Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)

Amerika csábító hatása a század utolsó évtizedében sem csillapodott, Európa országaiból 3 844 000-en vándoroltak ki, az alábbi megoszlások szerint: Németor­szágból 543 000, Írországból 403 000, Norvégiából és Svédországból 325 000, Angliából 282 000, Skóciából 60 000 és Franciaországból 36 000 fő. A történelmi Magyarországról 1899-1914 közötti másfél évtizedben pedig 1 281 716-an. 5 Ha a kivándorlók számát az 1910. évi magyarországi népességhez - 18265000 - viszonyítjuk, akkor láthatjuk, hogy minden ezer lakosra 70 kivándorló jutott, vagyis száz lakos közül heten kivándoroltak. A kivándorlás évi átlaga 85 000 főnek felelt meg, amely akkor egy nagyobb magyar város létszámával volt egyenlő. Ha a másfél évtizedet árnyaltabban vizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy a múlt század utolsó évében csaknem 33 000 fő vette kezébe a vándorbotot, 1900-ban számuk már 34712-re növekedett. A korábbiakban is növekvő tendenciát láthatunk, 1901-ben 47498-an, 1902-ben 53085-en, 1903-ban 55 380-an hagyták el Magyarországot, akiknek több­sége munkát, mások pedig új hazát kerestek. Az első világháború előtti kivándorlást két periódusra oszthatjuk, az első 1904-ig, a második pedig a háború kitöréséig tartott. Az első periódus utolsó évében - 1904 - 65 640-en hagyták el az országot. A második periódus első felében a kivándorlás látványosan megnövekedett, 1905-ben a kivándorlók száma megkétszereződött, vagyis 138719 főre növekedett. A következő két évben olyan méretűvé növekedett a kivándorlás, amelyre sem előtte, sem pedig azt követően nem volt példa. A kivándorlási statisztika évenként az alábbi képet mutatta: 1906-ban csaknem 145 000,1907-ben pedig már 167 000 kivándorlót jegyeztek fel. A további években a kivándorlás - az első világháborúig - erősen ingadozott és csökkenő tendenciát mutatott. A kivándorlók száma 1908-ban csak­nem 48 000-re esett vissza, de 1911-ben is 56 000 alatt maradt. A közbeeső és a kö­vetkező években azonban állandóan 80 000-100000 között ingadozott. Az 1914. év első felében a kivándorlási lázgörbe látványosan megemelkedett, 85 950-en ván­doroltak ki." Ha a kivándorlást a régiókra kivetítjük, akkor láthatjuk, hogy az legkorábban a Tisza jobb parti, felvidéki megyéit érintette - fingtól Szepesig és le Borsodig -, innen vándoroltak ki legté)bben Amerikába. A felvidéki kivándorlás az 1870-es évek elején kezdődött. A kivándorlók először Sáros megyéből indultak el, vállalva a bizonytalan jövőt, a múlt és a jelen nyomorúságának tudatában. A mindennapi nyomor elől menekülő tót anyanyelvű nincstelenek a kivándorlc>k első pionírjai voltak. A nyolcvanas években már csat­lakoztak hozzájuk az elszegényedett, magyar anyanyelvű, hajdan volt telkes jobbá­gyok, a munkanélküli iparosok, vagyis a társadalom szegényebb elemei. A kiván­dorlás a megye határain túl terjedve regionális jelenséggé vált. Az 1880-as évektől az addig érintetlen Szepes vármegye föld nélküli agrárnépessége és a bányamunká­sok indultak el az óceánon túlra. Zemplénből és Abaúj-Torna vármegyékből pedig néhány évvel korábban, 1877-től vette kezdetét a kivándorlás. Gömör és Kishont megyékből a kivándorlók már az 1880-as években Amerikába indultak, majd a századforduló évtizedétől Trencsény, Nyitra, Árva, kiptó, Túrócz és Zólyom várme­gyékből is megindultak a kivándorló tömegek. Dunántúl több megyéjében a kivándorlás csak megkésve vette kezdetét. A kivándorlás gócpontja Mosón és Győr vármegyében volt, az előbbiből már az 1870-es években megindultak a munkát kereső nincstelenek. Az 1880-as évektől Sopron, Fejér és Veszprém vármegyék is a kivándorlók ezreit adták. Délkelet-Dunán­túl megyéi, Somogy, Tolna és Baranya, valamint Dél-Magyarország „felesleges"

Next

/
Oldalképek
Tartalom