Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
egyik kiemelkedő tudású orvosa, Pápai Páriz Ferenc az 1687-ben írt és magyar nyelven nyomtatásban is megjelent munkája a Pax Corporis, mely 12 kiadást ért el, bizonyítva igényét és értékét. A leggyakoribb betegségekről és azok házi kezeléséről írt munka VII. könyvének VI. fejezetében írt a pestisről.3 Könyvének címében és előszavában egyaránt hangsúlyozza, hogy munkáját a magára maradt, gyámolítatlan szegény nép hasznára szánta, kik szegénységük miatt a betegség elől elmenekülni nem képesek, de orvosra sem telik, sem orvosságra. A könyvben magyarázatot kapnak a betegségekről, azok felismeréséről, gyógyításáról a legegyszerűbb módon, házi eszközökkel, vagy megszerezhető szerekkel, növényekkel. Munkája nem olvasmány, hanem a régi és még élő tudósok véleménye és a maga 12 éves gyógyító munkája tapasztalatai alapján készült, mindenkor a tudomány szintjén maradva, az ősöktől hagyományozott gyógymódon és gyógyszerek használatával, megszabadítva azokat a babonák és hiedelmek kérgétől oly tanácsokat ad, amilyen minden tanult orvostól elvárható. Előszavában írja: „Nem akartam én itt a tudósoknak értelmét megfogni, velük disputálni, nem azoknak írtam, hanem a házi cselédes gazdáknak, gazdasszonyoknak és az ügyefogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindig keze ügyében értelmes orvos, kiváltképpen falukon, hol hamarabb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember. A sok keservesen nyögő, elhagyatott, tudatlan szegényeket nem igazítom én a kevés és költséges patikákra, hanem a ház körül, erdőben, mezőkben feltalálható szerekre, melyet ismer s javában eddig is használt.”4 A hidegleléssel együtt járó lázas betegségek között bőven és különös gondossággal ír a pestisről, mellyel eddigi gyakorlata során sokszor találkozott. Amit erről ír, az a 17. század hiteles véleményén is túlmutat, mert vitába száll a vallásával, a tudományról, az erkölcsről vallott felfogással is, a reménytelenséggel, ami mögött mindig a tudatlanság rejtezik. A fertőzés eredetét, azokat a teóriákat, melyek ismertté váltak, nem volt a könyvének célja, ezért erről csak ennyit ír: „A pestis egyedül csak a mérges nedvességektől vagy gőzölgésektől származik, mely méreg után nem mindenkor következik rothadás. Elsőben is a testben levő nedvességekbe esik bele s egészen hirtelen megveszvén azok, a beléjük származott (vagy néha ugyan a bennük termett) méreg miatt... Sokszor a dögös hideglelés váltja fel a közönséges hideglelést, ha ételben, italban, rendetlenségben vagy az orvoslásban hiba talál lenni.”5 A levegőben levő méreg elűzésére a füstölést, mint ősi módszert javasolja. A beteg udvarán és szobájában is célszerű tüzet gyújtani s azt folyamatosan táplálva illatos magvakat, főképp boróka- és más gyantás ágakat is dobni, hogy a dögös- séget csökkentse. Jónak és szükségesnek tartja azokat az intézkedéseket, melyek a tisztaság, a rend, a fegyelmezett élet megtartására intenek. Különösen a közkutak, források és a házi kút védelmét javasolja. Ellene van minden összejövetelnek, temetésen részvételnek, a toroknak, pestises időben némely egyház a lakodalmak tartását is tiltja. A legfontosabb a betegség felismerése után az azonnali elkülönítés, amivel a legtöbb baj van, amíg csak bubó van, addig nincs nagy veszély, de ha a bubó általános fertőzéssé válik, akkor néhány óra alatt az addig veszélytelen betegség fertőzővé válik. A korai köhögéssel árulja el magát a betegség, hogy már a tüdőben tanyázik a baktérium, ahonnan minden légvétel előtt szórja szét maga körül a fertőző baktériumokat. Rendszerint heves hidegrázás, magas láz és köhögés az első vészjelzés, 80
