Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Orbán Sándor: Mi történt a majorsági cselédséggel 1945 után?
meglehetősen kevés földbirtokos bukkant fel itthon azokban a napokban. 129 Azt is szintén pártiratok (köztük egy Somogy megyére is kiterjedő 1957 eleji hangulattanulmányozás is) támasztják alá, hogy a gazdagparasztság „szervezetten, egyöntetűen nem lépett fel a népi demokrácia ellen" és ,,a termelőszövetkezetek tömeges feloszlatásában sem a kulákok vitték a döntő szerepet". 130 Más kérdés viszont, hogy több helyütt is aggály támadt az újgazdák körében, részben azért, mert korábban nem kísérte közhelyeslés sem a svábok, sem a gazdagparasztok földjeinek és házainak elvételét és juttatását. Volt, ahol - így Somogyban is - a földreformos juttatások telekkönyvezésének elmaradása vagy az akörüli bizonytalanság okozott bizonyos félelmet. 131 Ám ez is és az is - mint egy 1957. januári pártközponti értekezleten elhangzott, hogy ,,a községekben az 1945-ös helyzet visszaállítását követelik", és néha vele együtt a volt gazdasági cselédektől elvett (pl. betagosított) juttatásokért a kárpótlást, egyáltalán nem a földreform előtti állapotok visszaállításának veszélyére utal. 132 Az előbbiekhez hasonlóan túlzás az is, hogy a szövetkezetek kisebb hányadában (Somogyban ezt november végén 30-40%-ban jelezték) együtt maradt, vagy annak egybetartásáért, vagyonuk megőrzéséért esetleg küzdeni is kész mintegy százezernyi tag magatartásának a „szilárd mag", a „kitéphetetlen gyökér" abszolutizálásában mutatkozott meg az elkövetkező esztendőkben. 133 Az azonban kivehető az egyidejű iratokból, hogy míg a falusi gazdák sokasága a többnyire erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetekből való kilépést választotta és kivitte magával állatait, eszközeit is, az egykori szegények, köztük a volt cselédek több esetben is úgy tekintették a termelőszövetkezetet, mint egyéb híján, valamiféle egyetlen lehetséges közösségi, érdekvédelmi keretet. Hozzátehető ehhez persze, hogy az önállóság újra vállalásától már csak azért is tartózkodtak, mert az újabb terhekkel (pl. a közösben keletkezett adósságok megtérítésével is) járt volna. A több megyére kiterjedő, már idézett 1957 eleji hangulattanulmányozás is több szempontból utal a termelőszövetkezetekben maradottak nehéz helyzetére és külön érdekeire, amely abból adódott, hogy „a szövetkezeti vagyon szétosztásánál ez[eket] a jobbmódú volt tsz-i tagok kisemmizték". Vagy ha túlzás is: ,,a szegényparasztok általában nem jó szemmel nézik a volt tsz-i középparasztokat, akik a legtöbb esetben meggyarapodva hagyták ott a tsz-t". 13 ' Ennek ellenére a megmaradt szövetkezeti tagság külön érdeke, de az egész parasztság érdekvédelmének igénye, kivéve egy-egy periférikus esetet (pl. Borsod), még november elejére sem igen nyert megfogalmazást. 133 Mindez legföljebb általánosságban kapott hangot, amikor nemcsak a közös vagyon megóvására és a közös munka folytatására szólítottak, hanem, mint egyes írók (Németh Lászlótól Eéja Gézáig) és politikusok (Kovács Bélától Bibó Istvánig), valamint neves agrárértelmiségiek hangoztatták vagy foglalták követeléseikbe, hogy megvédendők a rendszer érdemes vívmányai, hogy maradjon a két agrárszektor, de egyenlő eséllyel és a parasztság önkéntes szövetkezése mellett. 136 A volt puszták, majorságok, ha nem is igen lehetett hallani róluk, szintén meglehetős feszültségben élték át a forradalom napjait. És bár nem hagyták kihasználatlanul az exlex helyzetet, mégis szélsőséges kilengésekre, „leszámolásokra" csak ritkán került sor. Mindez annak köszönhető, hogy a parasztságnak ezt a rétegét is kedvezően érintette azon rendszabályok (kötelező beadás, ismétlődő tagosítás és tsz-szervezés stb.) eltörlése vagy felfüggesztése,
