Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Szakály Sándor: Levelek és tábori lapok a háborúról. Miről írtak a magyar katonák 1942-1943-ban?

A megszólítást tekintve azt látjuk, hogy a ceruzával írott összesen huszonkét levélben és lapon tizennyolc alkalommal olvasható a „Kedves párom", kétszer az „Édes párom", egy-egy esetben a „Kedves férjem" és a „Kedves Pistám" megszólítás. Az otthon maradt feleség a legfontosabbnak azt tekintette, hogy tájékoztassa férjét a gazdaság helyzetéről. Elmondja, mikor milyen munkát végzett el, és egyben megkérdezze, hogy amit csinált, jól csinálta-e. Az őszi munkák közül részletes beszámolót olvashatunk a répaszedésről, a káposztafejek behordásáról, a szüretről és arról, hogy mennyi bor lett. (Még kölcsönhordókba is jutott.) A frontról küldött pénz felhasználásáról is részletesen írt a feleség: megírta, mit vett és mennyiért, megkérdezte, mit vegyen még, s mennyit fordítson a kölcsön törlesztésére. Természetesen a pénz kapcsán írt a terjengő hírekről is, hogy „kicserélik a pénzünket". Sok minden jegyre kapható csak - közli -, és egyre több halálhír, sebesülésről szóló jelentés érkezik a faluba. Egyre többen járnak feketében, és mindig imádkoznak. Mind nagyobb lesz a „drágaság", számos termékre van beszolgáltatási kötelezettség, aminek még szerencsére eleget lehet tenni. Az otthonról írt legtöbb lapon, levélben ott a kívánság: „Gyere minél előbb haza!" Az otthon maradottak mindig valami eseményhez kötik a várt hazatérést. Szeretnék, ha megjönne szüretre, ha otthon lenne búcsúkor, a disznóvágást elhalasztják, ha lehet, hogy a toron a távol harcoló férj is részt vehessen. Ha ez mégsem sikerülne, akkor legalább a pálinkaégetésre jöjjön meg, nem baj, ha akkor egy kicsit többet iszik is a borból, most még az is megbocsátható. A sorok között egyre többször tűnnek fel a korábbi konfliktusokat megbocsátó, felejtést ígérő kitételek. Gyakran álmodik is a feleség a férjével, és sokat levelez a bajtársak családjával. Ha valaki közelben lakó jön haza szabadságra, attól csomagot is küld, de legtöbbször csak nagyon messzelévőktől jön a hír, illetve érkezik meg az általuk küldött levél. Több levelet, lapot várna el a távolban lévő férjétől, és már arra gondol, hogy talán a „bárisnyák" miatt nem ír, mert azt hallani, hogy sok van belőlük arrafelé. Rendszeresen sorra kerülnek a falusi ember számára oly fontos hazai hírek is. Volt lakodalom, ahol a magányos feleség éjfélnél tovább nem maradt (nem maradhatott). A vásárra nem volt érdemes kivinni az állatot, mert alacsony az ára. Többen hazajöttek már szabadságra, de vannak akik még be sem vonultak. A feleség igazságérzete szerint most már meg kellene cserélni a dolgokat, érezzék azok is egy kicsit a háborút, akik eddig még nem katonáskodtak. Ezek nem rosszindulatú, nem gyűlölködő szavak, csak a mindenkit egyformán terhelő feladatok arányos megosztásának óhaját jelzik, ő is tudja, hogy a kötelességteljesítés fontos dolog, a Haza sorsa előbbre való sok mindennél, és még előtte van a frontra indulás előtt küldött képeslap a versikével: „Egyetlenem, ne búsulj értem, A hazánkat kell, hogy most megvédjem. Elintézem vitéz honvéd módra, Boldogságban együtt leszünk újra. " Ezt várták a legtöbben: boldogságban együtt lenni újra! És ez nem adatott meg sokaknak. Az 1942^í3-as esztendő harcaiban a magyar királyi honvédség véres vesztesége a keleti hadszíntéren meghaladta a 120 ezer főt. Katonák és tisztek, munkaszolgálatosok és tiszthelyettesek családjai hiába várták haza szeretteiket. Emléküket csak egy-egy tábori levelezőlap , fénykép, személyes tárgy őrzi. Voltak akikért még