Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Szita László: Német családok betelepülése Somogy megyébe a két világháború közötti időszakban (1930-1940)

tömeges földhöz juttatását hangsúlyozták, miközben a magyarság pusztulása következett be ugyanott.

3 A közfigyelem akkor növekedett meg, amikor a polémiába olyan kiválóságok is bekapcsolódtak, mint a fiatal költő és író Illyés Gyula, Kodolányi János, s megszólalt Babits Mihály is. A baranyai utazásuk során Illyés és Kodolányi részére Fülep Lajos zengővárkonyi református lekész, tudós esztéta és művészettörténész adta meg az útirányt és kutatási szempontokat, hogy a „pusztuló magyarság" és a német etnikum expanzióját vizsgálják. Illyés Gyula „Pusztulás" című nagy hatású cikke a Nyugat 1933. évfolyamában, Fülep Lajos: „Mit mond a szemtanú" ugyanitt megjelent írása, majd Babits Mihály.„Elfogy a magyarság?" c. cikke, majd újra Illyés írása, s ezt követően közel egy tucat írás jelent meg, amelyet a napisajtóban reflexiók áradata követett. E hatalmas vitaanyagban a józan kritikai hangot erős nacionalista felhangok váltogatták. Az sem segítette az objektív kép kialakulását, hogy Fülep adatai nem mindenben voltak pontosak, amit Illyés rendelkezésére bocsátott. Az viszont kétségtelen, hogy a Baranyát bejáró költő szembesíteni tudta a statisztikai anyagát a személyesen látottakkal. A Századunk egy szakírója Braun Róbert a Nyugatban bírálta Babitsot is, aki kétségbe vonta a statisztikai adatokat, amelyeket 1930-ban készült népszámlálást követően hoztak nyilvánosságra. Az írók, költők „falujáró művészek" megállapításai, a tudós statisztikus kritikája mindenesetre segíthet tisztázni a harmincas években már erőteljesen látszó valóságot, hogy a „ magyarság pusztulása" nem a különböző etnikumok „szociális mozgásában, akár migrációjának különbözőségében" keresendő, hanem nagyon is a mezőgazdasági szféra tulajdoni struktúrájában, a szociális „gödörben", az az pl. az egyke erőteljes növekedésében. A vita azonban közel sem zárult le a harmincas években. 1939-ben, 1940 legelején a hazai sajtóban általában, de a Délkelet-Dunántúlon megjelenő napisajtóban különösen, megerősödtek a német etnikum elleni hangok. Ismert tézisek helyi bizonygatása folyt arról, hogy már a 18. században a legjobb földekre telepítették a svábokat, amelynek következtében olyan gazdasági előnyökre tettek szert, amelyek kirívó ellentétben vannak a magyarság fokozódó szegénységével: „...míg a svábok szaporodnak, földvásárlással gyarapodnak, a magyarok rovására vásárolják fel a parcellázás során eladásra kerülő földeket, a magyarokat egykézésre és kivándorlásra kényszerítik..."

1 Józan reális hang, természetesen a szenvedélyektől fűtött országos vitában alig volt várható. A harmadik birodalom politikai, ideológiai és gazdasági nyomása, a felerősödött német jobboldali mozgalom agresszivitása, gőgje, a helyi magyar közigazgatási elit sovinizmusa, tovább élezték a helyzetet, és lett mindig kíméletlenebb a magyar és a hazai német sajtó hangja. A kormányt szemmel láthatóan nyugtalanította az eldurvuló sajtóvita, amely a különböző kormányközi tárgyalásokat is zavarni látszott. Egyre több alkalommal fordultak a vidéki közigazgatás fejéhez adatok, tények beszerzéséért, hogy „...egyrészt a kormány erős helyzetből tudjon válaszokat adni a birodalom tényezőinek kérdéseire, másrészt megfelelő módon tudja elutasítani Baschék egyre agresszívabbá váló kérdéseit, panaszait..."

5 1939. március 14-én Bäsch Ferenc azzal a felterjesztéssel élt, hogy Somogy és Baranya megyében történő parcellázásoknál szándékosan hátrányos feltételeket szabtak a német származású vásárlókkal szemben. Spallner János, Kremmer Ferdinánd, Faul Bernát, Kréling Baltazár lakosokat pedig elutasították azzal, hogy már korábban vásároltak az Igal melletti pusztán lefolytatott földeladás során. Bosch