Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Szita László: Az 1687. évi török elleni hadjárat a haditudósítások tükrében
előnyomulásnál. Valpónál csupán kis csapatot hagytak, mert fontosabbnak tartották a menetet folytatni és meggyorsítani, minthogy néhány órát e vár elfoglalásával eltölteni. F. hó 17-én utólag biztosításra még 1000 lovast is hagytak, hogy a helyőrséget kezükben tartsák és biztosítsák az utánpótlást a Dunáról a hadseregünkhöz. E napon a Választófejedelem Őfensége volt csapataival az elővéd és szép rendben nyomultak előre az útközben talált bozótoson át. Heusler tábornok2 azonban akinek egy lovasezreddel és néhány hozzárendelt magyarral e napon a felderítés volt a feladata és az, hogy a következő tábort biztosítsa - miután egy szűk átkelőhelyen, melyen sűrű bozót volt, a másik helyen pedig egy mocsár - néhány törökkel ütközött össze, kiknek a feladata az átkelés meggátlása volt. Ezért a fejedelmi Fenség a legközelebb levő lovas svadronokkal és dragonyosokkal odavonult és csapatát olymódon helyezte el, hogy az ellenség a továbbiakban, nem mehetett tovább. Azután a Badeni és Strasser ezredből 2 zászlóalj gyalogságot és 2 ezredágyút rendeltek oda, ahonnan az ellenség azonnal visszavonult. Egy kis csatározás után - mialatt Heisler tábornok egyik lábán kissé megsérült - ezt a helyet elfoglalták és biztosították a következő napra ezen a szoroson való előnyomulást. 18- án Lotharingiai herceg Őfensége volt az elővédben; az ellenség itt-ott, ahol a legszűkebb átkelőhelyek voltak mutatkozott, azonban mivel ezeket csatározásokkal feltartották, a Választófejedelem a bozótoson keresztül jó rendben folytatta menetét, amivel Eszék környékére jutottak, mely a török táborral teljesen körül volt véve. Az ottlévő ellenség ellenállása igen erős volt, azonban visszaszorították őket, és végül annyira előnyomultak, hogy a nyílt mezőre érkeztek, hogy az ellenséget harcra kényszerítsék. 19- én egész éjjel készenlétben álltak, hajnalhasadtával azonban a Lotharingiai herceg hadserege felkerekedett és jobboldalról megkezdett visszanyomulni. Ugyancsak hamarosan erre ugyanezt tette a Választófejedelmi hadsereg is. Az előbbit néhányszor erősen megtámadták és teljes erejével kellett a teret megnyerni, hogy a balszárnyak elegendő helye és tere legyen. A sűrű és sokféle cserje és bozóton át kellett a zászlóaljaknak és svadronoknak előnyomulni, és ellen-menetet végrehajtani, úgy hogy ez a nap legnagyobbrészt elmúlt, míg az ellenség arcvonalát elérhették. Ez kb. 12 000 lépésre terjedt. Közben azonban sok, de csupán kis csatározás történt és mivel az ellenséget a térközökbe beosztott tüzérséggel kicsalogatni véltük, csupán néhányan nyomultak előre a mieink felé, azonban a zömük a jobbszárnyra támadt, mely támadást azonban a Lotharingiai herceg mindenkor visszaszorította és kiűzte őket a bozótosból. Közben néhány hajdút az első vonalban - mely még nem eléggé volt kibontakozva az ellenség megtámadta, közülük 150-et legyilkolt3. Ami csapatunk azonban az arcvonalban nem több, mint 400 lépésre volt az ellenségtől, amelynek ágyúi szüntelenül lőtték zászlóaljainkat és svadronainkat, melyek közül több tiszt és Palvi4 alezredes is elesett az említett ezredtől. 20- án. Miután az ellenségről az eddiginél jobb kémjelentéseket kaptunk, u. i. hogy az az előbbi elgondolásoknál erősebb, és még egy kettős sánc mögött van, melyet a sűrű ágyúlövésekből lehetett felismerni, így egyhangúlag azt találták jónak, hogy nem nyomulunk tovább előre, hanem katonaságunkat jobb alkalomra fogjuk megkímélni, mikor az ellenség kiér a csatamezőre. Ezzel az elgondolással a Lotharingiai herceg hadserege visszavonult, ez alatt azonban a Választófejedelem Őfensége zászlóaljakba tagolva maradt, s bár a törökök a mieinkre több alkalommal kitörtek, azokat a Választófejedelem Őfensége és Badeni Lajos herceg azoknak a veszteségével visszaszorította. 68
