Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Csóti Csaba: A dél-somogyi területek szerb megszállása
viselőkkel együtt elérte, hogy Pandurovic főispán a „szerb impériumra” tett eskü követelése nélkül alkalmazza újra a tiszviselőket, addig 1919. márciusában a Szigetvári, Barcsi, Szentlőrinci és Pécsváradi járások közigazgatási alkalmazottai - nem utolsósorban a kommüntől való félelmük miatt - letették a szerbek által megkívánt esküt.53 A járások vezetőinek a pécsi elittől független döntése azonban csak méginkább kiélezte az ellentétet Pandurovic és a vármegyei magyar tisztviselők között. 1919 márciusa után a megszállás alá került dél-dunántúli területek története szétvált. A Pécsen megindult politikai küzdelem törésvonalai a magyarországi viszonyokat tükrözték vissza. A „fehér”, illetve „vörös” szekértáborok egymással való vetélkedése kerekedett felül a nemzeti ellenálláson.54 A jugoszláv politika ezt a küzdelmet az ekkor lényegében már megállapított határvonal módosítására próbálta meg kihasználni. 1919. május 12-én ugyanis a Tízek Tanácsa jóváhagyta a Duna- Dráva-Mura határvonalat.55 Ennek értelmében Somogy megye területén jelentős határmódosítás nem történt, Baranyában csupán egy hídfő került a Szerb-Horvát- Szlovén Királysághoz, a Zala megyei Muraköz és a Muramellék pedig Magyarországé maradt. Amíg a Tanácsköztársaság fennállt, a jugoszláv diplomáciának - kismértékben - sikerült módosíttatni a határokat. Júliusban, amikor felmerült a jugoszláv csapatok intervenciójának lehetősége,56 sor kerülhetett a baranyai háromszög, a Muraköz és a Mura-mente átadására. A tanácskormány bukása utáni törekvések azonban Baranya elcsatolására sikertelennek bizonyultak. Friedrich, majd Horthy, Teleki és Bethlen Magyarországával a Legfelsőbb Tanácsot nem lehetett fenyegetni, ahogyan az intervencióra sem volt már semmi szükség. A határrendezés körüli jugoszláv politikai manőverek vezettek el Pécsen a „baranyai szerb-magyar köztársaság” kikiáltásához 1921-ben. Ez az autonómiakísérlet azonban már nem akadályozhatta meg, hogy 1921 augusztusában Baranya megye és a megszállt somogyi járások ismét magyar fennhatóság alá kerüljenek. Az 1918 novembere és 1921 augusztusa között eltelt három év alatt a vidéki területek a megszállás mindennapjait élték és keveset érzékeltek a szerbek és magyarok közötti Pécsen kötött időszakos megegyezésekből. * Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy Pécsen a városi értelmiség és a hivatalnoki kar megszervezte saját érdekképviseletét és ellenállását. Akármilyen társadalmi csoporthoz is tartozott valaki, a baranyai „fővárosban” minden nap érzékelhette azt a hol nagyobb, hol pedig kisebb erőt, amit ez az aktív politikai élet háttérként biztosított az itt élők számára. Ehhez képest a községekben élők számára ez a három év a bizonytalanság korszaka volt. A vidéki „intelligencia” - mivel magyarországi újságokhoz nem juthatott,57 a pécsi és helyi lapok pedig a szerb megszállók „szeszélyei” szerint jelenhettek csak meg - egyre közelebbinek érezte a Jugoszláviával való egyesülést. A földműves és iparos rétegek még kevesebb információval rendelkezhettek sorsuk várható alakulásáról. 128
