Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Bodosi Mihály: Adatok a XIX. század Somogy megyei kolerajárványaihoz

fiatal erői üldözésével, vagy évekre katonai szolgálatba kényszerítésével igyekezett a nemzet erejét megtörni, hogy céljait szabadon gyakorolhassa. Ennek rafinált módszereivel, melyet Dobat idézett munkájában

19 olyan tömören feltárt, azonban kisszámú pozícióvadász vagy lekötelezett udvarhű főnemes kivételével, csak az általános gyűlöletet, a belső ellenállás érzetét növelték olyan mértékig, hogy mikor 1854-ben a „véglegesítés" szándékaival a népet egészségesebbé, kulturáltabbá és jómódúvá igyekeztek tenni, anyanyelvében is megcsonkítva új módszereket igyekeztek bevezetni, rég nem tapasztalt egységben, még a birtokos nemesség támogatásával erősítve bontakozott ki az ellenállás. A kulturáltságára oly gyakran hivatkozó rendszer 5 év alatt az egészségügy javítására semmi figyelmet nem fordított, legfeljebb panaszkodtak, hogy a sorállomány rosszul táplált, nem rendelkezik a kívánt követelményekkel. Ennek javítása érdekében, mások mellett, csendőri és főbírói segédlettel kezdték meg a jobb egészséget teremtő körzeti orvosi ellátás szervezését, melyet első lépcsőjében a felvilágosítás és meggyőzés eszközeivel: szerződések begyűjtésével törekedtek megvalósítani, melyekben a szervezendő körzetek lakosainak, mások mellett, a hatósági orvos eltartását is vállalniuk kellett volna. Ezt még a „megbízható" elöljárók is, a nép rendkívüli szegénységére hivatkozva, elutasították többségükben; a birtokosok pedig arra hivatkoztak, hogy ilyen es. kir. parancs nincs, és mivel népeik egészségét orvostartással biztosítják, a „nemes igyekezethez" anyagilag hozzájárulni, mivel az jogszerűtlen is, nem kívánnak. Az első kudarcok nem rendítették meg a „jóakaratú igyekezetet", mert a kerületi főispán önhatalmi adókivetéssel szándékozott tervét végrehajtani, de ebben a megyére tört kolerajárvány megakadályozta. A kolera nem véletlenül és nem jószándékúan fordult a hatalom ellen, hanem visszatérő hulláma volt a már 1849-ben itt járt európai pandemiának. A szomszédos Ausztriában, s nyugatabbra is 1854-ben kiterjedten jelentkezett, majd a meleg nyári hónapokban a Duna mentén fekvő, lakott helyeket, melyet akkoriban még ivóvízként is használtak, s amely Bécs, Pozsony szennyvizét is hordozta, végigfertőzte a partvidéket. Tormay jelentéséből az újságok is hírül adták, hogy nem csak Győrben, de Pesten is jelentkeztek kolerás esetek szeptember végén, október elején, de ezeket az embereket időben kórházba lehetett juttatni. Halottakról nem történt említés. 1855 májusában a Felvidéken újból jelentkezett és gyorsan terjedt a kolera. Ennek a híre mozgósította a Felvidék szlovákjait mezőgazdasági munkára az Alföldre és a Dunántúlra, hogy családjukkal felkerekedve útba induljanak, nehogy a kolera miatt megakadályozzák a csendőrök őket abban, hogy a télire valót munkájukkal biztosítsák. Somogyban és a környező vármegyékben június elején kezdtek megjelenni, s az aratás előtt egyéb mezei munkával keresni a megélhetésüket. Ugyanakkor hírét hozták annak is, hogy a Duna folyása mentén a Pesten is kolera van. Fejér megyében és Tolnában is felütötte a járvány a fejét. Ennek egyik jele, hogy június 24-én Miklósiban, 26-án pedig Törökkoppányban váratlan, néhány napos hasmenéses bajban meghalt l-l férfi, akik korábban Tolna megyében jártak fuvarozni. Június 28-án egy marcali, Rád faluban járt fuvaros üzenetet hozottMittler györöki orvostól, akivel Győrökben találkozott, s útban volt Rádpusztára, hol