Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)

jaikkal, a még elég homályos messzeségben. Gyorsan felkapott távcsövemen keresztül felfedezem a tehenek és borjak csoportját tisztes távolból követő bikát, amint lassú léptekkel huz háreme után. Néha fel-felhangzik fáradt zengésű bőgése. Távcsövemen át 16-osnak nézem. Pista biztosít, hogy ,nagyon erős bika'. Gyorsan leugrom a kocsiról, s a lovak elé lépek gumi cipőmben lopakodva. Jobb fedezéket keresnem már nem lett volna idő. Látom, hogy hatalmas fejdíszét ringalva, szarvasom nyugodt léptekkel halad az úton, s ott megáll egy pillanatra. Csak még pár másodpercig tartson ki! Gyorsan átforgatom a biztosítót, és célzok. Most lassan felénk fordítja fejét, kíváncsian, jól megmutatva sötét fejét koronázó kapitális agancsát. Meghúzom a gyorsítót, és halk klikkenése után már el is húzom a ravaszt. Inkey Pista s a kocsis a kocsiról páholyból figyelik az eseményeket. Szarvasom egy botlásszerű mozdulattal nyugtázza a lövést, jelezve annak találatát, s azután eltűnik szemeink elől.

67 A bika azonban elvitte a lövést, s Kovács Lajost és a vérebet kellett segítségül hívni.

68 „Az okos, sötétbarnaszőrü kutya, leffentyüs, lógó füleivel, komoly pofájával és gondterhesen összeráncolt homlokával, a nyomra téve, félrefordítva fejét szemrehányólag nézett fel ránk, mielőtt keresésre indult volna. Lesújtó véleménye lehetett rólunk, hogy, ime, most neki kell kiköszörülnie nagy fáradsággal a mások könnyelmű nemtörődömséggel elkövetett hibáinak csorbáját. Legalább is ezt látszottak kifejezni szemrehányó tekintetű okos szemei. A fővadász hosszú pórázra véve, lekörözteti vele a kritikus helyet, hogy felvehesse a nyomot. Hamar meg is találja az első vért, s szimatolva áll meg mellette. Azután megindul a tüskés sürübe vezető nyomon, erősen belefeküdve szijazatába, magával vonszolva a pórázon tartó vezetőt. Méterről-méterre nyomja magát előre a szederindás, tüskés bozótba, erősen szimatolva a csak nagyon gyéren hullatott vércseppek nyomán. Vagy 50 méter után talál ujabb vércseppre. A fővadász már alig képes pórázon tartani a vadász-szenvedélye által hajtott vérebet. Most már biztos nyomon, egyenesen és folyamatosan huz a jószimatu, tapasztalt véreb, nagy erővel előre, mikor, kb. 100 méter után hirtelen felszökik sebágyából a sebzett szarvas. Olyan hirtelenséggel kelt fel és tünt tova, hogy kegyelemlövésre már nem volt idő. A vadász gyorsan lekapcsolja a vérebet a pórázról s az, mintha puskából lőtték volna ki, nagy szökésekkel indul a menekülő hajszolására. Megkezdődik a hangtalan hajsza a sűrűségben, a csuhitoson át a sötét fenyvesbe. Majd elhúznak a vadászház közelségében a tó mellett, s újból a szembeni sürü felé, fel a lankás domboldalon. Itt érte utói a hétpróbás, kitartó véreb a menekülő bikát, állóra csaholva azt. Ahogy csak tudtunk, törtettünk árkon-bokron át a párviadal szintere felé. Közeledve a vadul támadó fogas eb és a hatalmas szarvaival szívós elszántsággal védekező nagy vad élet-halál-harcának küzdőteréhez, a bokorágak között megpillantom őket. A dühösen támadó vérebbel folytatott harca annyira lefoglalta a védekező bika minden figyelmét, hogy észre sem vette közeledésemet. Lapockalövésem azonnal megváltotta szenvedéseitől, azonhelyben lerogyott a halálos találattól. Zöld gallyakkal feldíszítve vonult be az iharosi páratlan 16-os bika, mellyel megajándékozott a vadász-jószerencse, kedves házigazdánk kastélvának udvarára.