Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Szakály Sándor: Levelek és tábori lapok a háborúról. Miről írtak a magyar katonák 1942-1943-ban?

kis szabadság. Az egyik sógor már hazamehetett és a másik is készülődik, de addig sincs olyan nagy baj, mert most szakácsként dolgozik, igaz sok a munka, egy kicsit le is forrázta a lábát, de hátrébb van a vonalaktól és éjszaka lehet pihenni, ha ágyúdörgés is az ébresztő. Györki István utolsónak érkezett tábori levelezőlapja az 1943. január 7-i dátumot viseli. Felesége azután már csak (érje bajtársaitól kapott híreket az utolsó napokról, majd megérkezett a tábori lelkész lapja is, amely arról értesíti, hogy „...az általam jan. 28-án eltemetett Györki István azonossági száma, anyakönyvi bejegyzésem szerint: 1743-07-0041... A jó Isten vigasztalja fájdalmában." Eddig igyekeztem képet adni arról, hogy mit írt a fronton lévő katona a családjának, jelen esetben a feleségének. A következőkben az otthoniaktól, a feleségtől érkezett levelek tartalmával foglalkozom. Természetesen itt is csak azt tudhatjuk, hogy mit írt konkrétan Györki Istvánné, de ismerve a magyar falusi szokásokat, feltételezhetjük, hogy hasonló leveleket írtak a parasztasszonyok tízezrei. Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen a paraszti levelezőkkel foglalkozom ebben az írásban. Nos, főként azért, mert a korabeli társadalom jelentős részét a mezőgazdasággal foglalkozó, abból élő népesség alkotta: 1941-ben a lakosság 48,7%-a, és a magyar 2. hadsereg kötelékében is a paraszti származású katonák voltak többségben. Az ipari munkások, a bányászok behívását ugyanis lehetőleg mellőzték, mivel a hadiiparban a szakképzett munkás nehezebben volt pótolható, mint a behívások következtében kiesett paraszti munkaerő: a falusi munkában jártas feleségek és fiatalok egyszerűbben helyettesítették a kényszerűen távol lévőket. Györki Istvánnénak a férjéhez írt leveleiből és tábori lapjaiból az 1942. szeptember 20-a és 1943. január 6-a között keletkezettek maradtak meg. Ezeket férje bajtársai juttatták el az özvegyhez. Azok, akik szabadságra érkeztek haza, és hozták őket magukkal. 1942. november 10-éig mindössze két levél maradt meg, majd azt követően húsz levél és tábori levelezőlap. Ha ezen húsz levél és lap esetében nézzük a gyakoriságot akkor azt tapasztaljuk, hogy ez 2,8 napos „levélírási sűrűséget" jelent. A húsz küldeményből kettő a levél és tizennyolc a tábori levelezőlap. Mind a két levél - és az 1942. november 10-e előttről fennmaradt másik két levél is - csomag melléklete volt. Mielőtt a lapokról, levelekről illetve tartalmukról beszélnénk, nézzük meg, mi is került a csomagba a frontokon harcolóknak. A fennmaradt köszönő sorok tanúsága szerint Györki Istvánné dohányt, cigarettapapírt, pogácsát, sonkát, szalonnát, kenyeret, sült húst és ruhaneműt küldött a férjének. Mindezt a címzett hiánytalanul meg is kapta és különösen örült a csomagba bekerült kis pálinkának és bornak. Györki Istvánné szorgalmas levélírónak bizonyult a megmaradt írások tanúsága alapján. Ezért valószínű, hogy augusztusban és szeptemberben is több lapot vagy levelet írt, mint amennyit a férje megkapott. A kivonuló alakulatok ugyanis akkor állandóan mozgásban voltak, és ez lehet az oka annak, hogy a férj augusztus 20-a és szeptember 28-a között nem kapott semmiféle postai küldeményt. Az otthonról küldött levelek formája ugyanolyan, mint a frontról küldötteké: megszólítás, tájékoztatás az egészségről, a hazai hírek és kérdések, majd elköszönés. Ezekből a sorokból is kiérzik az erős bizakodás, a jövőbe, Istenbe vetett hit. Györki Istvánné, ahogy a kor magyar társadalmának - főleg falusi - asszonyai hívő lélek volt. A mindennapos misére járás természetes dolog volt számára. A fronton lévőkért napjában többször is imádkozni szintén természetes volt.