Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
T. Mérey Klára: Nagyatád, a kisgazdamozgalom bölcsője (Első rész)
az egyszerű tényből, hogy az 1836-ban még esak 64 izraelita száma 1870-ben pontosan hatszorosára növekedett. A mezőváros akkori társadalmának foglalkozási megoszlásáról hallgatnak adataink. Ez az egy kis támpontunk van arra, hogy kereskedők nagy számban lakhattak akkor már ebben a mezővárosban. Korszakunk vége felé; 1864-ben készült Pesthy Frigyes nagy munkája: a települések arculatát egyéni módon is felvillantó helynévtár. Az egyes települések múltjára és jelenére vonatkozóan megfogalmazott kérdésekre adott válaszok, amelyeket Nagyatádon e mezőváros jegyzője, Bodvicán pedig a jegyzőn kívül a falu bírája és esküdtjei írtak alá, sok értékes útbaigazítást, információt adnak e települések akkori életéről. 3 " Bodvicát a Rinya folyó választotta el Simongát pusztától. Lakói közül 1864-ben az öregek csupán horvátul beszéltek. A fiatalok már ekkor a magyar nyelvet használták, s mint látni fogjuk (lásd 4. táblázat), néhány év múltán magyarként jegyezték fel őket a népszámlálás alkalmával. Nagyatádon csupán e mezőváros egy utcájának neve (Kis Atád) őrizte meg annak emlékét, hogy ez a település eredetileg két különálló falu volt. A mezőváros jegyzője a lakosokról annyit jegyzett fel, hogy a parasztság horvát származású, „ellenben az iparosok és a zsidók Európának majdnem minden részeiből származnak. A lakosság átaljában véve magyarul beszél" - írta szó szerint. A Nagyatádon felsorolt dűlőnevek között sok volt a horvát nevű, ami e mezőváros lakosainak eredetére, egykori anyanyelvére utal. Az úrbéri per teljes anyaga viszont már magyar nyelven íródott. Ebből következik, hogy a per folyamán az itt élő földművelők már beszélték a magyar nyelvet, és azt használták hivatalos ügyeik elintézésekor. Az 1860-as években itt élő népesség jelentős rétege lehetett ekkor már iparos, erre utal a jegyző is 1864-ben. Az iparos és a kereskedő réteg nyilván nemcsak a mezőváros piacára dolgozott, hanem feltételezhetően annak környéke is ide járt iparcikkekért: csizmáért, bocskorért, egyéb házi és mezőgazdasági szükségleti cikkekért. A mezőváros lakosainak változatlanul nagy száma foglalkozott ekkor még mezőgazdasággal. E paraszti lakosság elszegényedésének, átrétegződésének útját módunkban áll statisztikailag is áttekinteni. 1847-ben 39 jobbágytelek tulajdonosaként 56 jobbágygazdát jegyeztek fel, s az úrbéri birtok ekkor 85 magyar hold belső telekből, 858 hold szántóföldből és 274 hold rétből állott. Ez összesen 1217 magyar hold telki föld. Ebből azonban ki kell vonnunk a plébánia és a tanító másfél telki járandóságát, 45,5 magyar holdat. Ezek szerint tehát 1171,5 magyar hold volt akkor paraszti birtok. A feljegyzett 56 jobbágyra tehát átlagosan 20,9 magyar hold terület esett. 1866-ban az úrbéri birtokrendezés végeredményének telekkönyvezése alkalmával 67 telkes gazda nevén szerepel a volt úrbéri birtok, de több helyen 2, sőt 3 gazda is együtt szerepel egy-egy birtoktest tulajdonosaként. így összesen 75 különböző személy birtokolt ekkor 1 386 410 négyszögöl, vagyis 1155,3 magyar hold területet. Ez azt jelenti, hogy ekkor már az egy-egy parasztgazdára jutó átlagterület 15,4 magyar holdra csökkent. Még ha valamelyest le is számítunk az 1847. évi adatokból (hiszen a rétet csak 900 négyszögöllel mértek), akkor is - a létszámnövekedésből következően - a paraszti földek átlagterülete csökkent. 39
