Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)

,A bestia a magasles közvetlen közelében ugrott át a nyiladékon, de olyan villámgyorsasággal, hogy rálőni akkor sem lehetett volna, ha a Schönauerrel kezében teljesen lövésre készen várta volna. A meglepetés-szerű hirtelen átugrás, s a rossz megvilágítás miatt nem lehetett felismerni, farkasra nem is gondolt senki,... tehát farkaskutyának tartotta."

137 Ettől kezdve egymás után többször is látták az erdőőrök, azonban az állat mindig betartotta a tisztes távolságot. Mindössze egy holdvilágos este közelítette meg lőtávolra az egyik magaslesen ülő erdőőrt, azonban a felfelé látszólag egyáltalán nem figyelő vad annak első mozdulatára beugrott a sűrű fiatalosba. Kétszer Metzli is látta, mindkétszer kb. 400 lépésről. Egyszer még szarvasbőgés idején, amikor egy nyiladékon átugrott, valamivel később pedig fényes déltájt, amikor zsákmányával, valószínűleg egy nyúllal a szájában a nyiladékon átszaladt. .Akkor már egész megjelenése, roppant erős nyaka, s a könnyedség miatt, ahogy a zsákmányát vitte, azt gyaníttatta velem, hogy nem farkaskutyáról, hanem igazi farkasról van szó." - írta hivatkozott beszámolójában.

138 November 8-ig azonban komolyabb garázdálkodását nem észlelték, aminek részben az is oka volt, hogy a vadaskert számtalan sűrűségét a levelek még takarták. E nap reggelén azonban az egyik erdőőr jelentette, hogy a vadaskerti I. halastó mellett egy nyársas bikát talált, melyet farkaskutya vágott le. Metzli azonnal a helyszínre ment, ahol rekonstruálni tudta a tragédia lefolyását, mert a lecsapolt tó iszapja a nyomokat jól megőrizte. A farkas a szegény bikát belekergette az iszapba, melybe az jóval mélyebben besüllyedt, mint üldözője. Az. ott elérte, és belemart. A szarvasnak még volt annyi ereje, hogy kivánszorogjon a partra, de menekülni már nem tudott. Ellenfele átharapta a torkát, aztán beleit kimarcangolta, és az egyik hátsó combját felfalta. A maradványokat bemérgezték, de eredménye nem lett, mert a farkas oda nem tért vissza. Viszont egyre többször találták meg garázdálkodásának nyomait. Az egész személyzetet mozgósították, de hiába. „A leses, mérgezés, körülkerítéssel való próbálkozás eredménytelen maradt, a ropogó hó már messziről elárulta a bestiának a reá váró veszedelmet, és mindig módját ejtette, hogy megszökjék."

139 Végül január elején az egyik erdőőrnek sikerült lövésre kapnia. Alkonyattal kétségbeesett őzsírást hallott a közelből. Azonnal meglapult, és nyúlsírással mintegy 20 lépésre oda is csalta a farkast. Az a lövésre összerogyott, de azután feltápászkodott, és eltűnt a sűrűben. A beállott sötétség a nyomozást lehetetlenné tette. Másnap reggel Metzli az egyik praxival hosszan, öt tagon át folytatta a nyomozást, míg végül a feltámadt hóvihar ismét lehetetlenné tette követését. Ezután néhány hétig csönd volt. Már abban reménykedtek, hogy elpusztult, amikor január második felében újra találtak levágott állatokat. Ezek maradványait mind bemérgezték. Egyet közülük fel is falt a farkas, azonban nem pusztult el, csak megbetegedett. A nyomok jól mutatták, hogy kínjában a hasa szőrét tépte. Az előzőekben említett balszerencsés erdőőr - Szabó Nándor lehetett, mert a farkas általában Sukorodban tartózkodott - február elején újra találkozott vele. Mintegy 130 lépésről néztek egymással - ezúttal szószerint - farkasszemet. A vadállat - melyen még látszott a mérgezés okozta rosszullét - az őz- és nyúlsírásra nem reagált. (Egy lecke elég volt neki!) Végül is az erdőőr gyöngygolyóval elhibázta, ami 130 lépésről érthető. Ugyanaznap még két erdőőr látta - úgy látszik, elhúzódott Suko-