Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Szakály Sándor Magyarország katonapolitikai helyzetének alakulása a magyar 2. hadsereg frontra küldése előtt
továbbra is nagyobb mértékben fog „vérezni" és a németektől remélt fegyverzet és felszerelés esetleg a későbbiek során is emelheti a magyar alakulatok harcértékét. Abban mind a magyar politikai vezetés, mind a katonai vezetés egyetértett, hogy azt a német igényt - melyet Ribbentrop birodalmi külügyminiszter, majd Keitel tábornagy „közvetített" - 1942 januárjában már nem lehetett megtagadni. Az egykoron német támogatással (is) visszacsatolt területekkel együtt, illetve a még remélt magyarlakta területekkel együtt ekkor már az önálló magyar államiság is veszélybe kerülhetett volna, a „szövetségesi" kötelességteljesítés visszautasítása esetén. Az 1942 tavaszán a német keleti hadjárat rendelkezésére bocsátott magyar hadsereget, a békehadrendben szereplőtől ugyan szervezetében eltérő, de nevében azonos magyar 2. hadsereget 23 a „szövetség" zálogaként győzni, illetve a győzelem kivívásában közreműködni küldték ki Ukrajnába, illetve Oroszországba. A magyar katonai vezetés - bár voltak bizonyos információi a Moszkva előterében megállított német haderő állapotáról, veszteségei nagyságáról és a szovjet Vörös Hadsereg szívósságáról, tartalékairól - 1942-ben sem várt gyökeres fordulatot a háború menetében. Alapvetően hosszan elnyúló háborúval számolt, amely azonban nem a németek - és így értelemszerűen „szövetségeseik" - totális vereségével fog végződni. A magyar katonai vezetők többsége elképzelhetőnek tartott egy megegyezéses békét, így az 1942 januári tárgyalásokon tapasztalható magyar vonakodást, amely arra irányult, hogy a rendelkezésre álló erők minél nagyobb arányban maradjanak távol a hadműveletektől, tehát nem az esetleges vereség gondolata váltotta ki. A magyar 2. hadsereg alkalmazására és feladatára nézve csak a harcok kezdete előtt adott felvilágosítást a német hadvezetés a Honvéd Vezérkarnak, illetve a hadserg parancsnokságának, pontosabban vitéz Jány Gusztáv vezérezredesnek, hadseregparancsnoknak. Míg ez nem vált ismertté, addig a magyar királyi Honvéd Vezérkar azzal is áltathatta magát, hogy a kiküldött hadsereg szerepe nem lesz más, mint a támadó német hadseregek mögött, biztosító feladatok ellátása. A magyar részről tapasztalható vonakodás fő oka az 1942-ben is jól érzékelhetően feszült magyar-román viszonyban keresendő. Mivel Magyarország 1942 tavaszáig kisebb mértékben, szinte csak jelképes erőkkel vette ki részét a háborúból, ellentétben Romániával, nem akarta katonai erejét a későbbiek során sem gyengíteni. Ezek az elképzelések azonban az 1942. januári tárgyalások eredményeként kudarcba fulladtak, Magyarország, illetve a Magyar Királyi Honvédség 1942 tavaszát követően egyre inkább, teljes erejével a háború résztvevőjévé vált.
