Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Függelék - Tudományos rendezvények 1993-ban - 1. Somogy megye nemzetiségei a XVIII-XX. században. 1993. március 20-án - 2. Tudományos emlékülés a doni katasztrófa - 3. Somogyi Levéltári Nap '93, november 26-án. Történelemtudomány, történelemtanítás és a rendszerváltás címmel

István államában a vendégeket otthonlakóknak tekintették. Ez a nomád hagyományoknak a mindennapi életben való továbbélése. Olyan társadalomban, ahol az információk lassan terjedtek, nem változhatott meg egyik napról a másikra a nép mentalitása. A pusztai hagyomány hosszú időn keresztül összeötvöződve élt a kereszténységgel. A magyar állam sohasem volt olyan értelemben a magyarok állama, ahogy a magyar történetírás száz éve tanítja. „Ez a magyar állam mindig is egy a vendégekkel együtt élő sok etnikumnak, sok konfessiónak területi egységet képező állama volt. A középkori magyar állam természete. A térképeken megjelenített államterület a magyarság a XIII. század végére vette teljesen birtokába. Előtte az északi erdős, hegyes róna és a déli peremterület is lakatlan volt. A tankönyvekben mindig negatívan megítélt Amadék integrálták szervesen a magyar államba az északi területeket. A magyar állam, mint minden középkori állam imperialisztikus volt. Óriási sokk volt, amikor déli határainkon megjelent egy nálunk is expanzívabb hatalom, a török. Az ország vezető rétege rosszul reagálta le az új szituációt, Nikápoly és Várna lett a vége. A török rádiusza jóval nagyobb volt a magyar államénál, amelynek szükségszerűen térdre kellett esnie. A rossz reagálás végigkíséri a magyar vezető rétegek gondolkodását. Török uralom a 16-17. században. Az Osztrák-Magyar Monarchia története mellett ez. a ISO esztendő az, amelynek a kutatása rengeteg újat hozhatna. Soknemzetiségű, sokvallású, különböző termelési struktúrájú népességből álló, egyedülálló képződménnyel állunk szemben mindkét esetben. A Kárpát-medence etnikai sokszínűsége nem a XVIII. századi bevándorlásnak köszönhető csupán, hanem a már 15. században elkezdődött migrációs hullámnak is. A már ekkor kialakult antropológiai sokszínűségre, a szokásrendszerek keveredésére stb. nem fordít kellő gondot a történetírás, ahogy a területi újjárendeződés kérdésére sem. A függetlenségi harcok azokon a peremterületeken következtek be, amit az akkori adminisztráció már nem tudott átfogni. E területek főnemessége dél felé kereskedett, míg az osztrák főnemesség főleg Lengyelország felé. A területi szerveződések végül összeütközésbe kerültek a fejedelmi abszolutizmussal. Nem magyar nemzeti mozgalmakról van itt szó, hanem az egész Európában megfigyelhető jelenségről: a feudális abszolutizmus a maga új adminisztrációjával kezdi kiépíteni a hatalmát, s szembekerül a regionális autonómiákkal, melyeket később Magyarországon a nemzeti önállósági küzdelmek előtörténeteként állítottak be. A magyar elit ügyes volt, óriási vérveszteség után is többször talpra állt, sőt magához asszimilálta az egész délszláv nemességet. A törökkori integráló erőnek volt köszönhető, hogy a magyar vezető osztály a nemzetállami rendszerek kialakulásának korában is megőrizte vezető szerepét, amikor számbelileg a magyar etnikum már kisebbségbe került. Ennek figyelembevételével a Trianonhoz vezető út is átértékelődik. A magyarok 1867-ben tulajdonképpen nyertek, de ezt száz évig másképpen állították be. 1920-ban vesztettünk, s a trianoni megoldásról ma már nyilvánvaló, hogy rossz volt. Trianon kérdését azonban nem a határok kérdéseként kell fölvetnünk, mert addig a szomszédaink nem ismerik el, hog\

7 nekik is rossz volt. „Pedig a szlovák parasztnak ugyanolyan rossz a Trianon, mint a magyar parasztnak." Nagyon labilis felmérések állnak rendelkezésre arról, hogyan álltak Közép-Európa népei Európa élenjáró kultúráihoz képest, de az biztos, hogy az 1910-es években a románok, szlovákok életszínvonala is közelebb állt a világszínvonalhoz, mint 1945 után.