Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz

kompot, s ekkor katonai vagy csendőri géppisztollyal lekaszabolták őket, s belezúdították a Tisza jegén vágott lékbe. Más verziók szerint kisebb részletekben történt ez az öldöklés Zsablyán, napokon keresztül, január 5-étől 19-éig. Csurogon, a szomszédos nagyközségben állítólag házról házra történt a mészárlás, a katonai teherautó ott állott a házak előtt, abba dobálták be a hullákat, amikor megtelt, vitték őket a Tisza-partra, s ott a Tisza jege alá dobálták. A teherautó aztán visszafordult és így folyt ez az iszonyú mészárlás, melynek során senkinek, a gyermekeknek sem, az öregasszonyoknak sem kegyelmeztek, míg megint meg nem telt a teherautó. Értesülésem szerint Csurogon még több a halott, mint Zsablyán, mintegy 3000-re tehető. A többi községekben elpusztítottak számát még csak hasonló valószínűséggel sem tudnám tájékozódásom szerint megjelölni. Boldogasszonyfalván 25-30, Sajkásgyörgyén mintegy 40, Sajkásszentivánon 30-35 halottról beszélnek, de ezek a községek a két járásnak csak kisebb részét teszik ki, azt főleg, hogy mi történt a titeli járásban, közelebbről nem is hallottam. Főméltóságú Uram! Lehet, hogy ezek a számok túlzottak, de az is lehet, hogy hiányosak. Adná a magyarok Istene, hogy minél túlzottabbaknak bizonyuljanak. De a lényegen e számok nem változtathatnak, azon a lényegen, hogy bírói ítélet nélkül tömegmészárlás történt Magyarországon katonák és csendőrök, tehát honvéd-tisztek és csendőrtisztek felelőssége mellett. Még csak az az enyhítő körülmény sem mentheti ezt a gazságot, hogy harc közben, valaminő nagy hadiérdek védelmében, vagy pillanatnyi s némileg megmagyarázható) nekidühödés során történt. Mert hiszen mindez már akkor történt, amikor az ügynek katonai része lezáródott és nem ellenséges, hanem magyar államterületen. Ha a fölkelőkkel való harc közben asszonyok vagy gyermekek segédkeznek, vagy ott lábatlankodnak, akkor még érthető, hogy ezek is ott pusztulnak a fegyvert fogó férfiakkal. De mikor már az egész, valójában igazán kisstílűnek látszó fegyveres lázadás ügye elintéződött, akkor faluról falura katonáknak, csendőröknek, nemzetőröknek kényére-kegyére kiszolgáltatni két járás lakosságát s két héten keresztül tűrni ezek véres garázdálkodását s e garázdálkodás során a legembertelenebb és a legmag)?artalanabb tömeggyilkolást: ez olyan szörnyű eltévelyedés, olyan megrendülése a magyar jogrendnek, olyan vészes polgárháborús tünet, amely ellen minden tisztességes magyar embernek lázadnia kell. Ilyen lázadója voltam ennek az ügynek én is, mikor január 19-én az első, igen kitűnő forrásból vett értesüléseimet kaptam. Kihez fordulhattam volna máshoz, mint Magyarország miniszterelnökéhez? Levelet írtam neki,

35 és a helyzet komolyságához és tragikumához, meg a magam elemi erejű fölháborodásához méltó módon kértem, követeltem ennek a szervezett és hivatalos pogromláncolatnak megszakítását és a bűnösök ellen való megtorlást. Január 21-én küldöttem el levelemet Bárdossy László miniszterelnök úrhoz. A következő napon ő maga telefonált nekem és kéretett engem a lakására. Levelem témája különben nemcsak ez a zsablyai pogrom volt, hanem a magyar honvéd haderő részvételének kérdése is a Szovjetoroszország ellen való háborúban. Ez utóbbi kérdésben a miniszterelnök úr bizonyos mértékig megnyugtatott. 3(

' A délvidéki dolgokra vonatkozólag pedig azt mondotta nekem, hogy levelem hatása alatt már az előző napon, vagyis január 21-én, telefonált Újvidékre, hogy ott ne legyen semmi kegyetlenkedés. Megvallom, nem is értettem egészen a dolgot, hiszen az én levelem régebbi, még a múlt év őszén a