Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)
Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)
Annyit azonban nyugodtan leszögezhetünk, hogy az iharosi és herényi szarvasállomány többirányú bevándorlás eredményeként alakult ki, azonban a legnagyobb a somogyszobi állomány szerepe volt benne. A vadállomány fejlődését nézve azonban nemcsak a terítékadatoknak, hanem az elejtett vad súlyának és trófeás vad esetén a trófea minőségének is minősítő szerepe van. A Vadásznaplóban lévő adatok (melyekhez némi kiegészítést is sikerült találnom ) még alapos átgondolás után is értékes dokumentumok. Az értékeléshez szükségessé vált a mintegy hatvanéves időszak korszakokra történő felbontása. Ezek elhatárolása részben vadbiológiai, részben történelmi érvek alapján történt. A hazai szarvasbika 12-15 év alatt éri el fejlődése csúcspontját, tehát úgy 15 év tekinthető egy „szarvasöltőnek". 21 1885-1914 között éppen 30 év, két szarvasöltő telt el. A következő ciklus megtörte a háborút, s 1919 végére jóformán nem maradt vad az egész környéken. 22 Innen tehát újra célszerű volt indítani a számolást. Az újabb 15 év 1919-1932, majd jött az újabb, immár csonka időszak 19331944, súlyosbírva az 1933/34-es farkasjárással és a negyvenes évek elejének hírhedten kegyetlen teleivel. Az iharosi részeken 1901 után 645 szarvas elejtéséről és elhullásáról vannak adatok. A tényleges mennyiség ennél néhány tucattal is nagyobb lehet, mert az 1910. és 44. év szarvaslelövési adatai teljesen hiányoznak, 1943-ból csak töredékadatok vannak, és az utolsó kb. másfél hónap adatai hiányoznak 1907-ből és 1909-ből. A farkas és a kegyetlen telek áldozatai közül is csak azokat vettem figyelembe, melyeket bizonyítottak, azaz maradványait megtalálták. Az első területileg azonosító adat 1901-ből való. Az az évi bikák a sukorodi erdőben estek. 1902-ben ugyanez volt a helyzet. (Tehát mind vadaskertiek voltak.) 23 1903-ban már Kanizsaberek (tehát vadaskerten kívüli rész) is szerepel két bikával. 24 A Vadásznapló alapján 1904-től lehetett részletesebben feldolgozni az adatokat. Az uradalom szarvasterítékének zöme a vadaskertre esett. 411 db, az össztermék 63,72%-a. 244 bika és 167 tehén, szemben a szabad területi 93+122, és az ismeretlen helyen esett 14+5 darabbal. A vadaskerti vad elejtése a tulajdonos, családtagjai, meghívott, majd az utolsó években jórészt fizető vendégei számára volt fenntartva. A lelövendő bikákat Inkey Pál és mindenkori főerdésze közösen határozták meg. Ezzel szemben szabad területen az erdőtiszteknek szabad keze volt, a vadkárelhárítás érdekében mindent lőhettek a törvényadta kereteken belül, elvileg válogatás nélkül. Hiába készültek el ugyanis a vadaskertek, a szarvasok mozgásiránya nem változott, Somogyszob és Szenta ontották a szarvasokat, és a két lnke\-uradalom pedig menetrendszerűen fizette a vadkártérítést. Azonban az erdőtisztek - legalábbis Iharosban, Berényből nincs adatom - nem éltek vissza lehetőségükkel, és az igazán ígéretes bikákat kímélték. Barthos Tibor máig is emlegeti sajnálattal vegyes büszkeséggel, hogy több aranyérem-esélyest megkímélt, melyek a Kanizsaberek felől váltottak át a Burgyába, hogy aztán az uradalmon átvonulva nyugat felé eltűnjenek. Ezt a magatartást nyilván személyenként más és más arányban vadászetikai és vadbiológiai meggondolások, valamint a jószomszédság megőrzésének az igénye alakította ki. 25 1901-től az első világháború végéig az iharosi területen 273 szarvas elejtéséről van adatunk; ebből 150 db (54,95%) a vadaskertben, 104 (38,09% ) szabad területen, és 19 db (6,96%) ismeretlen helyen esett. Ebből bika 153 db (56,04%), és tehén 120 db. Az ivararány tehát 1:0,8 volt.
