Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Bősze Sándor: A forradalom és szabadságharc Somogy megyében 1848-1849 (Történeti kronológia)
május 09. május 11-12. május 14. május 16. május 17. május 21. május 22. május 23. május 24. I. Miklós cár ünnepélyes kiáltványban bejelentette, hogy a magyar forradalom leveréséhez fegyveres segítséget nyújt I. Ferenc József császárnak. Nagykanizsa felől két századnyi császári katona tört be Somogy megyébe. Miközben az iharosberényi postát kifosztották, a magyarok két császári tisztet agyonlőttek és 17 ellenséges közkatonát elfogtak. Noszlopy Gáspár újra megnyitotta a megyei közgyűlést. A testület megválasztotta a vármegyei tisztikart (alispánok: Berzsenyi Farkas, Erős József; főjegyző: Kalmár József; szolgabírák: Leipcig Jónás, Baan Gáspár, Somogyi Lajos, Sárközy Sándor, Bereczk Antal, Véssey Márton, Erős József, helyette később Mócsy János). A közgyűlés elrendelte, hogy a járási szolgabírák járásuk területén mindenütt beszedjék a fegyvereket. Határoztak arról is, hogy a volt királyi biztos Czindery Lászlónak, mint hazaárulónak, összes jószágait lefoglalják. Majd döntöttek arról, hogy az adóhátralékot, valamint az önkéntesek s mozgócsapatok felszerelésére kivetett hozzájárulások hátralevő összeget beszedetik. A Megyei Közigazgatási Bizottmány első ülésén felolvasták a Függetlenségi Nyilatkozatot is. A császáriak nyugati irányból betörtek Iharosberénybe, ám az inkei, a csicsói és a páti nemzetőrök visszaszorították őket Kanizsáig. Noszlopy Gáspár - kormányrendeletre - azonnal elfoglalta és leltározta a hazaárulók vagyonát. Czindery László drávaszentmihályi javadalmait is ezen a napon zárolta és Íratta össze. A honvédsereg bevette Buda várát. I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár szintén ezen a napon állapodtak meg végleg Varsóban az orosz hadsereg magyar forradalom elleni intervenciójáról. Délután a nemzetőrség szeme láttára az ellenség kifosztotta és felégette Somogytamócát. Tallián Károly, az új nemzetőrparancsnok átvette a fővezérletet. Az új parancsnok a következő napra rendet teremtett a horvátok elől Barcsról megfutott népfelkelők és nemzetőrök teljesen fegyelmezetlen és demoralizált szuloki táborában. Délután - 90 honvéd, 21 vadász, 109 megyei foglár kíséretében - Noszlopy Gáspár is megérkezett Barcsra. Kanizsáról is ideértek a honvédek. Noszlopyék a támadás napját május 25-ben határozták meg. Az ellenség létszáma Barcson ekkor 871 katona volt. Ugyanakkor 2 darab 3 fontos ágyúval is rendelkeztek. A Csokonya és Tarnóca közötti erdőben váratlanul megjelentek a császáriak és megtámadták a nemzetőröket, akiket a horvátok vissza is szorítottak. Az időben érkező Noszlopy Gáspár azonban a hon116