Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Szili Ferenc: A somogyi kivándorlók Amerika-képe és magyarságtudata a századforduló évtizedeiben
A SOMOGYI KIVÁNDORLÓK AMERIKA-KÉPE ÉS MAGYARSÁGTUDATA A SZÁZADFORDULÓ ÉVTIZEDEIBEN SZILI FERENC Bevezető A Kárpát-medence az elmúlt évezredekben a népek nagy gyűjtőhelyévé vált. Természeti gazdagsága és a szépsége egyaránt vonzotta a keleti nomád és a nyugati magasabb társadalmi fokon élő népeket. Együtt éltek itt hódítók és leigázottak. Mivel a hadak útjának kelet-nyugati tengelye, amely az ázsiai sztyeppékét és a fejlettebb nyugat-európai térségeket összekötötte erre vezetett, az itt élő népek mozgalmas életet éltek, túlélési lehetőségük meglehetősen kevés volt. Népek tűntek itt el, asszimilálódtak, vagy pedig védettebb helyet keresve maguknak, továbbvándoroltak. A magyarságnak azonban sikerült átvészelnie több mint ezer esztendőt, nem fogott rajta sem tatár, sem pedig a török, de a herderi jóslat sem teljesedett be. Igaz, hogy megfogyatkoztunk az ellenséges népek túlerejével szemben, pusztította a magyarságot a belső pártharc, a széthúzás, a szegénység, a nyomor és a morbus hungaricus. Ady Endre szerint a századelőn a hárommilliós koldus országa lettünk. E költői túlzás azonban csak részigazság volt, a népben és a nemzetben gondolkodók, a történelmet mindig alulnézetben szemlélték, a kisemmizettek pártjára állva. Azonban azt is látnunk kell, hogy a dualizmus korszakának legdinamikusabb évtizedei a századforduló idejére estek, amikor a gazdasági fejlődés üteme európai mércével mérve is imponáló volt. Az egyenlőtlen gazdasági fejlődés világméretű jelenség volt. Kétségtelen, a fejlődés centruma az USA-ba helyeződött át, bár Nyugat-Európában is a gazdasági fejlődés felfelé ívelő tendenciát mutatott. Az Osztrák-Magyar Monarchia a XIX. század utolsó harmadától gazdaságilag kezd felzárkózni, a fejlődés tekintetében azonban ekkor még inkább peremvidékhez tartozott.1 Természetesen a Monarchiában is kimutatható a centrum és a peremvidék antagonizmusa. Amíg az örökös tartományok - Ausztria, Csehország - a centrumhoz tartozott, addig Magyarországot inkább a peremvidékhez lehetett számítani. A gazdasági fejlődés egyenlőtlensége Magyarországon is érvényesült. A Felvidék, nemcsak földrajzilag, hanem fejlődés tekintetében is a peremvidékhez tartozott, ahol a viszonylagos túlnépesedés nemegyszer éhségzónákat hozott létre. Nem véletlen, hogy a kivándorlás az 1880-as években a felvidéki megyékből indult el, ahonnan kezdetben a szlovák nemzetiségiek vándoroltak ki. A századforduló évtizedeiben, már a Dunántúlról is tízezrek távoztak a jobb megélhetés reményében. Az 1860-as évektől a századfordulóig Dunántúl föld nélküli agrárnépessége és a kisbirtokos parasztok közül számosán Horvátországba és Szlavóniába vándoroltak ki.2 Az USA-ba irányuló 207
