Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Szakály Sándor: Levelek és tábori lapok a háborúról. Miről írtak a magyar katonák 1942-1943-ban?

csinál. Az oroszországi viszonyokról, a megismert dolgokról már többször esik szó: hatalmas ország ez, talán még több hetet is kellene gyalogolni, hogy a végére érjenek. „Bizony mi ebben a híres paradicsomban nem valami jól érezzük magunkat, mert bizony itt semmit sem lehet kapni" - írta egy 1942 júliusi lapján. Ennek és a hasonló benyomásoknak az ismeretében nem kell tehát csodálkoznunk a magyar paraszt későbbi, „szocializmushoz, kolhozhoz való viszonyulásán". A gyalogmenetek során szerzett benyomásaiból megírja, hogy alig látni gyümölcsöt a fákon, szőlőt - így bort - szinte elvétve sem látnak, júliusban még nem aratnak. Ezek az információk azonban kevésbé fontosak a katona számára, mint az otthoni hírek s a beszámolók az otthoni munkáról, amit most a magára maradt feleségnek kell elvégeznie. A júliusban írt lapok visszatérő témája: „Megvolt-e már az aratás, milyen lett a termés? Megpermetezte-e a sógor a szőlőt? Segítenek-e a rokonok a munkában? Hazaérkezett-e már a civil ruha?" Néha egy-egy kérés is megy otthonra: küldjenek csomagot, főleg dohányt és kenyeret meg szalonnát, mert pl, a dohány nagyon drága, egy kis hazai pedig már igen jólesne. Közben el-eljut egy-két tábori lap az otthoniaktól is. Azokra az azokból kapott hírekre reagálni kell. így nagyon lesújtja egy falujabeli haláláról, egy hősi halottról érkezett híradás, de megnyugtatásul tudatja azt is. hogy náluk még nem történt ilyen és reméli, hogy a Jóisten majd megsegíti őt. Ahogy közeledik a nyári munkák vége, és lassan jönnek az őszi munkák, a lapok ismét a termés iránti érdeklődéssel, tanáccsal vannak tele. Melyik földet hogy szántsák fel, mit, mennyit és hova vessenek. Vegyenek takarmányt a jószágnak, adják el a sertést, melyiket hagyják meg vágásra. Ilyenkor már a hazavágyódás is erősebben érződik. Jó lenne a szüreten részt venni, de ha akkor nem is, hát a búcsúra vagy a „disznóvágásra" hazamenni. „Mivel itt nem lehet semmit se venni, pénzt is küldök, vegyél rajta ruhát! Törleszd belőle a kölcsönt! A préselésnél segítsen majd a sógor és a papa. A törkölyt hagyd meg pálinkának, sajnos itt se bort se pálinkát nem lehet kapni." Az őszi munkák befejeztével a közlés, az érdeklődés az időjárásra, az otthoni emlékekre fordul: „itt jó az idő, otthon milyen? Lassan jönnek a hidegek, küldjél majd meleg holmit. Kösd meg a kapcám! Sokat álmodok haza, de ha felébredek látom semmi nincs az egészből. Ha lehet, hosszú leveleket írjál, hogy többször is elolvashassam őket, amíg megérkezik a másik." Néha egy-egy szemrehányás is előfordul a levelekben, főleg mert rég nem érkezett híradás otthonról, nem jött még meg a kért holmi. Érdekes módon hasonló szemrehányások olvashatók a frontra írt levelekben, lapokban is. Furcsa módon fel sem merül az a gondolat, hogy a háborús körülmények között a posta másként működik, egy-egy postavonat talán el sem jut a célállomásra. A fennmaradt írásokból kiderül, hogy egy-egy levél, lap, általában tizenkét napot utazott a címzetthez. Nem volt sokkal jobb a helyzet a légipostával sem. Néha azután egyszerre érkezett három-négy küldemény is, de ezt megszokni nem volt könnyű. Györki István lapjaiból szinte mindig kicsendül a reménykedés, a hit. Mindig hálát ad az Istennek, hogy még nem történt baja. Nagyon bízik benne, hogy továbbra is sikerül sebesülés nélkül „megúszni" a háborút, és hamarosan jön majd a felváltás. Az ősszel írt lapokon majdnem mindig szó esik erről és arról is, hogy talán lesz egy