hogy a házipénztár a vármegyéké, s ők már kiszabták a napidíjat erre az országgyűlésre, tehát ezen változtatni már nem lehet. Egy ilyen rendelkezés a vármegyei hatalom csorbítására szolgáltatna precedenst. A javaslatot mégis jóváhagyta a diéta azzal a kitétellel, hogy ,,a' Vármegyéknek és a' domestica Cassákon lévő Törvényes Hatalmok ez után-is fenn-maradjon..." 26 Ezzel a döntéssel összhangban állapította meg a régi szokás szerint a király a vármegyék diétái követeinek napidíját. 27 Somogy megye is 6 forint 40 krajcáros napidíjat fizethetett országgyűlési követeinek. 28 1802-ben törvényhatósági követutasítások kívánták a napidíj országgyűlési szabályozását, s erre sor is került. A rendek mégis bizonytalanok voltak annak tekintetében, hogy ez önmagában, I. Ferenc hozzájárulása nélkül érvényes-e. Ezért bejelentették tárgyalásuk tényét a királynak, s hogy a diéta véleménye szerint 9 forintban állapíttassák meg a napidíj. Leiratában I. Ferenc az ennek megfelelő szabályozás kiadását ígérte - a dicasteriumok útján. 29 Ekkor a somogyi követek napidíja 9 forintra, a cancellistáé 2, a két huszáré l-l forintra rúgott. 30 1805-ben ismét az országgyűlés állapította meg a vármegyék országgyűlési követeinek napidíját, de a király kifejezett beleegyezésével 31 - mégpedig ugyanebben a 9 forintban. 32
