Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)

1933 után 289 szarvas elejtéséről és elhullásáról vannak adatok, mégpedig 153 bikáról és 136 tehénről. Ebből a vadaskertben esett 198 db (68,51%), mégpedig 126 bika és 67 tehén. Az ivararány tehát 1:0,53. Szabad területen 27 bikával szemben 69 tehén, azaz itt az ivararány 1:2,55! A teríték megoszlása azonban egyenetlen volt. 1933-ban pl. 8 bika esett (ebből 6 a vadaskertben), és 30 tehén, melyek közül a vadaskertben csak 3. A szabad területen elejtett tehenek közül 16 a Burgyában és környékén, 8 pedig az addig „szarvas nélkülinek" számított mezőgazdasági területen. Az évi szarvasbika-lelövés 1935 és 1941 kivételével mindig elérte, sőt általában túl is haladta a tizet. Az 1939/40-es vadászévet 37 bikával zárták, de ebből 14 a kegyetlen tél áldozataként elhullt. De így is 23 a teríték. A következő évben pedig elhullás nélkül is 31 bika esett, ebből 19 a vadaskertben. Ugyanebben az évben 32 tehenet is lőttek. Ezután a teríték csökkent, az évi maximum 10 bika és ugyanannyi tehén volt. Amikor Barthos Tibor 1939. december elsejével átvette az uradalmat, a vadaskert állományát 150 szarvasra becsülték, melyből 60-70 volt a bika. Ez szarvasonként mindössze 15-16 holdat jelentett, ami legalább kétszeres túlszaporodásra utal. Nem véletlenül kötötte Inkey Pál a lelkére a radikális állomány- és ivararány-szabályozást.

31 Ezt azonban nem hajtotta végre teljesen. „Nem volt szivem hozzá" - mondta nekem, majd kisvártatva hozzátette: „De bár tettem volna meg, megmenekültek volna a fagyhaláltól." Az állomány túlszaporodására - és nemcsak az iharosira, hanem legalább annyira a somogyszobira is - utalnak azok az adatok is, hogy olyan helyeken is bőviben esett szarvas, ahol korábban nem. A Burgya vidékén 1919 előtt mindössze egyet ejtettek el a félig Berényhez tartozó Fehértói vágásban,

32 1 92 5 és 1932 között 8 db, 1933 és 1943 között viszont 53! A mezőgazdasági területeken 1932-ig mindössze egyetlenegyszer esett,

33 utána viszont 21! A szabályozást végül is a II. világháború oldotta meg olyan radikálisan, hogy a MÁLLERD 1946-os vadszámlálása során az iharosi erdőgondnokság (még Barthos Tibor) mindössze 2, a szomszédos inkei pedig 5 db szarvast jelentett. Somogyszob azonba így is 35-öt, s ezek szerint megint csak rá hárult az állományrekonstrukció.

31 A szarvasállomány értékelését azonban csak akkor lehet reálisan elvégezni, ha annak minőségét is figyelembe vesszük. Szerencsére igen szépszámú súlyadat áll rendelkezésre, melyeket Báder László és Császár György jóvoltából módom nyílt összehasonlítani a hetvenes évek végének, illetve a kilencvenes évek elejének, tehát a kézirat megírása előtti vadászév adataival. Az elejtett szarvasok közül 494 zsigerelt súlya ismert, mely nagyobb a számszerűen igazolt teríték háromnegyedénél (76,59%). Hazai viszonylatban ritkaság, hogy ennyi adat a kutató rendelkezésére álljon. Rengeteg számolás és gondolkozás után, az ellenvetések figyelembevételével arra az álláspontra jutottam, hogy hiteles képet csak a vadaskerti adatokból nyerhetek, a vadaskerten kívüli teríték nem tekinthető jellemzőnek, mert pl. a jó vagy ígéretes agancsú bikákat kifejezetten kímélték. Azonban ezen adatok értékeléséhez is tisztáznom kellett, hogy milyen volt az uradalomban a zsigerelés módszere, mennyire megbízható volt a mérlegelés, és nem változott-e ez az idők folyamán? Barthos Tibor válasza megnyugtató volt. ..1. Minden nagyvadat, amit lőttünk, a helyszínen kizsigereltünk. Nyelv-toroktüdő-máj-gyomor-belek lettek eltávolítva; suta vadnál a fej maradt, bikánál a