Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Orbán Sándor: Mi történt a majorsági cselédséggel 1945 után?
ek területén, illetve Somogy megyében volt a legtöbb kilépé) országos viszonylatban" - olvasható a megyei pártbizottság 1953- decemberi jegyzőkönyvéből, amely önmagára vonatkoztatva még hozzátette: ,,A Központi Vezetőség Titkárságától ezért rendkívül komoly bírálatot kapott...". Holott - mint állították - a tanácsok hibáztak ,,a tsz-i zárszámadások kérdésében", továbbá ,,a tsz-ek az építkezésekhez nem kaptak támogatást" és „nincsenek felkarolva azok a helyes kezdeményezések, amelyek vannak a tsz-ek részéről" és nem utolsósorban ,,a különböző állami szervek próbálják még mindig rabolni a tsz-eket. 125 Bizonyára igaz e felsorolás, csak éppen a teljes igazságot nem tartalmazza. A két és fél év utáni, 1956. nyári jelentések már többet mondtak erről is, hiszen Zala után Somogy megyében történt akkor is a legtöbb felbomlás ,,az elmúlt év őszén szervezett vagy felfejlesztett tsz-ek egy részénél", olyan helyen is, mint pl. Mezőcsokonya, ahol - állították a tagok - „kényszerrel szervezték be őket". 126 Egy másik jelentés - mintha a korábban említett lépcsős mobilitást igazolta volna vissza - arról tudósított, hogy „több tsz-ből a tagok belépés után eltávoztak a tsz engedélye nélkül vállalathoz dolgozni... a vállalatok a teljesítésre hivatkozva minden esetben megtagadták" azok visszaküldését. 12 " Nem véletlen tehát, ha az elrontott szövetkezetek bajainak felemlegetésétől, kritikájától 1956 nyarára hangossá lett országban éppen Somogy megye termelőszövetkezeteiről született meg a legrészletezőbb elemző írás és zajlott le annak igen tanulságos vitája. 12K Újabb lehetőségek felvillanása és a majorságiak valóságos útja Bár 1956 őszének forradalmas napjaiban sokszor felhangzott, programmá fogalmazódott nemcsak a nemzet, de az eredendően tagolt, majd külön is bomlasztott parasztság egységének jelszava, sőt cselekedtek is a beváltására különböző pártok és szervezetek, megvalósítására azonban - és nemcsak a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt - nem került sor. Okkal nem deríthető tehát ki, hogy ebben a tervezett paraszti egységben miféle hely illette volna meg az akár önálló gazdaként, akár szövetkezeti tagként, a foglalkozás- és sokszor lakóhely-változtatás ellenére is többségében még mindig megmaradt volt majorsági cselédséget. Olyan kérdésekkel meg, hogy miként folytatják e népesség többségének még mindig otthont nyújtó, a terveket és változásokat túlélő majorságok, külterületi lakott helyek fejlesztését, csakugyan nem foglalkozhattak ezekben a napokban. Bizonyos tények vagy sajátosságok azonban, amelyek vagy a korábbiakkal összhangban, vagy azoktól eltérően jellemezték, esetleg befolyásolták e réteg magatartását, lehetőségeit, mégsem kerülhetik el a figyelmet. Ami leginkább bizonyos, teljesen kizárható, hogy - mint azt egykoron a propagandában ismételgették - a puszták megmaradt népe a paraszti társadalomban a régi, periférikus helyére kerülhetett volna vissza. Még ha megkérdőjelezhető is az ENSZ Különbizottságának 1957. évi jelentésében az az állítás, miszerint „Esterházy Pál herceg és Mindszenty bíboros kifejezetten visszautasították azt a gondolatot, hogy az uradalmak vagy az egyházi birtokok tekintetében bármi igényt is támasszanak", az derül ki az egyidejű sajtóból, rádióadásokból, valamint az 1956 végi pártközponti iratokból, sőt még a forráskritikai szempontokra ugyancsak nem kényes „fehérkönyv" füzetekből is, hogy
