Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)
Farkas József: A „48-as Függetlenségi Országos Gazdapárt" megalakulása és annak előzményei a Dél-Dunántúlon
Hodzsa Milán megállapítása jól tükrözi a helyzetet, amikor így ír: „1906-tól kezdve a magyar földmívesek kezdtek már itt-ott elfordulni Kossuth nacionalizmusától (Kossuth Ferencről van szó - F. J.) s a még öntudatlan földmíves demokrácia felé orientálódtak. A nemesség nyomása alatt és a nemesség elleni gyűlöletből mozgalmuk szocialista színezetet kapott. Annál is inkább, mert a magyar értelmiség nemcsak hogy nem segített a magyar parasztságon, hanem dölyfös megvetéssel el is fordult tőle." h Hodzsa Milán leírja azt is, hogy a szlovákoknál ez nem így van és a délvidéki német értelmiség is a parasztság mellett áll. Tegyük hozzá, hogy könnyebb helyzetben voltak, mivel nem volt saját arisztokráciájuk és döntően paraszti nemzetiségi társadalomban a jogokért harcoló értelmiség csak a parasztságra támaszkodhatott. Hodzsa Milánnak ezt az igazságot nem más magyarázta meg a váci fegyházban, mint a híressé vált agrárszocialista vezér, Várkonyi István: ,Andrássy, Aponyi és egész klikkjük éppoly ellensége a magyar parasztnak, mint a szlováknak vagy a románnak, ők sovinizmust hirdetnek, szítják a magyarban a nemzeti büszkeséget és gyűlöletet, hogy elvakítsák a népet. Sovinizmussal és hazafiaskodó lármázással leplezik saját disznóságaikat, amelyeket rajtunk követnek el. Maguk szlovákok, meg legyenek boldogok, hog) 7 nincsenek grófjaik és nemeseik." 9 Mindezekből következett, hogy a szlovák, román és más nemzetsiségi parasztság öntudatban előbb tartott, mint a magyar. A bécsi parlamentben ott ültek szép számmal a paraszt képviselők is, amikor a magyar paraszt még mindig az urakat választotta meg. A kiábrándultság kézenfekvő volt korábban is, de az igazság kimondásához és képviseletéhez értelmiségi segítség kellett. Ezt a segítséget adták meg a protestáns, elsősorban református papok a magyar parasztságnak. Egy közülük, Mohácsy Lajos a kiábrándultságot így fogalmazza meg: „Fájó szívvel tapasztalták a kisgazdák, hogy róluk csak akkor vettek tudomást, velük csak akkor kezdtek törődni, foglalkozni az egyes pártok, amikor a voksra, a mi szavazatainkra volt szükségük... Ilyenkor „polgártárs", „testvér", „kedves barátom", „édes bátyám", és a jó Isten tudja milyen megszólítás járja, a forró kézszorítás, vállveregetés, ölelkezés mellett. De mihelyt zsebrevágta a közénk szalasztott nagyságos úr a mandátumot - úgy elfelejtkezett rólunk, mintha soh' sem láttuk volna egymást... De nem csak magánosokkal, községekkel bántak el így ezek az urak, hanem az egész kerülettel, az egész nemzettel... Fájdalmasan tapasztaltuk, hogy az eddig fennállott politikai pártok csak a felső tízezreknek, az oligarcháknak, a mágnásoknak, főuraknak kedveztek." 10 A protestáns egyházak magyar történelemben játszott progresszív szerepéről igazában még nem született méltó feldolgozás. E helyen a témáról csak annyit érdemes felemlíteni, hogy a protestantizmus eredendően antifeudális és nagybirtokellenes, már annál fogva is, hogy a katolikus egyházakkal szemben nem részesültek földbirtokban. Mielőtt a szerzőt elfogultság vádja érné, korabeli sajtót idéz: „A magyarságnak, a szabadságnak, a felvilágosodásnak nem voltak és nem lesznek lelkesebb, elszántabb, önzetlenebb bajnokai, mint a magyar ref. egyház papjai, tanítói, egyházi és világi vezetői... A mai, sok tekintetben elmaradott, a középkor bélyegét még mindig magán viselő Magyarország, csak a szabadság, a felvilágosodás, az igazi demokrácia jegyében születhetik újjá s lehet igazán naggyá, műveltté és boldoggá. Ámde hol kereshetnénk a haladás, a szabadság ügyének kipróbáltabb, elszántabb harcosait, mint a ref. egyház fiai s vezetői között? Hisz ennek az egyháznak lételeme, létalapja a szabadság és felvilágosodás; hiszen igazán demokratikus intézmény hazánkban ma csak egyetlen egy van: a ref egyház alkotmánya.
