Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Nagy Domokos Imre: A Kis-Balaton 1945 és 1952 között
Közben egyre sürgetőbb lett a kócsagőri állás betöltése is. A pályázók az MMI-n keresztül juttatták el kérelmüket az FM-be. Sajnálatos módon csak arra a Szabó Györgyre vannak adatok, aki végül is nem nyerte el az állást, bár kérvényét Vertse melegen támogatta. így a levélből csak a Kis-Balaton helyzetének jellemzését idézem. „A Kis-Balaton őrzését jelenleg a keszthelyi erdőgondnokságnak a Kis-Balatonhoz közel állomásozó erdőőri személyzete látja el, kötelességük azonban csupán mezőrendőri és vadőri ténykedésben merül ki, s nem annyira a Kis-Balatonra, mint annak környékére szorítkozik. A kócsagőr kötelessége ezzel szemben a tó területének állandó bejárással való ellenőrzése, a csónakok és csónakutak rendbentartása, a bejárás alkalmával észlelt, a tó madáréletére vonatkozó megfigyelések rendszeres följegyzése, amelyeket havi jelentés formájában összegezve beküld Intézetünkbe.”66 Közben a Balatoni Kurírban újra napirendre került a Keszthelyi-öböl és a Kis-Balaton ügye. No nem túlzottan, csak módjával. És majd egy évvel az értekezlet után. „Meddig lesz még Keszthely fürdőváros?” - tették fel az egyik cikkben a kérdést, majd közel egy hónappal később a jámbor olvasó megtudhatta, hogy „a Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Igazgatóság illetékes osztályán vizsgálat alá vették a Kis-Balaton és a Keszthelyi-öböl problémáját.” Hát bizony egyik cikk sem lecsapolás- párti.67 Csupán egy harmadik, amelyik a környékbeli tőzeglápok hasznosításáról szól, vehető annak.66 így hát nyugodtan túlzásnak minősíthető Csupor Tibor azon állítása, hogy a vita „egyik élesztője, gerjesztője a balatoni ügyeket állandóan a közvélemény elé táró újság, a Balatoni Kurír” volt.69 Castelli viszont szükségesnek látta, hogy „teljes vértezetben” síkraszálljon a lecsapolás mellett, és biztosítsa megingó hűségű tábora támogatását. Hosszú, majdnem kétoldalas cikket írt a Balatoni Kurírba.70 Ez az, amit Csupor 1947-es előadásként ismertet. Mivel könyvében valóban jól és érzékletesen reprodukálja Castelli álláspontját és érzékelteti technokrata demagógiáját, így a cikket nem ismertetem részletesen. Azt mindenképpen meg kell viszont állapítanom, hogy Castelli álláspontja 1946-48 között módosult, mégpedig a természeti értékek megőrzésének hátrányára. Érvrendszere és hangvétele meglepően emlékeztet azokéra, akik negyven évvel később a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer mellett érveltek. Ugyanakkor cikkében benne bujkál az aggodalom is, hogy a párt felsőbb köreiben vannak néhányan, akik fogékonyak a természeti értékek iránt. (Igaz, később eltűntek a süllyesztőben vagy legalábbis félreállították őket.)71 Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy- mint azt korábban is megjegyeztem - a Lecsapoló Társulat és az ÁHNG érdekei több helyütt ütköztek egymással, és így részben hatástalanították egymást.72 Castellinek ez volt a „búcsúfellépte”, utána nem találtam adatot tevékenységére. 1948 ornitológiái öröme kétségtelenül a kiskócsag megjelenése és a batla - azóta tudjuk, sajnos csak időleges - visszatérte volt. (4 ill. 8 pár.) Növekedett a fészkelő kanalasgémek és nagykócsagok száma is. (120 ill. 12 pár.) S ebben az évben észlelt először Keve András - dr. Udvardy Miklós és Steffel Gábor társaságában - lócsért a Kis-Balatonon.73 Ebben az évben lépett szolgálatba Bődi Jenő és Futó Márton74, akiről így emlékeztek meg nekrológjában: „Gyermekkorától fogva - mint az akkori kis-balatoni „kócsagőr”, Gulyás József fiának jó barátja - együtt bújták a berket és madarásztak. 1933 után a 342
