Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Függelék - Tudományos rendezvények 1993-ban - 1. Somogy megye nemzetiségei a XVIII-XX. században. 1993. március 20-án - 2. Tudományos emlékülés a doni katasztrófa - 3. Somogyi Levéltári Nap '93, november 26-án. Történelemtudomány, történelemtanítás és a rendszerváltás címmel

Fel kell mérni, hogy a gondolkodásra nevelés megvalósításának milyen reális leltételei vannak. A magyar történelemtudomány az elmúlt 30 évben a világ élvonalába küzdötte fel magát, s jó feltételeket képez az oktatás és az ismeretterjesztés számára a gondolkodásátalakítás végrehajtásához. A történettudománynak hazánkban is ugyanazok a nehézségei, mint mindenhol a világon: a forráskritikai készségnek fel kell zárkózni a modern technika által megteremtett ábrázolási eszközökhöz. A televízió, film, rádió új emléktípusokat hoznak létre, s egyúttal újfajta történeti tájékoztatásra adnak lehetőséget. A segédtudományok oktatásában ezen az alapon lenne szükséges újítás, hogy túllépjünk végre Ranke és Dreysen munkáin. A másik fontos feladat a forráskészség olyan továbbfejlődése, hogy a mindennapi élet, a Wooman history, a környezetváltozások történetében is érdemleges eredményekre jussunk. A történelemtanítás - s általában az oktatás - alapelemének a pozitív egyénközpontúságnak kellene lennie, amiben benne van a másik egyén tolerálása is. Az egyén szabadon közlekedhessen az iskolatípusok között, de nem lehet eltekinteni egy ismeretküszöb, ismeretminimum felállításától, amit minden magyar állampolgárságú diáknak el kell sajátítania. Az államnak kötelessége olyan szolgáltaté) iskolarendszert működtetni, amelyik versenyképessé teszi az adófizetők gyermekeit. Ilyen értelemben az ismeretadás nem lehet csak a tanár dolga. A számonkérendő és számonkérhető tananyagot alaptantervnek kell világosan megfogalmazni. A magyar történettudomány elébe mehet ennek az igénynek, ám az oktatáspolitikai apparátus figyelmen kívül hagyja a történész szakmát. A korszerű ismeretek szerinti történelemtanítás legfőbb akadálya, hogy a pedagé)giai reformterv visszacsúszott az 1989 előtti állapotba. Az oktatást még mindig rendszerközpontú kísérletezések tárgyának tekintik, s csak kevéssé ismeret- és modern emberformálásnak, képzésnek és továbbképzésnek. A tanárnak tartania kell magát bizonyos alapnormatívákhoz, de semmi nem akadályozza, hogy a maga egyéni felfogását közvetítse a diákoknak. A minősítésnek nem értékítélő képesség, hanem gondolkodási képesség és ismerettudás alapján kell történnie. A történelemoktatás kulcsa a tanár olvasottsága, tájékozottsága. A tanártársadalomnak ehhez szüksége van egy alapmegélhetési normára, de ettől függetlenül a tanárok nagy

7 része érdektelenséggel viseltet még az olcsó elérhető történeti irodalom iránt is, s nem tudja, hogy a szaktudomány min dolgozik, hol tart. „Ez nem a politikai rendszer bűne, ez nem az alulfizetettség bűne, ez a tanártársadalom bűne." Nem csupán a tanároknak van oka panaszra, ugyanis nem becsülik meg a gazdászokat, mérnököket stb. sem. A hátrányos helyzetű tanári társadalomnak is vannak arra lehetőségei, hogy a szakma felé forduljon. Tisztázni kell és újragondolni egy sor szaktudományos kérdést is az őstörténettől napjainkig. Az őstörténet és a kereszténység kérdése. A nomád népek egyik sajátossága, hogy nem gondolkodtak etnikumban, államhatárban. A magukba ölelt népeket nem törekedtek elnemzetleníteni. A 7 magyar törzsből is csak egy volt a Magyar, s pontosan azt sem tudjuk milyen nyelven beszéltek, s milyen antropológiai rétegekből alakultak ki. Azt, hogy a finnugor népeknek i. e. 3-4 ezer évvel milyen közös szállásterületeik voltak, minden finnugor nép lazábban kezeli, mint mi. A finnugor problémát vitakérdésnek kell tekinteni. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy „a honfoglaló magyarság a maga szokásrendszerében évszázadokig magával hozta a puszták mentalitását, a türelmességet". Nem a kereszténység diadala volt, hogy Szent