Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Stamler Imre: A honfoglalás előzményei és a vastermelés

A fujtató használata nélkülözhetetlen. Ez a találmány a hettitáknak köszönhető. Titkukat sokáig őrizni tudták. Hatalmuk félelmetes lehetett, titkuk izgatta a környező népeket. A „tengeri népek" ezért szövetkeztek össze a hettiták ellen, és sikerült győzedelmeskedniük. A vastermelés titka ugyanúgy szétterjedt a világba, mint előzőleg a rézé és a bronzé. A vas a földkéreg negyedik legfontosabb eleme, a szilárd kéreg mintegy 4,5% vasat tartalmaz. Tektonikai változások, vízmozgás következtében avastartalom egyes helyeken akár 65%-ra feldúsulhat. Az oxidos ércek legfontosabbjai a vörösvasérc (hematit) és a mágnesvasért (magnetit), a legfontosabb hidroxidos érc a limonit. A gyepvas, vagy más néven limonit szinte mindenhol jelen volt'Vizenyős, lápos területeken. Viszonylag ebből a nyersanyagból lehet legkönnyebben kinyerni a fémes vasat, viszonylag egyszerű eljárással. Ehhez is 1000 fokon felüli hőmérsékletet kellett elérni bizonyos ideig, behívatott levegő segítségével. Ez nem egyszerű feladat, hozzáértést, tapasztalatot követelt. A kohók nem lehettek 80-100 cmnél magasabbak, 40-50 cm-nél szélesebbek, mivel nagyobb teret felmelegíteni nem tudtak volna. A faszén és a gyepvas megfelelő arányban összekeverve kerül a kemencébe, és égetés után a nehezebb fajsúlyú képlékeny, tisztátalan lepényszerű fémvas összeáll, amit aztán újra fél kell hevíteni és tisztítani kell kalapálással, s bucává tömörítik. A bucavasról a kemencéket bucakemencéknek hívták mindmáig. Hallottam azt is, hogy „bucitókemence". Mintegy 20 kg körüli limonitból 2 kg súlyú vasbucát termeltek nehéz, szakszerű munkával. Megfelelően el kellett készíteni a kemencéket, a levegő behívásához az agyagból készített csöveket, ezeket be kellett vezetni a tűztérbe valahol, ajtót illetve „mellfalazatot" kellett agyagból készíteni, hogy egyenletesebb legyen a hőtermelés. Jó fújtató szerkezetet kellett kitalálni, csinálni és működtetni, és a folyamatokat irányítani, figyelni kellett... Mindez szakértelemmel járt. Az olvasztás után a kovácsolás (verés), tömörítés és tisztázás, acélozás ha lehet, még több tudást igényelt. Kialakultak aztán a vaseszközöket készítő kovácsok, a fegyvergyártók, kard, nyílcsúcs, dárda, zabla, kengyel, patkó, fejsze, fokos, ácsok speciális szerszámai, a bárdok, fűrészek, fúrók, kaparok stb... Bizonyára különböző területeken más volt az ércek vastartalma, az agyagok minősége, emiatt számtalan nehézség keletkezett. Mindezek a nehézségek a vastermelők munkáját bonyolították. Nem csoda, ha a kovácsokat, vasműves mestereket minden népnél megtisztelő figyelem kísérte. ^ A sztyeppén is, máshol ugyancsak. A vastermelés kétezerötszáz-háromezer évig ilyen, a fentiekben leírt módon történt. Kivétel Kína volt, ahol a bronzhoz hasonlóan formába öntötték a vasat, ugyanis képesek voltak 1200 foknál tartósan magasabb hőfokon vasat olvasztani. " Ilyen hőfokot Európában még a középkor végén sem tudtak elérni. Egyébként ha a vasat a kínaihoz hasonló forróságon olvasztják, utána nem lehet jól kovácsolni. Az acélos keménységet bonyolult kovácsolási technikával kellett létrehozni,

16 és a kovácsok ismereteiket nem adták tovább idegeneknek. A birodalmak létrehozásához, megtartásához a kardok minősége nagyon fontos volt,