Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Somogyi Judit: Adatok Somogy megye egyházi és vallási életének alakulásához a török utáni évtizedekben

A 18. század kezdetén Somogy megye felszabadult a török alól és királyi közigazgatás alá került. Az egyéb visszafoglalt területekhez hasonlóan itt sem élhetett tovább a szabad vallásgyakorlat, a vallásszabadság ügye attól a királytól függött, aki szigorúan végrehajtatta a katolikus vallás és egyház erősítését célzó már ismertetett rendeleteket. A megyére nézve ugyanis nem voltak érvényesek a hódoltság idején hozott vallásügyi törvények. A török kiűzése után királyi oltalom alatt megindulhatott tehát a hódoltság idején megváltozott vallási viszonyok helyreállítása Somogy megyében is. A következőkben a katolikus és az akatolikus népességet külön tárgyaljuk. A katolikusok A megye területének egy része a veszprémi, másik része pedig a pécsi katolikus egyházmegye fennhatósága alá tartozott. Elsőként a veszprémi egyházmegyéről beszélünk. A veszprémi egyházmegyében, mint a fenti adatok mutatják, jelentősen megcsappant a katolikusok száma. A megmaradt hívek lelki gondozását egyre kevesebb plébános látta el. A török uralom alól felszabadult egyházmegyének legnagyobb gondja a paphiány volt. A problémát súlyosbította az alsópapság siralmas anyagi helyzete, ami sokakat visszatartott a papi hivatás vállalásától.

58 A paphiányon többféle módon igyekeztek segíteni. Egyrészt kanonokok és püspökök is végeztek plébánosi tevékenységet, másrészt papi missziókkal enyhítettek a török lakta területeken uralkodó paphiányon. Jakusich György (1637-42) kapucinusokkal próbálkozott, azonban nem járt sikerrel. A jezsuiták már jobb eredményeket könyvelhettek el, akik első missziójukat Somogy megyében szervezték. A központ az andocsi plébánia területén lévő Törökkoppány volt, később áttették székhelyüket Andocsra. A misszió 1641-ben létesült Somogy és Tolna részére. A 17. században a fehérvári, a kanizsai, a pápai, a veszprémi, a budai és a pécsi jezsuiták szintén végeztek lelki gondozást a megyében.

59 A térítő és újjászervező munkába a ferencesek is bekapcsolódtak például Segesden. Ez a szerzetesrend főként a felszabadító seregek nyomában tért vissza a megyébe az 1680-as évek végén.

60 Ugyancsak a paphiány csökkentését szolgálta egy sajátos egyházi szerv, a licenciátusi intézmény megszervezése is. Mivel az új papok nevelését és felszentelését végző püspökök nem tartózkodtak egyházmegyéjükben, és a káptalani iskolák megszűntek, a papi tudományos képzés elmaradt, s emiatt sok plébánia állt üresen. A paphiányt úgy próbálták pótolni, hogy alkalmas világi férfiaknak felhatalmazást (licenciát) adtak mindazon egyházi tevékenység elvégzéséhez, melyhez papszentelésre nem volt szükség. (Elvileg a szentségeket nem szolgáltathatták ki.) E világi férfiakat licenciátusoknak nevezték, akik püspöki jóváhagyással működtek a plébános felügyelete alatt. Először Pázmány Péter tesz róluk említést, de találkozhatunk velük még a 18. század közepén is. Balatonendréden például még 1741-ben licenciátus lelkipásztorkodott. Közülük korábban sokan protestáns prédikátorként a reformáció tanait hirdették. Az 1714. évi pécsi zsinat előírásai szerint feladatuk