Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Szakály Sándor Magyarország katonapolitikai helyzetének alakulása a magyar 2. hadsereg frontra küldése előtt
tárgyalópartnere előtt a magyar királyi honvédség gyengéit, nevezetesen azt, hogy a szervezéssel csak 1944 végére lesznek készen, a meglévő alakulatok felfegyverzése csak félig megoldott, s jelentősek a kiképzésbeli hiányosságok is. Utalt egyben a szovjet Vörös Hadsereg korszerűségére s tartalékaira, az országnak a Balkán esetleges angolszász partraszállás - és Románia felőli fenyegetettségére, de megemlítette azt is, hogy a magyar honvédség még lelkileg sincsen felkészülve egy ilyen távoli alkalmazásra. Végezetül, de nem utolsósorban megjegyezte: „Meg kell gondolni azt is, hogy Magyarország tisztán ideális javakért harcol. Nem keresünk Oroszországban semmit, nem úgy, mint a románok, akik minket állandóan és nyíltan támadással fenyegetnek és véreinket Erdélyben sanyargatják." 18 Keitel tábornagy válaszai csak részben nyugtatták meg a kételkedő honvédelmi minisztert és a Honvéd Vezérkar főnökét. Megelégedéssel hallgatták tőle ugyan azt, hogy Románia továbbra is igen nagy erőkkel vesz részt a német hadjáratban, s azt is, hogy a Balkán felől nem fenyeget veszély, de a szovjet Vörös Hadsereg legyőzöttségében nem hittek. Szombathelyi Ferenc vezérezredes - aki mint a Kárpát-csoport egykori parancsnoka, némi haditapasztalattal is bírt a szovjet felet illetően - meg volt győződve arról, hogy a Szovjetuniónak, illetve a Vörös Hadseregnek a rendkívül súlyos és nagy anyagi és személyi veszteségeket okozó 1941-es harcok után is maradtak tartalékai, s a magyar csapatok alkalmazása a Vörös Hadsereg alakulatai ellen csak megfelelő német fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítés, segítség után képzelhető el. A magyar királyi honvédség két legmagasabb beosztású és rangú vezetőjének tárgyalásai Keitel tábornaggyal hosszú alkudozások közepette zajlottak. „Egyszer egy nagyon heves összeütközés már-már arra késztetett, hogy a tárgyalások megszakításával fenyegetődzek..." - írta Keitel egykorú, már jelzett feljegyzésében. 19 A magyar katonai vezetők ragaszkodtak az általuk elképzelt hat dandárnyi erőhöz, Keitel viszont ezt a megoldást sehogy sem akarta elfogadni. Végül is a megállapodás - legalábbis Szombathelyi Ferenc korabeli feljegyzésének a tanúsága szerint - a következőképpen született meg: „Hosszú alkudozás után végre megállapodtunk abban, hogy 3 dandárt, amelyek megszállási célokra lettek volna igénybe véve, szintén hadiállományra töltjük fél és ezt is a hadműveleti hadseregbe állítjuk be. így ezen hadsereg 9 dandárból, egy páncéldandárból fog állni, mely 3 hadtestben lesz összefogva, míg a megszálló erők 5 dandárt fognak kitenni." 20 A keleti hadszíntérre majdan kiszállítandó hadsereg fegyverzeti és felszere lésbeni hiányosságainak a pótlásáról is megállapodás született a tárgyalások során, a részletek megtárgyalását és kidolgozását azonban a két vezérkar közötti megbeszélésekre halasztották. Keitel mindenesetre ígéretet tett arra, hogy a gyalogos alakulatok nehézfegyverzetét megerősítik, és a páncélosdandár - pontosabban hadosztály pedig teljes német felszerelést fog kapni. 21 A megállapodást követően Keitel tábornagy találkozott még Bárdossy László miniszterelnök, külügyminiszterrel és fogacita őt Horthy Miklós kormány r zó is. A miniszterelnök hangsúlyozta a német katonai vezető előtt, hogy a magyar részről rendelkezésre bocsátandó erő meghaladja azt a mértéket, amire ő számított, és az „...igen súlyos politikai és gazdasági nehézségek elé állítja a kormányzatot". 22 Az államfő, Horthy Miklós kormányzó és a magyar katonai vezetés viszonylag kedvezőnek minősítette a megállapodást. A rendelkezésre álló magyar erőknek mintegy a felét érintette a német kérés; Románia hadserege a keleti hadszíntéren
