Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
amikortól mindenki veszélyeztetett a beteg környezetében levő levegő belégzésé- vel. Ezt az időszakot egy ideig át lehet vészelni a nedves, ecetes, fertőtlenítőoldatba mártott arckendőnek a viselésével. Az egyetlen célszerű tennivaló a beteg teljes elkülönítése, akivel vagy a hatóság által kirendelt ápoló vagy a család valamelyik tagja maradhat véglegesen, egymást váltani nem szabad. Aki vállalkozik a családból az ápolásra, az számol azzal is, hogy az ápoltjával együtt ő is meghal. A fertőzésnek ez a formája a tüdőpestis, mely lehet a bubó utáni általános áttörés és fertőződés (vérfertőzés) következménye, vagy gyakoribb a beteg környezet levegőjének belégzésével szerzett fertőzés a tüdőn át. Ez a fertőződés is hidegrázással, magas lázzal, köhögéssel, elesettséggel kezdődik, s 24 óra múlva már maga is fertőz, mindkettőjüknek új ápolóra van szükségük, természetesen arcmaszkkal, még olyan esetben is, ha valaki immunizáltnak tudja magát.6 A dögösség elkergetésére Páriz javasolja az udvarban és szobában a tűzgyújtást és füstölést, éjszakára az ablakok bezárását azért, mert a kór a holdvilágnál tölti el a házat. De ha felkel a nap, akkor ki lehet szellőztetni, mert „a napfény a levegő balzsama.” Vállalt feladatához híven, igen sokoldalúan foglalkozik a gyógyszereléssel. Több mint 300 gyógyszert tartalmazó növénygyökeret, levelet, virágot sorol fel ajánlásaiban, melyeknek gyógyászati értéke ma sem vitatható, cáfolva a salernói egyetem máig ható mondását: „Contra vim mortis non est medicamen in hortis”. Nagy tanítói is elutasították ezt az elvet, és cáfolta a modern gyógyszerészet, mely ezekben a több száz éve használt növényekben, anyagokban kimutatta a gyógyhatású elemet. S ha Paracelsus felfogását és a homeopathiát figyelembe vesszük, akkor ezek az igazságok már a 16. században igazolódtak. Paracelsusnak az a felfogása, hogy a betegség „az életfluidum valamely elemének hiánya”, s ezeket a homeopathia a maga módján pótolni kívánta, akkor nem is járt messze a valóságtól. Pápai Páriz Ferencet a fejedelmi utasítás kötelezte arra, hogy művében a mindenütt megszerezhető, hasznos, a népi gyógyászatban is alkalmazott gyógymódokat vizsgálja és alkalmazza a babonáktól, hiedelmektől megszabadítva. Pariz ezzel a munkájával hitelesítette a népi gyógyítás g\>akorlatát, s azt szilárd alapnak tekintette a tudomány fejlődése mellett is. Az azóta eltelt 250 év igazolta véleményét és hitét ezekben a szerekben. Tucatjával ajánlja önmagában vagy keverékben (térjék), a mai gyógyszeriparban és háztartásokban az újraéledt természeti gyógyítás eszközeiként felhasznált növényeket. Miközben igyekszik lehántani ezekről a babonák vastag burkát, néhány dologban jelentős engedményeket tesz, vallván, hogy azok nem ártanak, ha nem is használnak, arra jók, hogy erősítsék a bizalmat az orvos által ajánlott gyógyszereknek a használatára. A kor ismert és használt gyógymódjai között felvetődik a purgálás, a klistély, a köpölyözés, az érvágás hasznának vitatása is. Ezeket már Moliere is kigúnyolta a „Képzelt beteg” orvosjelöltjeiben, Páriz igen határozott és teljesen megalapozott okfejtéssel száll szembe ezek alkalmazásával, annak ellenére, hogy mások ajánlják. Ebben az esetben sem általánosít, hiszen könyve más részében, más betegség esetében javasolja. A pestis esetében azonban olyan kórtani állapot alakul ki az általános fertőzöttség idején, amely nem bírna már elviselni újabb drasztikus vérnyomáscsökkentő beavatkozást. Nem is ez a meglepő ebben - más nagynevű orvosok vele szemben ajánlják -, hanem az indoklás, mely annyira valós, hogy ma is 81
