Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kaposi Zoltán: Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében
a majorság a 19. század első felében a termelés folyamán sohasem érte el az allodiális terület optimális gazdasági kihasználtsági fokát, vagyis mindig álltak rendelkezésre még kihasználatlan földek, aminek a legjobb hasznosítási lehetősége az volt, ha a nagybirtok lakosságának kiadják bérbe, rendszerint napszámszolgálat fejében.53 Ezek a földek arról árulkodnak, hogy az uradalomnak mindenfajta tőkére szüksége volt a fejlesztéshez, illetve hogy a paraszti üzem még felesleges munkaerő-kapacitással rendelkezett. Kik használták ezeket a földeket? Egyrészt idetelepített ún. kontraktualista zsellérek, akik, amikor a nagybirtok területére költöztek, személyenként kaptak egy hold fundust, amire a maguk házát felépíthették, egy hold rétet, három hold szántót és fél hold kenderterületet, amiért meghatározott napszámszolgálattal tartoztak.54 Kaptak még két marha legeltetésére lehetőséget az urasági legelőn, valamint szabad „faizásuk” volt az erdőben a dőlt fából. Ezenkívül kötelesek voltak aratáskor a „Nemes Vármegye limitatiója szerént” dolgozni a földesúrnak. 1848-ig a 32 kontraktualista ezek szerint élte életét az uradalom területén, ugyanis a simonyiakon kívül Miháldiba és Vrászlóra is telepítettek közben tízet- tízet.^ Az általuk használt föld allodiális föld volt, s mint ismeretes, az 1848-as jobbágyfelszabadítási törvények szerint ezek a földek kimaradtak a paraszti tulajdonba kerülő földek közül. 1848 februárjában a tíz vrászlói zsellér még azzal fordult az igazgatóhoz, hadd lehessenek jobbágyok, hiszen valamennyien annyi földet művelnek, mint egy negyedtelkes jobbágy. A jószágigazgató mintha megérezte volna az új idők szelét, megjegyezte, hogy „a zsellérek ezen kérelmét boldogabb időkre felfüggeszteni tán jobb lenne”. Két hónap múlva éppen ez a tíz lakos fordult a legmegrázóbb hangon Kossuth Lajoshoz, a pénzügyminiszterhez. Leírták, hogy míg polgártársaik helységükben vigadnak, addig őket szegény kontraktualistákat úrdolgára hajtják, pedig „mi is oly hív fiai vagyunk az országnak, mint többi polgártársaink”. Sérelmeiket tetézte, hogy a megye házas zsellérként már négy év óta adóztatta őket, utat csináltatott velük stb., tehát az „úrszolgálat” is nagyobb volt, mint az úrbéres zselléreké. így írtak: „...hogy mirólunk az ország annyira megfeledkezett volna, semmi módon el nem hihetjük magunkkal”. Pestre mentek, ahol az igazságügy-miniszter tudatta velük, hogy a kontraktua- listákra nincs törvény, továbbra is kell robotolniuk, füstpénzt fizetniük stb. Erre a kontraktualisták Kossuth Lajos pártfogását kérték a következő nemzetgyűlésen.56 A szabadságharc leverése után is megmaradt a kontraktualisták függetlenedési vágya a földesúri fennhatóság alól. A Simonyiban élő szerződésesek 1858-ban azzal fordultak Zichy Nepomuk Jánoshoz, hogy az 1832 óta bírásukban lévő földet adja nekik, amiért „minden egyes birtokos birtokáért fizet 400 pengőforintot, amíg ezt lefizetik, az ötszázalékos kamatot évente pénzben fizetik vagy napszámokkal” - azzal a kitétellel, hogy a gróf ad nekik egy „darab haszontalan homokföldet” is.5 A megváltási idő 1859. január 1-jén kezdődne. Ezt a kérést a gróf rövid úton elintézte: „lehet”, ahogy a grófi hátirat közli. A kontraktualisták tehát megválthatták magukat, de ha összehasonlítjuk ezt az állapotot a jobbágyi állami kárpótlási lehetőséggel, akkor szembeötlő, hogy sokkal nehezebb feltételekkel juthattak tulajdonhoz. Az allodiális területek bérlői másrészt a már régebb idő óta itt lakó telkes jobbágyok, házas és házatlan zsellérek voltak, akik néha igen jelentős méretű urasági földeket béreltek, birtokoltak. Az úrbéresek minden egyes bérelt hold után három napot szolgáltak. Megfigyelhető, hogy minél kisebb egy úrbéres telki állománya, annál nagyobb a bérelt földje. 190
