Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Somogyi Judit: Adatok Somogy megye egyházi és vallási életének alakulásához a török utáni évtizedekben
csak Baranyában és Somogyban születtek a reformáció első és legnevesebb tanítói, Siklósi Mihály, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály, Eszéki Ziger Imre, Belythe István, Harhi Juhász Méliusz Péter, de itt működött Dévai Bíró Mátyás és Szegedi Kis István is. 53 A reformáció gyors terjedése következtében egyre nagyobb lett a protestáns népesség száma. A protestáns és katolikus hívők számának alakulásában közrejátszott az is, hogy a törökök általában kíméletlenek voltak a Habsburg-pártiaknak tartott katolikusokkal szemben, más vallásfelekezetűekkel kapcsolatban azonban toleráns magatartást mutattak. A Somogy megyei plébániák történetét leíró história domusok gyakran foglalkoznak a török időkkel. A vörsi plébánia történetében a következőket olvashatjuk ezzel kapcsolatban: „A török a keresztény hitet igen szigorunn szorongatta, és a formális plébániákat nem igen engette meg: Ha a püspök bérmálni, vagy vizitálni akartak kijönni s Basóktul drága pénzen kellett meg vásárolni." 54 A török-protestáns viszonyra utalva Nemespátró evangélikus templomának történetét tárgyaló leírás pedig úgy fogalmaz, hogy a templomot „valószínűleg még a török hódoltság idejében építették, amikor épiteniök könnyű volt, mert a török a reformáció ügye iránt közönnyel viseltetett". 55 A török uralom alá tartozó területeken a protestáns egyházhoz tartozók (főként a reformátusok) szabadon gyakorolhatták vallásukat. Ennek ellenére nehéz a törökről tiszta képet alkotni, magatartása nagyon változó volt, és felfogását könnyen más irányba lehetett terelni. Mivel a török uralom előtti törvények lehetővé tették a reformáció híveinek üldözését, sőt megégetését, a török semlegesség nagyfokú változásnak tűnt. Természetesen az, hogy engedélyezték a protestánsok szabad közlekedését az általuk birtokolt területen, illetve védleveleket adtak a prédikátoroknak és tanítóknak, saját jól felfogott anyagi érdekeiket szolgálta: így akarták a lakatlan területeket benépesíteni. A prédikátorok ennek ellenére sem érezhették magukat biztonságban, hiszen egy-egy vesztes csata után a törökök elsősorban rajtuk álltak bosszút azt gondolván; ők imádkoztak vereségüket kérve Istenükhöz. Számos eset pedig azt bizonyítja, hogy nagy váltságdíj reményében főként őket rabolták el. A török hódoltság idején tehát az új tanokhoz csatlakozók száma egyre nőtt. A veszprémi egyházmegyében a 17. század végén a lutheránusoknak 82, a reformátusoknak 166 szervezett lelkészségük alakult. Ezzel szemben a katolikus hívek és plébánosok száma fokozatosan csökkent. (A 16. századi pápai tizedjegyzék a somogyi főesperességben 173, a segesdiben pedig 76 plébániát nevez meg. Ezen felül 17 somogyi szerzetesi kolostort tartanak számon okleveleink. 56 ) Míg Mohács előtt a veszprémi egyházmegye hat főesperességében összesen 584 plébánia működött, addig az 1681. évi soproni országgyűlés katolikus rendjei már arról panaszkodnak, hogy Veszprém és Zala megyében, a végek és a Muraköz kivételével, csak öt plébános volt, Somogy megyében mindazonáltal sem papról, sem templomról nem tudtak. Pfeiffer János kutatásai szerint a 17. században Somogyban csupán 10, Veszprémben 9, Zalában 25 plébános tevékenykedett. A hódoltság idején a katolikus egyházi központok is meggyengültek, 1614-ben a zselicszentjakabi apátságot például Somogyvárral egyesítve adományozták tovább. 57
