Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz
nalú tudós, az újvidéki szerb püspök, Csirics Irinej rezidenciájával napokig szembeszegetten állottak az ágyúk. Bajor tábornok - vagy emberei - pedig nagy összegeket szedtek össze önkényesen, mintegy adóként szerbektől, zsidóktól s ebből valamiféle alapot létesítettek s annak nagy részét tudtommal önkényesen megjelölt célokra használták fel. Elgondolható, hogy a részben akaratlanul, részben kényszerűen, részben kétségtelenül önkényesen, vétkesen és törvényellenesen ütött sebek gyógyítása helyett csak azok elfekélyesítése következhetett be ilyen bánásmód, ilyen túlkapások, sőt kifejezett embertelenségek következtében. Szabadkán és Zomborban, illetőleg általában Bács megyében tájékozódásom szerint a katonai közigazgatásnak efféle túlkapásai vagy nem adódtak elő, vagy sokkal ritkábban és enyhébb formák között. Második fázis: A vándor katonai rögtön ítélő bíróság működése Mikor a múlt év november elején Újvidéken jártam, már polgári közigazgatás működött a visszaszerzett Dél-Magyarországon, három főispán vezetése alatt: Deák Leó Zomborban a vármegye, Reök Andor Szabadka városa, Fernbach Péter Újvidék városa élén. Különös „jogfolytonossági" következetességgel folytatódott a polgári közigazgatás beiktatása után is Újvidék elsősége a felsőbbrendű magyar emberségi szellembe, nemzeti érdekbe ütköző közigazgatási módszerek terén. Bármennyire is kifogástalan férfiú Fernbach Péter, kár volt őt ilyen kényes és sebes pontján az országnak főispánná tenni. Oda kivételesen nagy képességű, finom tapintatú, tévedhetetlen igazságérzetű, fölényesen tárgyilagos ember kellett volna, egy valóságos kis Deák Ferenc. Fernbach főispánbé)l azonban ezek a tulajdonságok mind hiányoznak. Értesülésem és megítélésem szerint, neki is része van az újvidéki és általában a bácskai viszonyok elmérgesedésében, amit természetesen nagyban táplálhatott a szerbiai és horvátországi állandósult polgárháború szüntelen fertőzete is. Mindenesetre rendkívül szerencsétlen dolognak tartom a Délvidéken fejét felütő zavargások, állítólagos kommunista és nemzetiségi összeesküvéi jellegű szervezkedések, szabotázsok ellen azt a módszert, amit a kormány, szerintem ottani közigazgatási vezető embereinek, főleg pedig Fernbach főispán gyöngesége folytán rendszerré avatott: a katonai vándor rögtönítélő bíróságot, amely szomorú paródiájaként a vándorszínészetnek, városról városra, faluról falura vándorolt. Nem magyar agyvelő találhatta ki ezt a nyilván csak visszahatást keltő módszert. 2 " Mikor én a múlt év november elején Újvidéken voltam, ottani ismerőseim információja szerint Újvidéken négy magyart, egy szerbet, Bácspetrőczön öt tótot, három szerbet, Adán két magyart, Futakon három zsidót akasztottak volt már fel. Fleteken és héinapokon keresztül folytatta szörnyű munkáját ez a rögtönítélő staggione. Legújabb értesülésem szerint az akasztások száma azóta nőttön nőtt. így a zsablyai pogromig Óbecsén állítólag 16 embert akasztottak, Zsablyán január 20-án, tehát már a pogrom után, de még előző elfogatások és eljárások során, kilencet, megelcízóleg ugyancsak Zsablyán tizennégyet, Újvidéken tizenegyet. Ezek azonban csak kiszakított számok, lehet, hogy nem is pontosak, csupán a dolgok érzékeltetésére valók. Az az érzésem, hogy már a pogromok előtt több százra rúghatott a bíróilag felakasztott „kommunisták" száma, szerteszéjjel az egész Bácskában. Éle-
